Módosítja ügyrendjét a parlament

2020. április 17., 19:03

A Legfelső Tanács megtette az első lépést, hogy megbirkózzon az úgynevezett banki törvényjavaslathoz benyújtott mintegy 16 ezer módosító indítvánnyal, amelyek teljesen ellehetetleníthetik a parlament munkáját – jelentette a korrespondent.net.

Ebből a célból a parlament megváltoztatja az ügyrendi szabályzatát, és így elkerüli a rengeteg módosító indítvány kötelező megfontolását.

Az ellenzéki Európai Szolidaritás, Hang és Haza frakciók kategorikusan ellenezték az elképzelést, de a Nép Szolgája az Ellenzéki Platform – Az Életért frakcióval megszavazta az elképzelést.

Ezek szerint speciális eljárást vezetnek be a törvényjavaslatok második olvasatban történő tárgyalására, ha minimum ötször több, de legalább 500 módosítást nyújtanak be, mint az eredeti törvénytervezet cikkelyeinek vagy bekezdéseinek a száma.

A különleges eljárás alkalmazásához szükséges, hogy 150 képviselő aláírja az erre vonatkozó indítványt, és hogy a parlament szavazzon erről az ülésén.

Miután a Rada határozott a különleges eljárás alkalmazásáról, a frakcióknak és a képviselőcsoportoknak két nap áll a rendelkezésükre öt olyan módosító indítvány kiválasztásához, amelyeket a tervezetet tárgyaló fő bizottság nem vett figyelembe, és amelyekhez ragaszkodnak, majd továbbítaniuk kell azokat a bizottsághoz. Minden független parlamenti képviselőnek, akinek a módosító indítványait a főbizottság figyelembe vette, joga van meghatározni egy figyelmen kívül hagyott módosítást, amelyhez ragaszkodik, és eljuttathatja azt a főbizottsághoz.

A főbizottság két napon belül összefoglalja ezeket a módosító indítványokat, és frissített összehasonlító táblázatot készít elő a törvényjavaslat második olvasatban történő megvitatásához.

Ugyanakkor a zn.ua összeállításában rámutat: a képviselők által megszavazott változások kockázatot jelentenek a parlamenti ellenzék működésére és általában a demokráciára nézvést.

(korrespondent.net/zn.ua/Kárpátalja)