A műszerpark kicsiny, a problémák nagyok
Geofizikai mérőállomás Beregszászban
A Beregardói-hegy lejtőjén, egy réges-régi pincészetben működik a Beregszászi Geofizikai Mérőállomás, mely építmény felszíni részének erkélyéről derült időben pompás kilátás nyílik mind a Bégány–Kaszonyi-dombvidékre, mind a Szinyák-hegység vonulatára, idesejlik a derceni katonai temető hatalmas keresztje, valamint a légvonalban húsz kilométerre eső munkácsi vár. Ám a pompás kilátás sem feledteti az állomás megoldásra váró gondjait.
– A mérőállomást harminc évvel ezelőtt, 1990-ben alakították ki, amikor a Kijevi Szubotyin Intézet az akkor még működő Jánosi Csapajev Kolhoztól megvásárolta a valószínűleg a XVIII. vagy a XIX. században épített pincészetet – pillant vissza a kezdetekre Hapcsuk Emil geofizikus-mérnök, az intézmény vezetője. – Akkor még hat munkatárssal működött az állomás, majd csökkenni kezdett a létszámunk, s mára csak ketten maradtunk: én és a technikusként dolgozó öcsém, István. Biztosítanunk kell a folyamatos áramellátást, a szeizmológiai (földrengéstani) mérések napi 24 órás rögzítését, valamint az adatok folyamatos továbbítását a Szubotyin-intézetbe, valamint Lembergbe, a Kárpáti Régió Szeizmológiai Osztályára, ahol feldolgozzák azokat.
A felszíni épületrészben kialakított tágas operátori szobában három komputer idézi a korábbi szép időket, amikor még többen dolgoztak itt, ám két számítógép már használaton kívül árválkodik, s csak egyet használnak, melyhez a digitális szeizmográf adattovábbító része kapcsolódik. A szeizmográf három egységből álló adatrögzítő része viszont a hatalmas, kétszintes pince alsó szintjén található. A 12 méter hosszú, nyolc méter széles és ugyanilyen magas belterületű felső pincébe egy masszív falépcsőn ereszkedünk le, ahonnan egy nehéz tölgyfaajtón keresztül vezet tovább az út. A páratartalom 100 százalékos, az ajtónál víz csöpög az ember nyakába, a félig nyitva tartott nyílászárót pedig – melynek felső pántja már elkorrodálódott – csak egy nekitámasztott cövek menti meg attól, hogy lezuhanjon.
– Balesetveszélyes az ajtó, de hiába szólok a feletteseimnek, hogy találjanak megoldást a problémára, semmi sem történik az ügyben – jegyzi meg beszélgetőtársam, miközben átcsúszunk az ajtónyíláson, ahonnan egy víztől csuszamlós enyhe lejtő és egy belé vágott vizes, tocsogós kőlépcső vezet le a 42 méter hosszú, tíz méter széles és hat méter belmagasságú alsó pincébe, ahol hamarosan a szeizmográf adatrögzítő részéhez érünk.
– A műszer roppant érzékeny, s három egysége rögzíti az északról dél és a délről észak felé futó, a nyugat–keleti, illetve a kelet–nyugati irányú, valamint az egyenesen alulról felfelé tetjedő földrengéshullámokat – magyarázza az állomás vezetője. – A Mercalli-skála első fokozatától a skála legmagasabb, 12. fokozatáig érzékeli a földmozgásokat, a csak műszerek által érzékelhető mikroszeizmikus rengéseket éppúgy, mint az akár az orosz Távol-Keleten vagy Japánban kipattanó nagy erejű földmozgásokat is, és segítségükkel mérni lehet a földrengéshullámok sebességét. Még a legtávolabbi földmozgások hullámai is másodpercek alatt ideérnek, sebességük pedig az epicentrum távolságától, illetve a földrengés erősségétől függ. S miért kell Kárpátalján is mérni a földmozgásokat? A Kárpátok fiatal hegység, mely még mindig emelkedőben van, a Szlovákiából Kárpátalján át Romániáig (Erdélyig) futó Vihorlát–Gutin vulkáni vonulat alatt pedig egy törésvonal húzódik, s e törésvonal mentén pattan ki vidékünk legtöbb földrengése. Jó viszont, hogy a látható hatást előidéző földmozgások ritkák, és ezek sem túl erősek. A mérőállomás létrehozása óta 2006. november 23-án, reggel hét óra 17 perckor észleltük a legerősebb, 4,5 fokozatú földrengést, melynek az epicentruma Gát, Gut és Csikósgorond községek között volt, a rengés pedig az epicentrum alatt tíz kilométeres mélységben pattant ki. (A földrengés kipattanásának helye a hipocentrum, vagyis a földrengésfészek, melynek felszíni vetülete az epicentrum, ahol a legerősebbek a földmozgás hatásai – L. M.) A földrengés csak kis területen volt észlelhető, öt-hét másodpercig tartott, s nem okozott nagy károkat: több házfalon repedések keletkeztek, meginogtak a csillárok, az üvegtárgyak. A legnagyobb kárt pedig a több mint kétszáz éves balazséri református templom szenvedte el, melynek összerepedeztek a falai, akárcsak a mennyezete.
Ugyancsak a pincében található a speciálisan idetelepített deformográf észlelőegysége, mely egy 12 méter és egy négy méter hosszú kvarccsőben lett kialakítva, mely csövek 90 fokos szöget zárnak be, s e műszer segítségével még a földkéregben bekövetkező mikroméretű elmozdulásokat, mikrodeformációkat is észlelni lehet, s lehetővé teszi a minél pontosabb szeizmológiai megfigyelések elvégzését. Ám a megfigyeléseket rögzítő egységet – finanszírozási nehézségek miatt – hat-nyolc éve leszerelték és elszállították, s azóta a műszer használaton kívül áll. A földmágnesesség-mérő műszert pedig – mellyel feljegyezték a Föld mágneses terének a folyamatos változásait – tíz évvel ezelőtt ugyancsak elvitték. A ’90-es évek elején kijevi kutatók sugárzásmérő műszereket is elhelyeztek az állomás területén, melyek a természetes radioaktív sugárzást mérték, de 2-3 év múlva el is vitték azokat. Ahogy az is csak egy szép emlék, hogy a 2000-es évek elején egy prágai szeizmológus professzor egy saját építésű műszert állított fel itt, mely a földkéregben végbemenő legkisebb elmozdulásokat is jelezte. Felszíni része egy ingaszerű szerkezet volt, melynek állványán egy huzal függött, alsó végén egy szerkezettel, mely lézersugarat bocsátott a pincében elhelyezett lenti mérőegységre, s ha a legkisebb elmozdulás is bekövetkezett a földkéregben, a lézersugár elmozdult, a lenti egység pedig rögzítette a legcsekélyebb kéregmozgás mértékét is. Ám hat év múltán a tudós befejezte itteni kutatásait, leszerelte a műszer felső részét, az alsó rész pedig csak porosodik a pince mélyén.
– Egyébként, amikor a Szubotyin-intézet megvásárolta a pincészetet, teljesen elszigetelte azt a külvilágtól, hogy minimalizálja a pincében elhelyezett műszereket, köztük az akkori, még nem digitális szeizmográfot érő külső, felszíni zavaró hatásokat, ám így megszűnt a pince szellőzése, ami megnövelte a páratartalmat, ezért csöpög a víz az említett ajtónál, a vakolat is mállik, s ez a helyzet a műszereknek sem kedvez. Az lenne a megoldás, ha visszaállítanák a pince szellőzését, és egy kisebb, speciális, leszigetelt helyiséget alakítanának ki a még meglévő műszerek számára – magyarázza beszélgetőtársam.
De térjünk is rá a finanszírozás kérdésére.
– A finanszírozásunk siralmas – fejti ki Hapcsuk Emil. – Miközben egy takarítónő 5000 hrivnyát keres havonta, én geofizikus-mérnökként 2500 hrivnyát keresek, az öcsém pedig technikusként 2100-at. 2200 hrivnyát kapunk az államtól a villanyszámla kifizetésére, így egy hónapban csak 50 kilowattot használhatunk, ami csak a szeizmográf, illetve az operátor asztalánál lévő világítótest (egy neoncső) működtetésére elég. Évente 1700 hrivnyát kapunk a tűzifa megvásárlására, de ez nem elegendő, az állomáshoz tartozó egyhektáros területen növő fákat, bozótot vágjuk, hogy befűtsünk a cserépkályhába (korábban még kazánunk is volt). Emellett van egy elektromos fűtőtestünk, amit viszont finanszírozási gondjaink miatt nem tudunk használni. A tereprendezés elvégeztetésére nincs pénz. Egyedül a felvezető út menti bozótot tudom vagdosni az öcsémmel meg a fiaimmal a szabad időnkben, hogy ne burjánozzon tovább. S hogy meg tudjak élni én meg a családom, három éve már taxis állást is vállaltam a Beregszászi Sztár Taxi vállalatnál…
Lenne viszont két elképzelésem – vált témát a mérőállomás vezetője. – Örülnék, ha a Rákóczi-főiskola földrajz szakos diákjai itt is végeznének szakmai gyakorlatot, bepillantva a nálunk folyó szeizmológiai mérésekbe, illetve, ha a főiskola és a Szubotyin-intézet közösen végeznének itt tudományos programokat, ami mindkét intézménynek a hasznára válna.
Lajos Mihály
