KMKSZ-közgyűlések

2020. március 18., 13:15 , 998. szám
Eszeny

Verbőcön a KMKSZ-alapszervezet március 14-én megtartott tisztújító közgyűlése előtt a megjelentek a faluközpontban, az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc emlékére emelt kopjafánál röviden megemlékeztek történelmünk e nagyon fontos eseményéről. Székely Gusztáv, a helyi középiskola történelemtanára, a Nagyszőlősi Járási Tanács KMKSZ-frakciójának a képviselője emlékezett meg azokról, akik 1848–1849-ben a magyar nemzet szabadságáért küzdöttek Majd Barta József, a KMKSZ alelnöke, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnöke, a megyei tanács első elnökhelyettese és Gál Lilla, a verbőci KMKSZ-alapszervezet elnöke megkoszorúzta a kopjafát.

Az ünnepséget követően a művelődési ház nagytermében Gál Lilla megtartotta elnöki beszámolóját. Mint elmondta, a múlt évben is megünnepelték március 15-ét, április 12-én megrendezték az immár hagyományos húsvéti versmondó versenyt, október 6-án pedig megemlékeztek az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc vértanúiról. Július 16-án dr. Brenzovics László KMKSZ-elnök jelenlétében megnyitották a felújított családorvosi rendelőt, s a tavalyi parlamenti a választásokon a résztvevők döntő többsége a KMKSZ képviselőjelöltjére adta le a voksát. Emellett az alapszervezeti elnök kitért az Egán Ede Alapítványhoz benyújtott pályázatokra, a földprivatizációs programra, illetve a tagság számára szervezett kirándulásra, melynek során felkeresték a Szinevéri-tavat.

A közgyűlés megfelelőnek minősítette az alapszervezet tevékenységét. Ezután Barta József szólt az egybegyűltekhez. Először is mindenkit arra kért, hogy tartsák be a járványügyi szabályokat. Majd arra biztatott mindenkit, hogy nyújtsa be pályázatát az Egán Ede Alapítványhoz meglévő gazdasága, vállalkozása fejlesztése, vagy tervezett vállalkozása beindítása végett, s ugyancsak kapcsolódjanak be a földprivatizációs programba is. Az idei helyhatósági választásokról szólva pedig hangsúlyozta, mennyire fontos a jó eredmény elérése, különben nem lesz képviseletünk a megyei tanácsban, s ha széthúzás lesz, akkor nem tudunk közösségként megmaradni.

A tisztújítás során a közgyűlés újra elnökké választotta Gál Lillát, aki emléklapokat adott át a tavalyi Munkács–Szolyva-emlékmenetben részt vevő helybelieknek, végezetül pedig javaslatot tett a helyi Egán Ede Kör megalapítására, mely meg is alakult, és Székely Gusztávot választotta elnökévé.

Szalókán a KMKSZ-alapszervezet tisztújító közgyűlése az újjáalakult Rozmaring Népdalkórus és helyi gyerekek ünnepi műsorával kezdődött, amellyel az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc hősei előtt tisztelegtek. Kovács Edit alapszervezeti elnök beszámolójában elmondta: 2019-ben 450 tagja volt az alapszervezetnek, ami ötfős csökkenést jelent az azelőtti évhez képest. Ugyanakkor idén már négyen kérvényezték felvételüket. Számos rendezvényen, kulturális programon vett részt az elmúlt évben az alapszervezet, a választási eredmények is jól alakultak Szalókán. 23. alkalommal szervezték meg a Hazahívogató Falunapot, illetve 20. alkalommal jelent meg 2019-ben a Szalókai Füzetek című kiadvány. Megemlékeztek nemzeti ünnepeinkről, valamint a sztálini terror szalókai áldozatairól, illetve eljutatták az anyaországi támogatásokat is a lakossághoz. Az alapszervezet vezetése oklevéllel és jelképes ajándékkal ismerte el Fekete Miklós választmányi tag példaértékű munkáját, aki 30 éven át volt az alapszervezet pénztárosa.

Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke beszélt a kárpátaljai és anyaországi politikai folyamatokról, hangsúlyozva, hogy a mi dolgunk annyi: „Helytállni, kitartani, és hozzájárulni ennek a nemzetnek a megerősödéséhez.”

Az alapszervezetben a tisztújítás nem történt meg, ugyanis Kovács Edit eddigi elnök nem vállalta a továbbiakban az alapszervezet vezetését, és nem vállalták azt a közgyűlés által javasolt további jelöltek sem. Így Balogh Lívia bejelentette, hogy egy későbbi időpontban újra összehívják majd a KMKSZ Szalókai Alapszervezetének tisztújító közgyűlését.

Eszenyben Varga Dóra furulyajátékával és az Eszenyi Betyárok férfikórus ünnepi műsorával vette kezdetét a közgyűlés, majd Hadar Kristóf felolvasta Wass Albert március 15-ére írt üzenetét. Molnár Lívia, a KMKSZ Eszenyi Alapszervezetének elnöke számolt be a tagságnak az elmúlt évi eseményekről. Megemlékeztek nemzeti ünnepeinkről, a sztálinizmus eszenyi áldozatairól, gyermeknapot, főzőversenyt és kézművesnapot szerveztek. Anyaországi támogatásnak köszönhetően megújult a család­orvosi rendelő, illetve letették a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében épülő új óvoda alapkövét. Megalakították az Eszenyi Egán Ede Kört, amelynek Takárszki István lett az elnöke. Az elnök elmondta, hogy jelenleg 694 tagja van az alapszervezetnek.

Balogh Lívia köszönetet mondott a helyi magyar közösség vezetőinek, akik a magyarság megmaradásáért és a nemzet­építésért dolgoznak. Arra kérte a tagságot, hogy az idén esedékes önkormányzati választások során olyan képviselőjelöltekre adják majd le szavazataikat, akik nem csak magyarul beszélnek, de magyarul is gondolkodnak.

Bátori József megyei képviselőt a koronavírussal kapcsolatos karanténról, az egészségügyi reformról és az útfelújításokról kérdezték. Elmondta, hogy előirányoztak tízmillió hrivnyát az Eszenybe vezető főút felújítására.

A közgyűlés újabb három évre megválasztotta az alapszervezet elnökévé Molnár Líviát, majd megalakították a választmányt, és kiválasztották a járási és megyei közgyűlések küldötteit.

 lm, bzs

Figyelem!

Felhívjuk a KMKSZ-tagok figyelmét, hogy a koronavírus-járvány megelőzése érdekében bevezetett korlátozások miatt a középszintű és a megyei küldöttgyűléseket bizonytalan időre elhalasztják.