A járvány idején sem feledkezhetünk meg a védőoltásokról!

2020. április 29., 08:47 , 1004. szám

Ukrajnában április 24–30. között méltatták az immunizáció hetét, az egészségügyi szakemberek ebben az időszakban az életkorhoz kötött védőoltások fontosságára hívták fel a figyelmet.

Ennek a ténynek napjainkban az ad különös aktualitást, hogy az egészségvédelemről szólva a legkülönbözőbb médiafelületeken szinte már hetek óta a koronavírus-járvány terjedése és annak következményei szerepelnek a címlapokon, ugyanakkor ezzel egy időben a többi kórokozó sem hajlandó visszavonulót fújni.

Az elsősorban a gyermekek számára fontos, életkorhoz kötött, kötelező védőoltások megejtése mellett ne feledkezzünk meg arról, hogy a felnőttek részére is elérhető a diftéria–tetanus (torokgyík–merevgörcs) elleni oltás. Ezek ellen a betegségek ellen gyermekkorban összesen hat oltást kell megejteni (a gyermekbénulás elleni vakcináció mellett egyébként ez a legtöbb, gyermekkorban megejtett védőoltási esetszám), majd felnőttkorban tízévenként szükséges elvégeztetni az úgymond emlékeztető diftéria-tetanus elleni oltásokat.

Felhívjuk mindenki figyelmét arra, hogy a Beregszászi járás kötelékébe tartozó összes családorvosi rendelőben a mostani, járvánnyal terhelt időszakban is folyamatosan ingyenesen megejthető az összes kötelező, életkorhoz kötött védőoltás, ugyanakkor természetesen nem szabad figyelmen kívül hagyni a járványügyi szabályok betartását.

A védőoltás szükségességéről előzetesen mindenképpen telefonon érdeklődjünk a hozzánk tartozó családorvosi rendelőben, majd az előre egyeztetett időpontban mindenképpen védőeszközök (arcmaszk, gumikesztyű) használatával menjünk el a rendelőbe. A zsúfolódás elkerülése végett most különösen ajánlott, hogy a kis pácienseket csak az egyik szülő kísérje el a rendelőbe, és az esetleges várakozás ideje alatt tartsuk be az egymás közötti másfél méteres távolságot, vagy ha erre nincs lehetőség, akkor a szabad térben várjuk ki a sorunkat.

A kötelező védőoltások megejtése már annak okán is ajánlottabb és könnyebb napjainkban, mivel az országos karantén miatt ezekben a hetekben szünetel a tanítás az oktatási intézményekben, óvodákban, illetve kényszerűségből a legtöbb munkahely is zárva van. Emiatt pedig az utóbbi két évtized legalacsonyabb mutatói tapasztalhatóak az influenzaszerű megbetegedések terén. A fentiek figyelembevételével javasoljuk minden érdekeltnek a kötelező védőoltások idejében történő megejtését.

Hegyes Ruszlana és Vizauer Magdolna, 
a Beregszászi Alapellátási Központ
főorvosa és főorvoshelyettese