Nem kapják meg egyszeri juttatásukat a kezdő pedagógusok

2020. április 20., 18:37

A Volodimir Zelenszkij elnök által a hétvégén aláírt módosított 2020. évi „válságellenes” költségvetésben nem szerepel a fiatal pedagógusoknak megígért egyösszegű pályakezdési támogatás – jelentette a zn.ua a Legfelső Tanács Oktatási, Tudományos és Innovációs Bizottsága nyomán.

A közlés szerint a létfontosságú kiadások finanszírozása érdekében a karantén idején úgy döntöttek, hogy lemondanak a fiatal tanárok juttatásáról.

A portál emlékeztet, hogy a kevesebb, mint 10 év munkaidővel rendelkező tanároknak még az előző kormány ígérte meg a 21 020 hrivnyányi kifizetést. Az előzetes becslések szerint csaknem 74 ezer fiatal tanár lett volna jogosult az egyszeri támogatásra. A hatóságok a karantén után a költségvetés újabb felülvizsgálatát tervezik.

Korábban bejelentették, hogy az új költségvetést a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelének figyelembevételével dolgozták ki. Május végéig a kormány 2 milliárd dolláros kölcsönre számít. Megjegyzendő, hogy nemcsak a makroszintű pénzügyi stabilitás függ az IMF-fel folytatott együttműködéstől, hanem a 2020. évi állami költségvetés végrehajtása is.

(zn.ua/Kárpátalja)