A karanténtól a zöldséges Majdanig

2020. április 29., 19:26 , 1004. szám

A kormány elképzelése, amely a karantén rendkívül lassú feloldását helyezi kilátásba, távolról sem felel meg mindenkinek. Az ukrajnai kis- és középvállalkozók azt szeretnék, ha már május 1-jétől elkezdődne a korlátozások feloldása, azok a mezőgazdasági termelők pedig, akik nem tudják eladni a termésüket a zárva tartó piacok miatt, máris tiltakozó akciókkal fenyegetnek. Az elmúlt napokban az ország több megyéjében került sor tömeges megmozdulásokra a kormányzati karanténpolitika miatt.

Az egyre fokozódó társadalmi feszültség miatt a kormány részéről mind gyakrabban célozgatnak rá, hogy a karantént a tervezettnél hamarabb is megszüntethetik. Az Elnöki Hivatal például hétfőn közölte, hogy a kormány akár már a héten dönthet az élelmiszerpiacok megnyitásáról, holott az eredeti Smihal-tervnek ez az egyik utolsó intézkedése lett volna. Tehát a lakossági-vállalkozói tiltakozásnak máris van konkrét eredménye. Annyi bizonyos, hogy az ukrán vállalkozók aligha élnek túl még 1-2 hónapnyi karantént, ahogyan azt a kormány elképzeli. Annál is inkább, mivel a nagyvállalkozók már jelenleg is bírnak egy sor privilégiummal, ami csak tovább hergeli a kis- és közepes vállalkozókat. Arról nem is szólva, hogy a karantén feloldásának a kormány által megfogalmazott feltételei sokak számára irreálisaknak tűnnek.

A kormány az első könnyítéseket május 11-től tervezi bevezetni (lásd keretes írásunkat!). A járvány terjedésének megfelelő lassulása esetén a hatóságok megszüntetnék a parkok, terek látogatásának, az iparcikkeket árusító boltok, a kávéházak egy részének, az autómosók, a kerékpárüzletek és kölcsönzők működésének tiltását.

Ne feledjük azonban, hogy a korlátozások eddig sem vonatkoztak egyenlő mértékben mindenkire. Például az Epicentr országos üzletlánc kiválóan működött a legszigorúbb karantén idején is, amint Kijev központjában a zárt helyiségekben megbúvó kávézók, az autómosók – különösen az önkiszolgálók – vagy éppen bizonyos zálogházak.

A karantén első szakaszát további négy követné. Minden szakasz végrehajtása a járvány alakulásának bizonyos mutatóihoz kötött. De míg az első szakasz esetében meglehetősen valószínűnek tűnik, hogy sikerül tartani a korlátozások feloldásának járványügyi feltételeit, a továbbiakban ez egyre valószínűtlenebbé válik, s nem zárható ki, hogy csak a kormány által tervezettnél későbbi időpontokban kerülhet sor a könnyítésekre.

Ráadásul a miniszteri kabinet ismét egy sor olyan engedményt helyezett kilátásba, amelyek részben már most is adottak. Például engedélyeznék a kizárólag elvitelre dolgozó, házhoz szállító közétkeztetési intézmények működését, holott ezek jobbára már jelenleg is működnek. Akkor pedig mi ebben a könnyítés?

Érdekes viszont, hogy már az enyhítés második szakaszában megnyitnák az edzőtermeket és a fitneszközpontokat. Vagyis hamarabb mentesülnének a korlátozás alól ezek az intézmények, mint a szabadtéri sportpályák, ami nem logikus, hiszen zárt helyiségben könnyebb megfertőződni, mint a szabadban.

De távolról sem ez az egyetlen furcsaság a kormánytervben. A második szakaszban engedélyeznék a szállodák megnyitását, holott a turizmus halott, amint tulajdonképpen a települések közötti forgalom is megszűnt. Meglehet, a kormánynak a szállodaipar mielőbbi beindítása lebegett a szeme előtt, amikor a könnyítéseket mérlegelte, ám nyilvánvaló, hogy az étkezdék, éttermek és a közlekedés teljes értékű működésére májusban aligha számíthatunk, akkor pedig a szállodaipar sem indulhat be teljes gőzzel.

A 3. szakasz elérése pillanatnyilag teljesen irreálisnak tűnik, hiszen feltétele, hogy az új megbetegedések számának alatta kell maradnia a gyógyulásokénak. Márpedig a megbetegedők és gyógyultak aranyának alakulása már nemcsak a karantén hatékonyságának függvénye, hanem az egészségügyi ellátásé, amely viszont közismerten csapnivaló Ukrajnában.

Igen csekély tehát annak a valószínűsége, hogy a kormánynak belátható időn belül sikerül elérnie a karanténból való kilábalás harmadik szakaszát, ahol már a kis- és középvállalatok is komolyabb kedvezményekre számíthatnának, mint amilyen például a megyén belüli közlekedés újraindítása, ami lehetővé tenné, hogy a kistermelők termékei ismét eljussanak a nagyobb településekre és a piacokra – már ha természetesen megnyitják azokat.

Más szóval, úgy tűnik, hogy a kormány a kisvállalkozások újraindítását csak a nagyvállalatok beindítása utánra tervezi, holott az utóbbiak amúgy is szinte zavartalanul működtek mostanáig.

A kormány leplezetlen kivételezésének fényében nem csoda, hogy országszerte egyre több az elégedetlen kisvállalkozó. Vasárnap például 300 gazda zárta le tiltakozásul a Herszonba vezető országutat. Felháborodásuk oka, hogy a karantén miatt zárva vannak a piacok, miáltal ők megélhetés nélkül maradtak. A tiltakozók egyike a furgonjából egyenesen az úttest közepére szórta a magával hozott uborkát, amelyet nem tud hol értékesíteni.

A gazdákat az is felháborítja, hogy a nagy üzletláncok elárasztják a megyét az árujukkal, miközben a helyi termelők nem tudják értékesíteni a termésüket. Hasonló a helyzet az ország legtöbb megyéjében. Ráadásul a nagybani felvásárlók nem veszik meg a gazdák termését, mivel maguk se bizonyosak benne, hogy tovább tudják-e adni. Vásárlók hiányában az árak katasztrofálisan alacsonyak. Kárpátalja és Herszon megyében a gazdák állítólag 3-4 hrivnyáért is készek adni a retek kilóját nagybani áron, az uborka ára pedig mindössze 7-8 hr/kg. Azt mondják, Ukrajna fennállása óta még soha nem voltak ilyen alacsonyak az árak április végén. Állítólag egyes Kárpátalja és Herszon megyei gazdák már be sem takarítják a termést.

Mint látható, a piacok bezárása hatalmas csapást mért a zöldségtermesztésre szakosodott kistermelőkre. Nem csoda, ha a gazdák dühösek, és fogytán a türelmük.

Szerhij Dorotics, a Vállalkozásvédelmi Országos Szövetség elnöke minap így foglalta össze követeléseiket.

1. Május 1-jével szüntessenek meg minden gazdasági korlátozó intézkedést.

2. Törvényben mentesítsék az adó megfizetése alól azokat a vállalkozókat, akiknek tilos volt gazdasági tevékenységet folytatni a karantén idején.

3. Hirdessenek moratóriumot a vállalkozók ellenőrzésére az ellenőrző szervek reformjának végrehajtásáig.

4. Töröljék el a pénztárgépek és az úgynevezett „cashback” bevezetését a mikrovállalkozások esetében.

5. Vezessenek be kedvezményes és egyszerűen igénybe vehető hitelezést a mikrovállalkozások számára.

Arra az esetre, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket, a vállalkozók országos tiltakozó akciókat helyeztek kilátásba. Némelyek szeme előtt egy afféle zöldséges Majdan képe lebeg. A kisvállalkozók követeléseihez már egyes megyei tanácsok is csatlakoztak.

Miután a vállalkozók eddigi tiltakozó akcióikkal egyértelművé tették, hogy nem tréfálnak, a kormány részéről egyre gyakoribbakká váltak az olyan nyilatkozatok, amelyek nem zárták ki, hogy bizonyos körülmények között a Smihal-tervnél gyorsabb ütemben is feloldhatók lennének a korlátozások. Hétfőn az Elnöki Hivatalban közölték, vizsgálják annak lehetőségét, hogy országszerte megnyissanak 280 fedett élelmiszerpiacot.

A kormány láthatóan nem szeretné, ha a kisvállalkozók megjelennének eladhatatlan portékájukkal a kijevi Majdanon. A gazdálkodóknak viszont nincs egyéb választásuk, hiszen számukra a karantén minden egyes napja egy lépés a vállalkozásuk csődje felé.

(ntk)

Kiút a karanténból öt lépésben

Az ukrán kormány részletes, öt szakaszból álló tervet dolgozott ki az ország kivezetésére a karanténból.

Minden szakasz bevezetése konkrét egészségügyi mutatókhoz kötött, és végrehajtása a betegség alakulásától függ – írja a kormány tervéről Telegram-csatornáján Denisz Smihal miniszterelnök. A kormány útiterve a karanténból való kilábalásra egyszerre szándékozik megvédeni az emberek életét, s fokozatosan helyreállítani a gazdaság működését.

Smihal jelezte, a terv kivitelezése május 11-én veheti kezdetét az első szakasz megvalósításával, amennyiben kedvezően alakul a járványhelyzet.

1. szakasz. Ellenőrzötté válik a járvány terjedése, hozzáférhetőek az egészségügyi források.

Az első szakasz bevezetése attól függ, hogy az új fertőzöttek száma valamennyi letesztelt között egymást követő 10 napon át nem változik, vagy a napi eltérés 5%-on belül marad.

Ebben a szakaszban a következő korlátozások feloldására számíthatunk:

– parkok, terek, pihenőövezetek, parkerdők, part menti területek (a játszóterek kivételével) látogatása;

– munkához láthat a kozmetikai ágazat intézményeinek egy része;

– megkezdődhetnek az edzések a csapatsportokban;

– megindulhat a nagy- és kiskereskedelem az ipari termékekkel;

– kinyithatnak a kávézók (kiszolgálás elvitelre);

– újraindulhatnak az autómosók, a kerékpárüzletek, a kerékpárkölcsönzés;

– ismét munkába állhatnak a közjegyzők, ügyvédek, könyvvizsgálók.

2. szakasz. A megbetegedések számának, a kórházak leterheltségének csökkenése esetén. Az új esetek száma egymást követő 10 napon át folyamatosan csökken, beáll, avagy nő a gyógyult betegek száma.

Megszűnő korlátozások:

– háztartási szolgáltatások nyújtása;

– újraindul a tanítás az iskolák kibocsátó osztályaiban, a felkészülés a ZNO-ra;

– kinyithatnak a közétkeztetési intézmények (elvitelre);

– kinyithatnak a szabadtéri mozik;

– kinyithatnak a tornatermek és a fitneszközpontok;

– kinyithatnak a szállodák;

– a nézők nélkül, legfeljebb 50 fő részvételével zajló sportesemények engedélyezése.

3. szakasz. Az egészségügyi rendszer megszabadítása a betegektől.

Egymást követő 10 napon át a gyógyult betegek száma a kétszerese vagy a többszöröse az új esetekének. Az egészségügyi intézményekben kezelt COVID-19 betegek száma nem éri el a 10%-ot.

Megszűnő korlátozások:

– sport- és játszóterek szabad látogatása;

– bizonyos oktatási intézmények működésének engedélyezése;

– működésbe léphet a metró (speciális szállítások);

– újraindulhat az interurbán tömegközlekedés megyén belül;

– kinyithatnak a bevásárlóközpontok (a szórakoztató övezetek és játszóterek kivételével);

– kinyithatnak a színházak és a mozik;

– szálláshelyek: hostelek, szanatóriumok, üdülők megnyílása;

– megnyílhatnak a vendégeket fogadó közétkeztetési intézmények.

4. szakasz. A közösségek teljes kontrollja.

Egymást követő tíz napon át az új, egymástól független esetek száma megyénként naponta öt alatt marad.

Megszűnő korlátozások:

– elindul a metró és a teljes felszíni tömegközlekedés;

– megnyílnak az áruházak és szórakoztató komplexumok;

– kinyitnak a tornatermek és a fitneszközpontok;

– megnyitnak a közétkeztetési intézmények;

– kinyitnak a kulturális intézmények;

– megnyílnak az oktatási intézmények;

– újraindul az ütemezett orvosi és fogászati ellátás.

5. szakasz. A vírus belső átadásának megszűnése.

Egyedi esetek, amelyek kizárólag a betegség behurcolásával állnak összefüggésben.

Megszűnő korlátozások:

Minden korlátozás eltörlése a helyhatósági szervek által egyes közigazgatási egységekben bevezetetteken kívül.

(zzz)