Tisztújító közgyűlés Forgolányban

2020. március 8., 15:38

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alapszervezeteiben háromévente tisztújító közgyűlésekre kerül sor, amelyet március 7-én a nagyszőlősi járási Forgolányban is megtartottak.

Az alkalomra a helyi református parókián gyűltek össze a tagok, akiket Tóth-Molnár Emőke alapszervezeti elnök köszöntött. A gyűlés előtt március 15-ére, az 1848-as magyar forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulójára hangolódva a gyerekek verses-énekes összeállítást mutattak be.

A 2019-es évet összefoglaló elnöki beszámolójában Tóth-Molnár Emőke elmondta, hogy a múlt évben 228 főt számláló alapszervezet tagsága 2020-ra 204 főre csökkent, az okok közé sorolható a kivándorlás és az elhalálozás. Ehhez kapcsolódóan kiemelte, hogy a tavalyi tagdíjakból befolyt összeget a község iskolája dísztermének felújítására ajánlották fel. Az elnök összegezte a 2019. évi támogatásokat: 113 helyi óvodás és iskolás szülője nyújtotta be az oktatás-nevelési támogatás iránti pályázatot, valamint a gyermekétkeztetési támogatás iránti kérelmet a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítványhoz, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség által pedig minden magyar elsős tanévkezdőcsomagot kapott. Az Egán Ede-program keretén belül összesen 18-an adták be pályázatukat. A Rákóczi Szövetségnek köszönhetően a nagycsoportos óvodások mesekönyveket, a magyar iskolába beíratott gyerekek tanévkezdéskor értékes iskolatáskát kaptak. Beszámolt arról, hogy a korábbi évekhez hasonlóan tavaly is sikerült egy honismereti kirándulást szervezniük, így eljuthattak a Szinevéri-tóhoz. Tóth-Molnár Emőke felvázolta az elmúlt évben történt eseményeket: az alapszervezet részt vett a Magyarok Kenyere programban, megemlékeztek a málenkij robotra elhurcoltakról, és képviseltették magukat a november 16-án szervezett Munkácstól Szolyváig tartó emlékmeneten, majd aláhúzta, hogy a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programnak köszönhetően megújult a település óvodája, az iskolafejlesztési programnak köszönhetően pedig új nyílászárókat kapott az intézmény. Végezetül szót ejtett a júliusi parlamenti választáson elért eredményekről, majd hozzáfűzte: az idén októberben esedékes önkormányzati választásokon jobban kell szerepelni.

A beszámolót követően Barta József, a KMKSZ és a Kárpátaljai Megyei Tanács alelnöke vette át a szót, aki kiemelte a KMKSZ 31 éves múltjának fontosságát, Magyarország támogatását, a 2020-as teendők kapcsán az őszi önkormányzati választás fontosságát, valamint a földreform és a közigazgatási reform jelentőségét.

Ezután a tagság újra bizalmat szavazott Tóth-Molnár Emőkének, akit a nyílt szavazáson egyhangúlag szavaztak meg elnöknek.

CsA