Rabszolga-kereskedelem ukrán módra?

Amikor múlt szerdán hosszú huzavona után mégiscsak elindulhatott egy charterjárat Kijevből Londonba idénymunkásokkal a fedélzetén, arról az ukrán sajtó magára valamit is adó része vezető hírként számolt be. Nem mintha bármi rendkívüli lenne abban, hogy az ukránok megélhetési okokból szinte menekülnek a saját hazájukból. Az eset és az egész helyzet azért rendkívüli, mert a kijevi hatóságok ezúttal akadályozni igyekeznek saját polgáraik kiutazását.

A földön ragadt gépek

Az első „munkásjárat” április 23-án még elindulhatott Finnországba, aztán hosszú csend következett, több járatot el kellett halasztani, pedig lett volna igény az ukrán dolgozók keze munkájára, s utazni kész munkavállaló is akadt bőven. Ám tudjuk jól, hogy megy ez nálunk: hivatalosan senki nem mond semmit, a repülőgépek mégsem szállhatnak fel.

A helyzet már odáig fajult, hogy az ügybe beavatkozott az Európai Unió kijevi nagykövete és az Egyesült Államok Kijevi Nagykövetségének ügyvivője. Az események sorrendjéből következtetve a Londonba tartó charterjárat e találkozó hatására indulhatott el Kijevből múlt szerdán. Ám végeredményben ez a gép is csak egy fehér hollónak bizonyult, nem sikerült áttörni az ukrán kormányzati ellenállást.

Sokatmondó volt Denisz Smihal miniszterelnök már-már harcias nyilatkozata a külföldi diplomatákkal folytatott megbeszélése után. Közölte, az ukrán kormány kész tárgyalni az európai országokkal, amelyek hivatalosan meg akarják hívni az ukrán munkavállalókat idénymunkára.

„Fontos előfeltétel a legalább három hónapra szóló legális foglalkoztatás, az ukránok valamennyi szociális garanciájának és munkakörülményeik betartása mellett. Ezt a munkát az európai és euroatlanti integrációs kormányhivatal fogja koordinálni” – jelentette ki Smihal.

Miféle munkát kell koor­dinálni?

„Feladatunk biztosítani az ukrán idénymunkások számára a munkalehetőséget, gondoskodva egészségükről és biztonságukról külföldön. Meg kell vizsgálnunk az Ukrajnában maradók kockázatait is, mivel a határ átlépése növeli az obszerváció szükségességét az ukrajnai koronavírus-betegség újabb fellángolásainak megelőzése érdekében” – közölte Vadim Prisztajko európai és euroatlanti integrációért felelős kormányfőhelyettes.

Ugye, milyen megható az ukrán kormánynak ez a hirtelen támadt atyai gondoskodása polgárairól? Különösen, ha eszünkbe jut a miniszterelnöknek az a minapi morgolódása, miszerint nincs mit Európában kódorogni, amikor idehaza is annyi a munka.

A miniszterelnök bizonyára arra a kormányelképzelésre gondolt, mely szerint nagyszabású építési és felújítási programokkal igyekeznének új munkahelyeket teremteni és életet lehelni a koronavírus utáni ukrán gazdaságba. Azt persze nem tartotta fontosnak megemlíteni a bölcs kormányfő, hogy az előzetes kalkulációk szerint ezeken a munkahelyeken – már amennyiben a valóságban is léteznének már, s nem csupán egyes kormánytagok fejében – 6–8 ezer hrivnyáért kínálnának elfoglaltságot a csóró emberfiának, míg például a teljesen reális szamócaszedéssel Finnországban havi 2–2,5 ezer eurót, Németországban 1,5 ezer eurót és még az „elmaradott” Lengyelországban is 800–1000 eurót lehet keresni. Ezek után egyetlen nemzetvezetőnk sem gondolhatja komolyan, hogy épeszű ember itthon marad nyomorogni.

Talán nem is gondolja, talán nem is ez jár a nyakkendős hivatalnokok fejében. A világháló népe például meg van győződve róla, hogy Ukrajnából azért nem tud felszállni a sok idénymunkással megrakott repülőgép, mert egy vagy több magas rangú kijevi hivatalnok nem kapta meg a maga jussát a „bizniszből”.

Ukrajna kioktatja a Nyugatot

Meglehet, azoknak van igazuk, akik Vadim Prisztajko nyilatkozataiban látják elásva azt a bizonyos kutyát. Abban a kijelentésében például, hogy Kijev tárgyalni kíván az európai kormányokkal az ukrán munkavállalók alkalmazásáról.

„A kormány természetesen számít azokra az ukránokra, akik a közelmúltban külföldön dolgoztak, számít a segítségükre az ország fejlesztésében. Tisztában vagyunk vele, hogy most nem tudunk európai szintű fizetéseket ajánlani a munkaerő e legaktívabb részének, de mesterséges akadályokat sem fogunk létrehozni. Feladatunk maximális szervezettséget kölcsönözni e folyamatnak” – igyekezett a kormányportálon megjelent egyik nyilatkozatában elfogadhatóbb csomagolásban tálalni a kormány szándékait Prisztajko.

„Mi ezt a következőképpen látjuk: lehetőség szerint központosított megkeresés azon országok kormányai részéről, amelyek érdekeltek polgáraink munkájában. … Megfelelő szintű társadalombiztosítást, elsősorban egészségbiztosítást, valamint megfelelő szintű ellátást és béreket is várunk. Arra számítunk, hogy ez a folyamat maximálisan átlátható, nyugodt lesz, felesleges bürokratikus akadályok nélkül. Elképzelhető, hogy korszerű digitális technológiákat fogunk alkalmazni” – osztotta meg álmait a közvéleménnyel a miniszterelnök-helyettes.

Indulhatnak a rabszolgahajók?

A polgárok azonban átlátnak a szitán, és nem hisznek a szép szavakban.

„Azt javaslom a miniszteri kabinetnek, hogy kérjen pénzt más országoktól a munkásainkért. Tömje meg velük a hajók fenekét, és indítsa útnak őket, mint korábban Afrikából (hiszen a szintet tekintve már Afrika vagyunk) Európába. Tisztára mint valami állami szintű rabszolga-kereskedelem. Az élen a kerítő Smihallal” – festi le a helyzetet igen érzékletesen Olekszandr Szkubcsenko, az Ukrán Lakásszövetség elnöke.

Ha a rabszolga-kereskedelemnél nem is tartunk még, a kormányzat elképzelése nyilvánvaló: minden külföldön munkát vállaló ukránról tudni szeretnék, hogy hol, mennyi ideig és mekkora bérért dolgozik, mert akkor talán az ukrajnai megadóztatásukra is találnának valamilyen lehetőséget. Az egyeztetés a külfölddel állítólag már megindult az ukrán munkaerő foglalkoztatásáról, de lassú, mint minden folyamat, amelyet nem az üzleti szükségszerűség diktál, hanem bürokraták irányítanak. Az idénymunkások máris ingerültek, ami érthető, hisz nem lehet elhalasztani vagy pecsétekhez igazítani Európában a szamócaszedést, ahogyan a többi idénymunkát sem.

A járvány nevében

Az elmúlt napokban viszonylag ritkán merült fel, hogy amit az ukrán kormány művel a külföldön munkát vállalókkal, az tulajdonképpen törvényellenes, hiszen minden polgárnak jogában áll szabadon elhagyni az országot, tetszése szerint munkaszerződést kötni bárkivel, bármilyen feltételek mellett, amelyek nem ütköznek a helyi törvényekbe. Még a munkásokat szállító charterjáratokat sem valamiféle hivatalok, hanem magáncégek szervezik, mégsem kaphatnak felszállási engedélyt az itteni hatóságoktól. Egyedül talán a koronavírus-járvány elleni küzdelemmel lehet magyarázni ideig-óráig az efféle túlkapásokat.

De Smihal és környezete már dolgozik rajta, hogy törvényesítse ezt a helyzetet. A parlament weboldalán még április 10-én megjelent A lakosságnak a fertőző betegségek terjedése elleni védelméről szóló, a kormány által előterjesztett törvénytervezet. Amennyiben a Legfelső Tanács megszavazza, ez a törvény még a polgárok kiutazásának betiltására is feljogosítja majd a kormányt járvány idején.

Ha kell, nekimennek a határkerítésnek

Sokan a vendégmunkások közül már most azt a megoldást választják, hogy nem várnak a repülőgépek indulására, inkább nekivágnak a szárazföldi határátkelőknek. Néhányan azon a véleményen vannak, hogy semmi nem tarthatja itthon őket. Ha kell, nekimennek a határkerítésnek is, írják, úgy törnek át Lengyelországba, mint annak idején Mihail Szaakasvili. A legmerészebbek egy újabb Majdantól se riadnának vissza.

Sajtójelentések szerint időközben az ukrán–lengyel határátkelők egyes tisztviselői és élősködői is „beárazták” maguknak a külföldre igyekvő idénymunkásokat, s csak egy bizonyos összeg megfizetése ellenében engedik őket Európába, méghozzá buszon, hiszen a gyalogosforgalmat előzőleg megszüntették. Nem tudjuk, igazak-e ezek a hírek, mindenesetre mulatságos volna, ha most éppen a „Majdan gyermekei”, Európa lelkes hívei nem hagynák az ukrán embereket Európába jutni. Hiába szüntette meg az Unió a vízumkötelezettséget Ukrajnával szemben, ha egyszer a lakat most a határkapu ukrán oldalán lóg. Talán mindig is ezen az oldalon lógott.

(ntk)