Balog Judit Békéscsabán várja ki a folytatás lehetőségét

Kézilabda

2020. április 8., 13:18

A koronavírus-járvány rohamos terjedése miatt a sportvilág is egyfajta karanténba vonult. Azok a sportolók, akik korábban napi rendszerességgel végezték az edzéseket, részt vettek bajnoki mérkőzéseken, március közepe óta egy csapásra tétlenségre lettek ítélve. Egyéni edzésterv alapján ugyan készülnek, készülgethetnek az előttük álló feladatokra, de hogy az újrakezdésre mikor kerülhet sor, azt még senki nem tudhatja. Vajon hogy éli meg a mostani helyzetet a nagydobronyi Balog Judit, az ukrán női kézilabda-válogatott hálóőre, akit Békéscsabán értünk utol telefonon?

,,Utoljára március 14-én, szombaton lett volna bajnoki mérkőzésünk a Szombathely ellen, amelyre azért is készültünk gőzerővel, mivel a kiesés elleni harcban fontos lett volna a hazai bajnoki találkozó megnyerése az egyik fő riválisunk ellen” – kezdi a beszélgetést az Ungvári Kárpátival korábban két ukrán bajnoki címet is begyűjtő 24 éves hálóőr. – Egy nappal a párharc előtt szóltak, hogy a koronavírus-járvány miatt a Magyar Kézilabda-szövetség határozatlan időre lefújta a bajnoki mérkőzések megrendezését… Azóta egyéni edzésterv alapján készülünk, várjuk az esetleges folytatás lehetőségét, bár a híreket látván, hallván jól tudjuk, hogy erre még hosszú hetekig nem lesz lehetőség…  Mit mondjak erre, ez van, ezt kell elfogadni, mindennél fontosabb most az emberi élet és az emberek biztonságának megőrzése.

Arra a kérdésemre, hogy nem merült-e fel esetleg annak a lehetősége, hogy erre az időszakra Békéscsabáról hazautazzon Nagydobronyba, Judit azt válaszolta, hogy az elején még nem lehetett tudni, hogy meddig fog tartani ez az áldatlan állapot, az azóta eltelt időszakban pedig azért nem került rá sor, mert akkor önkéntes karanténba kellett volna vonulnia, és a családtagjaira is ilyen sors várt volna. ,,Hála Istennek, a szüleim és családtagjaim jól vannak, velük napi rendszerességgel tartom a kapcsolatot, ebben a helyzetben tőlük és mindenki mástól is sok türelemre és önfegyelemre van szükség…

Rajtam kívül ugyancsak Békéscsabán maradtak a klub szerb légiósai is, mindnyájan igyekszünk alkalmazkodni a bezártsághoz, a lehetőségekhez mérten formában tartani magunkat, és természetesen nagyon várjuk már a visszatérést” – mondta el érdeklődésünkre.

Judit egyébként már már­cius 15-én csatlakozott volna az ukrán válogatott keretéhez is, mivel a sárga-kék alakulat az azt követő héten a Feröer-szigetek csapatával játszott volna vb-selejtezőt idegenben és Kijevben, de természetesen ezek az összecsapások is halasztásra kerültek.

Visszatérve a Békéscsaba helyzetéhez, könnyen elképzelhető, hogy a kiesés szempontjából nehéz helyzetben lévő csabaiak mindentől függetlenül maradnak a világ egyik legerősebbjének számító magyar bajnokság élvonalában, mivel a szövetségnek van egy olyan, úgynevezett B terve is a kialakult helyzetre, hogy az idén nem lesz kieső az NB I-ből.

Addig is csak kitartást és jó egészséget kívánhatunk Balog Juditnak, aki ezekben a hetekben Békéscsabán éli meg a mostani járvány viszontagságait.

(tamási)