A KMKSZ elnöke szerint az együttműködés létkérdés mind Ukrajna, mind Magyarország számára

2020. március 26., 19:41 , 1000. szám

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke üdvözli, hogy újabb tárgyalásra került sor Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter között. A két politikus március 26-án videokonferencia formájában egyeztetett, melynek során több, Kárpátalját érintő kérdésben sikerült megegyezniük.

A KMKSZ elnöke szerint a napirendre került kérdések, mint például a Beregszászt elkerülő út megépítésének lehetősége, a Beregszász központú kistérség ügye, valamint egy új határátkelő megnyitása az itteni magyarság számára rendkívül fontosak. Brenzovics hozzátette, hogy bár az olyan kényes kérdésekben, mint a magyarok számára hátrányos nyelv- és oktatási törvény megváltoztatása, nem sikerült előrébb lépni, de remélhetőleg a közeljövőben ez is megnyugtatóan rendeződni fog.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke a tárgyalás kapcsán elmondta: „Hatalmas előrelépésnek tartom az ukrán–magyar viszonyban ezt a „találkozót”, hiszen tudjuk, hogy március 26-án lett volna egy tárgyalás a két miniszter között, amelyet a járvány keresztülhúzott. Örvendetes, hogy az egyeztetést új formában ugyan – videokonferencia keretében –, ám megtartották. A felmerült témák Kárpátalja számára rendkívül fontosak, hiszen az elkerülő út kérdése már évek óta vajúdik, és jó hír, hogy még egy évvel meghosszabbították a megépítés lehetőségét. Megegyezés született továbbá a Nagypalád–Nagyhódos határátkelő megnyitásáról, valamint további gazdasági együttműködési fejlesztések tekintetében. Mindez számunkra rendkívül fontos” – emelte ki Brenzovics László. A politikus szerint azonban továbbra sem tudtak a felek megegyezni a nyelvi és oktatási kérdésben. Abban bízik, hogy a kétoldalú kapcsolatok kiépítése során sikerül megoldást találni a kisebbségi jogok területén is. „Előbb-utóbb sor kerül egy Orbán–Zelenszkij-találkozóra, és ezekre a súlyos problémákra is megoldást találunk” – jegyezte meg a KMKSZ elnöke. Kiemelte: „Két szomszédos országról van szó, az együttműködés pedig létkérdés mindkét ország számára, melyből a kárpátaljai magyarság csak jól jöhet ki.”

Váradi Enikő/TV 21Ungvár