A kormány lazítana a karanténon

2020. április 1., 08:03 , 1000. szám

Az ukrán kormány vizsgálja annak lehetőségét, hogy enyhítsen az országban bevezetett karantén-intézkedéseken a gazdaság újraindítása céljából – jelentette ki Denisz Smihal miniszterelnök az ICTV televízió A szólás szabadsága című műsorában hétfőn.

A kormányfő a YouTube videomegosztó csatornán is elérhető felvételen kijelentette, a polgárok nem engedhetik meg maguknak, hogy hónapokig ne dolgozzanak, Ukrajna pedig nem olyan gazdag ország, hogy fél évet karanténban töltsön.

„Tökéletesen tisztában vagyunk vele, hogy sok embernek, az ukrán lakosság nagyobbik hányadának nincsenek pénztartalékai, nem áll módjában csak úgy otthon ülni három hónapig. Az embereknek pénzt kell keresniük. A gazdaságot be kell indítani. Ukrajna nem az a gazdag ország, amely megengedheti magának, hogy fél évig ne dolgozzon, és a díványról nézze a tévét” – közölte Denisz Smihal.

Elmondása szerint vizsgálják annak lehetőségét, miként indíthatnák újra a gazdaságot a karantén esetleges lazítása mellett. Hogy sor kerül-e erre, az attól függ majd, milyen ütemben terjed a koronavírus az ország területén.

A miniszterelnök Telegram-csatornáján közölte, a kabinet vasárnapi ülésén jóváhagyta a frissített makrogazdasági prognózist. Ami a főbb paramétereket illeti, az előrejelzés szerint idén a korábban tervezett 3,7%-os növekedés helyett a GDP 3,9%-os csökkenése várható, az infláció a tervezett 5,5% helyett 8,7% lehet. A hrivnya éves átlagos árfolyama a dollárhoz viszonyítva 27 hrivnya helyett 29,5 hr / USD lesz; a havi átlagbér 11 000 hrivnya, a munkanélküliségi ráta 9,4% körül alakul.

„Az új előrejelzés elkészítése során a Gazdasági Minisztérium szakértői konzultációkat folytattak a Pénzügyminisztérium, az NBU, az IMF és független elemző szervezetek szakértőivel. Talán nem vagyunk elégedettek minden számmal, de már az év második felében arra számítunk, hogy a gazdasági helyzet javulni fog – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Korábban az Elnöki Hivatal jelezte, idén a koronavírus-járvány miatt a GDP 5% körüli visszaesésével számolnak.

A miniszteri kabinet március 25-én 30 napra meghosszabbította a karantént, továbbá vészhelyzetet vezetett be az ország egész területén. Ha marad a szigorú karantén, a Ekonomicsna Pravda számításai szerint az ukránok 57%-ának négy héten belül vagy még hamarabb elfogy a pénze, 6,9%-uknak néhány napra, 6,3%-nak fél évre vagy még hosszabb időre elegendő megtakarítása van.

(hk)