Kézi vezérlésű nacionalisták

A Nemzeti Megbékélési és Egységplatform bemutatásának meghiúsítása március 12-én viszonylag nagy port kavart az országban, de sokak szerint nem elég nagyot. (Lásd keretes írásunkat lejebb!) A rendőrség ugyan utóbb előállított néhány személyt, ketten közülük a rendőrőrsön töltötték az éjszakát, de aztán házi őrizetbe helyezte őket a bíróság, vagyis szintén hazatérhettek. Tehát miközben a kormányoldaltól ismét hiába vártuk, hogy keményen a sarkára álljon, s határozottan elítélje, megbüntesse a radikálisok viselkedését, úgy tűnik, ők úgy határoztak, hogy az eddigieknél is tovább merészkednek el: nem érik be újságírók és civilek zaklatásával, bántalmazásával, büntetlenségük tudatában már kormánypárti politikusokat sem kímélnek. A vesti.ua nemrég utánajárt, hogy miben rejlik a radikálisok ereje, illetve mire számíthatunk, ha ez továbbra is így megy tovább.

Izmos kisebbség

A Research&Branding Group február 21–29-én végzett felmérésében a vesti.ua felkérésére többek között azt a kérdést is feltette a megkérdezetteknek, „Hogyan viszonyul a nacionalista szervezetek tevékenységéhez?” Ahogyan az már országos szinten lenni szokott, ezúttal is megoszlott a válaszadók véleménye. A megkérdezettek 18%-a pozitívan viszonyul az ilyen szervezetekhez, 28%-uk semleges. A relatív többség, 34% negatívan ítéli meg a nacionalistákat – úgy vélik, hogy bomlasztó hatással vannak a közösségre. Viszont 11% nem is hallott róluk, 9%-nak pedig nehezére esett válaszolni a kérdésre.

Kitűnt azonban, hogy a válaszok megoszlásának ukrajnai átlaga ebben az esetben nem tükrözi a tényleges helyzetet az egyes régiókban. Az ország déli részén a megkérdezettek 53%-a volt negatív véleménnyel a nacionalista szervezetekről, keleten pedig az 50%-uk. A központi régióban a válaszadók egyharmada osztotta ezt a véleményt, nyugaton azonban csak a 10%-uk.

A nacionalistákra leadott szimpátiaszavazatok éppen ellentétes megoszlást mutattak: a keleti 7%-tól a déli 9%-on keresztül, egészen a nyugati 34%-ig. Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy az ország egyetlen régiójában sem kaptak abszolút többséget a radikálisok, sőt a nyugati régióban vannak a legnagyobb arányban (37%) a semlegesek.

Volodimir Iscsenko szociológus ennek ellenére óva int attól, hogy lebecsüljük a nacionalisták népszerűségét. Szerinte a radikális nacionalistákhoz pozitívan viszonyulók száma a többszöröse a szavazóikénak. Emlékeztetett, a Szvoboda és a hozzá csatlakozó szélsőjobboldali radikális csoportok alig valamivel több mint 2%-nyi szavazatot kaptak a legutóbbi parlamenti választásokon, holott 18% viszonyul hozzájuk pozitívan. Ráadásul a 28%-nyi „semleges” nem lát semmi kivetnivalót a xenofób ideológiájukban és a törvénytelen, erőszakos cselekedeteikben – mutat rá a szakértő.

Iscsenko úgy véli, mindez arra utal, hogy a szélsőjobboldalnak a Majdannak, a háborúnak, az előző hatalom nacionalista hisztériakeltésének betudhatóan sikerült széles körű legitimitásra szert tennie a társadalomban. Ez a támogatói csoport igazolja a radikálisok által alkalmazott erőszakot – vagy legalábbis csökkenti annak veszélyét a társadalom szemében. Még úgy is, hogy közben maga is kisebbségben van a társadalmon belül.

Kell-e félni egy törpe kisebbségtől?

A szociológus szerint ugyanakkor a radikálisok befolyását nem egyedül a támogatottsági mutatóik adják. Egyik központi erőforrásuk a szervezettség, a képesség erőszakos cselekedetek végrehajtására, illetve az a körülmény, hogy nem léteznek Ukrajnában olyan társadalmi erők, amelyek képesek lennének az ellensúlyukként fellépni. Az ilyen szervezetek tényleges befolyását lényegesen nehezebb mérni, mint a többiekét, amelyeknél erre a szavazási, vagy a közvéleménykutatási eredmények is alkalmasak.

A helyzetet súlyosbítja, illetve a radikálisok hatását fokozza, hogy a politikusok és a társadalmi véleményformálók egy része nem hajlandó elismerni a probléma súlyosságát. Például Szerhij Szivoho, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács elnökének tanácsadója, aki éppen a Nemzeti Megbékélési és Egységplatform bemutatása kapcsán vált a radikálisok áldozatává, támadóit utóbb az ATO veteránjainak nevezte, akiket alávaló módon kihasználtak egyes politikusok, „akik a háborún nyerészkednek”. Kétségkívül ennek az elképzelésnek is van némi létjogosultsága, de a feltevés, mely szerint vannak egyfelől a lelkiismeretlen bábirányító politikusok, másfelől az akaratlan bábok, a háború veteránjai, könnyen veszélyessé válhat, mivel a tényleges probléma alábecsüléséhez vezethet – figyelmeztet Iscsenko. Szerinte az ukrán politikusok együttműködése a „szélsőjobboldali tyituskákkal” „kétirányú szimbiózis”. A tegnapi „junior partnerek” ugyanis, ha felhalmozódik némi forrásuk, könnyen búcsút mondhatnak a mecénásuknak.

Kik mozgatják a bábokat?

Az ukrajnai politikai helyzet különlegessége, hogy az utcai szélsőjobboldali szervezetekre különböző mecénások gyakorolnak befolyást. Néha akkor is versengés alakul ki közöttük, ha ugyanazzal az érdekcsoporttal, mecénással hozhatók összefüggésbe. Például az általánosan elfogadott vélekedés szerint az egyik meghatározó „bábtáncoltató” az országban jelenleg Arszen Avakov belügyminiszter. A hozzá köthető szervezeteket az Azov önkéntes alakulattól származtatják. Elsősorban a Nemzeti Hadtest pártot sorolják ide, valamint a Népi Druzsinákat, amelyek civil szervezeteknek minősülnek a helyi besorolás szerint. Tapasztalhattuk azonban már, hogy előfordult, Avakovnak ez a „keze” rácsapott a másikra, a nemzeti rendőrségre. Valószínűleg ilyen „családon belüli” nézetkülönbségnek lehettünk a tanúi a mostani Szivoho-eset kapcsán is. Láthattuk ugyanis, hogy a rendőrség nem akadályozta meg a nacionalisták rendbontását. Csak miután a rendezvény meghiúsult, s a helyszínre ért az erősítés, kísérték be az elkövetők egy részét, hogy mindjárt szabadon is bocsássák őket.

„Alkotói válság”

Nincs egyszerű helyzetben a másik ismert bábos, Petro Porosenko exelnök sem. Ő a befolyását a „saját” nacionalistái felett elsősorban az államfő hatáskörébe tartozó belügyi szervek közvetítésével, mindenekelőtt az Ukrán Biztonsági Szolgálaton, a Legfőbb Ügyészségen keresztül gyakorolta, mutat rá a sajtó. Távozásával az elnöki posztról befolyása érzékelhetően csökkent, ám egyáltalán nem szűnt meg. Elemzők szerint főként azért nem, mivel utóda, Volodimir Zelenszkij hivatalban lévő elnöknek máig nem sikerült teljesen ellen­őrzése alá vonnia a titkosszolgálatot és a legfőbb ügyészséggel is problémái vannak.

Mindeközben afféle műfajváltásnak is tanúi lehetünk: a szilaj nacionalista vezetők állami intézmények társadalmi tanácsaiba épülnek be, kapcsolatokat építenek ki a jelenlegi kormányzat meghatározó személyiségeivel, két utcai akció között pedig hovatovább a szólásszabadság bajnokaiként szerepelnek az ellenzéki tévécsatornák politikai műsoraiban.

Úgy tűnik, a hivatalban lévő elnök egyelőre nem találja a helyét az ukrán hatalom Olümposzán. Az elemzők szerint jelenleg sem az eszközei, sem a forrásai nincsenek meg hozzá, hogy megszerezze a hatalomgyakorlás valamennyi „bevett” ukrajnai eszközét, köztük az „utcai” nacionalistákat.

(zzz)