Nyugdíjemelés elhalasztva

2020. március 4., 19:30 , 996. szám

Az elmúlt hetekben lapunk többször foglalkozott a nyugdíjak alakulásának témájával, s ezzel kapcsolatban arról is szó esett, hogy a nyugdíjak összegének következő korrekciójára (indexációjára) márciusban kerülhet sor. Hétfőn kiderült, hogy az idősek juttatásának esetleges emelésére még hónapokat kell várni.

Az újságíróknak már az is gyanús volt, hogy Olekszij Honcsaruk – aki lapunk megjelenésének idején talán már nem is lesz az ország miniszterelnöke – a nyugdíjemelésre vonatkozó újságírói kérdésre azt a kitérő választ adta, hogy a jogszabályok értelmében a kormánynak az év folyamán kell döntenie ez ügyben, s nincs meghatározva az indexáció konkrét dátuma.

Hétfőn estére aztán egyértelművé vált, hogy sem márciusban, sem az elkövetkező néhány hónapban nem lesz nyugdíjemelés. A miniszteri kabinet weboldalán megjelent közlemény szerint az idei indexációt szeptemberre tervezik. Ráadásul a nyugdíjak összege átlagosan havi 216 hrivnyával nő majd, ami elmarad a remélt emeléstől.

Korábban az ukrán sajtó hetekig cikkezett arról, hogy az indexáció március 1-jétől várható. Tavaly is márciusban nőtt a nyugdíj, átlagosan 15–17%-kal. A szakértők kezdettől figyelmeztettek, hogy az idei korrekció várhatóan elmarad majd a tavalyitól, legfeljebb 10–11%-os lesz. Tekintetbe véve tehát, hogy az ukrajnai átlagnyugdíj mintegy 3000 hrivnya, ez körülbelül 300-330 hrivnyás emelést jelentett volna. Azonban a kormány hétfői tájékoztatása szerint az emelés mértéke ennél is szerényebb lesz mintegy 100 hrivnyával.

A médiában két okot említenek az emelés elhalasztására. Az egyik, hogy így a nyugdíjasok közvetlenül az október végére tervezett helyhatósági választások előtt kapják majd meg a magasabb juttatást. A másik ok ennél is banálisabb: a kormánynak egyszerűen nincs elég pénze a nyugdíjemelésre…

(zzz)