Csukás István: Tavaszi vers

Az ablakhoz nyomul az orgona,

az ablaküvegen át rám nevet,
amit nem tudok megunni soha,
a kékszemű tavaszi üzenet.

Gyerek leszek egy percre újra én,
örökzöld időmből kipislogok,
a létezés halhatatlan ívén
a teremtésig visszacsusszanok.

Boldog részecske, együtt lüktetek,
s kinyílok mohón, mint tavaszi ág,
ledobjuk, unt kabátot, a telet,
s szívemmel ver a születő világ.

Mert jó élni, e gyermeki hittel
így fordulok én is a fény felé,
s tudom, hogy majd a többi szelíddel
lelkem földi jutalmát meglelé!

A 2020. év első két hónapja alatt két súlyos veszteség érte a magyar irodalmat. Január 31-én Tornai József hunyt el, február 24-én pedig Csukás Istvánt vesztettük el.

Csukás István (1932–2020) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas költő, író a hatvanas évek elején induló költőnemzedék markáns képviselője volt. A Magyar Írószövetség – melynek a jeles szerző Örökös tagja – közleménye hangsúlyozza, hogy Csukás István „nem formanyelvi újításokon törte a fejét, hanem a líra ősi eszközeit és céljait hangszerelte korszerűvé, a jelenkorban élő, boldogságot kereső s életértékeket találó személyiséget állítva a középpontba”. Legismertebb karakterei: Süsü, Pom Pom, Mirr-Murr, Radírpók, a Nagy Ho-ho-ho-horgász.

Szerzőnk tehát egyszerre volt zseniális értője a gyermeki és a felnőtt léleknek. Költészetével és felejthetetlen alakjaival kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy neki két szárnya van: az egyik a mese, a másik a vers. Tavaszi versében mindkettővel szárnyal a mi örökké mosolygós Mesterünk...

Penckófer János