Boldogulás szülőföldön (2. rész)

Kárpátaljai magyar fiatalok, avagy megmaradásunk zálogai

Ahogy azt az előző cikkünkben is olvashatták már, olyan kárpátaljai fiatalokat veszünk górcső alá, akik a jobb életkörülmények, magasabb munkabér, illetve a biztosabb megélhetés céljából nem szálltak fel a külföldi munka nyújtotta, néha viszontagságokkal teli „pénzvonatára”, hanem inkább itthon próbálnak boldogulni, önmagukat megvalósítani, környezetükön segíteni. Kárpátalját – ahogy Ukrajnát – sem kerülte el a több éve tartó kivándorlási hullám. A főként más európai országokba kivándorló fiatalok (nem csak fiatalok) nagy része építőipari, gyári, üzemi műszakos munkás, vagy éppen gyorséttermi felszolgálóként próbál meg elhelyezkedni az adott ország munkaerőpiacán ‒ sok esetben diplomával a kezükben ‒ jobb megélhetési alternatívát keresve/találva ezzel.  Ugyanakkor mindezt jogosan teszik, hiszen jelenleg Ukrajna nem egy túlzottan adekvát ország az alkotmányos jogok, a jogbiztonság, a stabil munkahely, a biztos anyagi háttér, a viszonylag növekvő életszínvonal területeit tekintve, így a fiatalok számára sem túl megbízható, perspektívákkal telített jövőképet vetít előre. Azonban az is elmondható, hogy még mindig sok az olyan fiatal, aki itthon, Kárpátalján tesz kísérletet arra, hogy a lehető legtöbbet próbálja meg kihozni saját magából és Isten adta tehetségéből, téve mindezt az ukrán állam nyújtotta visszafogott lehetőségeinek a fényében. A mostani cikkünkben szintén három kárpátaljai magyar fiatalt kérdeztünk meg a munkájukról, mindennapjaikról és főként arról, hogy miért érdemes itthon, Kárpátalján, a szülőföldön maradni.

Horváth Kitti Kinga (28) Csetfalván született, illetve járt általános iskolába. Aztán a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskolában tett sikeres érettségi után, az Ungvári Nemzeti Egyetem angol nyelv és irodalom szakára felvételizett, ahol 2013-ban szerzett diplomát. Elmondása szerint nem ő választotta a tanári hivatást, hanem az választotta őt. Már egészen kislány korától arra vágyott, hogy taníthasson. Az egyetem végeztével szülőfaluja iskolájában kezdett tanítani angol nyelvet, mellette pedig a nemzetközi kapcsolatok szakot is sikerült elvégeznie a fentebb említett felsőoktatási intézményben. Ezenkívül 2019-től az ungvári Polyglot magán nyelviskolában is oktat angol nyelvet.

Jakab Gábor (30) tanulmányait a Badalói Gróf Gvadányi József Általános Iskolában kezdte, majd a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumban, illetve később a Nagyberegi Református Líceumban folytatta. Diplomát a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán szerzett. Ezt követően a Nagymuzsalyi Középiskolában kezdett tanítani, jelenleg a Mezővári II. Rákóczi Ferenc Középiskolában biológiatanár.

Páva Judit (28) Tiszabökényben látta meg a napvilágot. Általános iskolai tanulmányait szülőfalujában végezte, majd felvételt nyert a Péterfalvai Református Líceumba, ahol elmondása szerint, nemcsak tudást, hanem lelki táplálékot is szerzett. 2010-ben sikeresen felvételizett az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Tannyelvű Humán- és Természettudományi Karának fizika szakára. A 2015-ben megszerzett diplomája óta a Péterfalvai Református, illetve a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum fizikatanára. Mindemellett szeret biciklizni, sétálni, rendezvényeket és kirándulásokat szervezni, másoknak segíteni, új emberekkel ismerkedni, nem utolsósorban pedig a Rákóczi Szövetség hatékonyabb munkáját segíteni a Nagyszőlősi járásban. 2015-től a GENIUS Tiszaújlaki, majd 2018-tól a Péterfalvai Tehetségpontjának fizika szakos előadó tanárként is dolgozik.

‒ Mi volt a legfőbb oka annak, hogy Kárpátalján maradtatok, itthon helyezkedtetek tanárként? Miért marad itthon egy kárpátaljai fiatal?

Kitti: A legfőbb ok, amiért itthon maradtam, hogy hatalmas hazaszeretet van a szívemben, szeretem Kárpátalját, szeretem az embereket, szeretem az itthoni levegőt. Többször voltam már külföldön ‒ úgymond világot látni ‒, de ahogy átléptem a határt, azonnal honvágyam volt. Külföldön semmi sem hasonlítható az itthonihoz. Rosszul éreztem magam, és úgy döntöttem, hogy hazajövök. A másik fő ok, hogy mindig reménykedek valami jobban, amely talán előrébb viszi az országot. Itthon is meglehet élni, sok esetben pedig a külföldön munkát vállalóknak az adott országban is nagyon kell spórolni, hogy egy viszonylag megfelelő pénzösszeget tudjanak félretenni és hazahozni a munkabérükből.

Gábor: Igazából én amolyan „nyakasparasztnak” tartom magam, különösebb okom nem volt rá, egyszerűen szeretek itthon lenni. Két évet külföldön is tartózkodtam, de én meguntam az ottani életet, a „betondzsungelt”, sokkal jobban kötődöm az itthoni környezethez. Továbbá azt vallom: „Ha mindenki elmegy, akkor ki marad itthon?” Egyébként a fiatal tanároknak nincs túl sok okuk arra, hogy itthon maradjanak, hiszen egyáltalán nincsenek megfizetve Ukrajnában. Aki mégis itthon marad, azért teszi, mert szereti a szülőföldjét, Kárpátalját, és az itthoniaknak szeretne segíteni.

Judit: Általános iskolai matematika- és fizikatanáraim nagy hatással voltak rám, megszerettették velem a reáltantárgyakat, amelyet a líceumban tovább erősítettem, fejlesztettem. Mindenképp egyetemre szerettem volna menni. A közgazdaság állt a szívemhez a legközelebb, s mivel nem tudtam elég jól ukránul, ezért a magyar karra felvételiztem. Számomra mindegy volt, hogy matematika vagy fizika szakos tanár leszek, mivel mindkettőt ugyanúgy szeretem. A sors úgy hozta, hogy a fizika szakra kerültem, azonban 2017-től matematikát is oktatok. A líceumban otthon érzem magam, nemcsak tanár vagyok, hanem a közösség része is. A legfőbb ok, ami miatt maradtam, az volt, hogy nem tudtam itt hagyni a családomat és diákjaimat. Szeretem a hazámat, Kárpátalját, s ha én sem maradok, akkor ki fog?! Az elmúlt évek tapasztalatai, a folyamatosan változó tantervek még inkább arra ösztönöznek, hogy nem hagyhatom cserben a szülőföldemen élő diákokat, nem vonhatom meg tőlük a megfelelő tudást. Sokszor eljátszadoztam a gondolattal, hogy hagyni kellene a pedagógus pályát, nem becsülik a munkámat, de valami mégis mindig visszahúz. Talán egy belső sugallat, talán az, hogy nem tudok megválni dolgoktól, emlékektől, emberektől, szülőföldemtől. Dolgoztam már külföldön idénymunkán, de egyszerűen nem tudtam volna ott maradni. Az emberek mentalitása elriasztott. Csak szezonális munkának volt jó. Szerintem, aki dolgozni akar, az Kárpátalján is talál munkát, s azt teheti, amit szeret. Úgy érzem, az életem azóta kezd a helyes irányba terelődni, amióta 2016-ban a Rákóczi Szövetség tagja lettem. Rájöttem, hogy számomra a család és a haza a legfontosabb. Nem kell nekem külföldre mennem, hogy segítsem az ittenieket. A szövetség munkáját segíthetem a Nagyszőlősi járásban, ami az életem egyik legmeghatározóbb feladata lett az utóbbi években.

‒ Milyen volt a kezdet kezdete?

Kitti: A kezdet nagyon nehéz volt. Féltem belekezdeni, féltem mindentől, féltem attól, hogy az iskolások engem, fiatal angoltanárnőt hogyan fogadnak, valamint a megtanult módszertant hogyan fogom átültetni a gyakorlatba. Mivel maximalista vagyok, szeretek mindent 100%-osan csinálni. Aztán sikerült könnyen beilleszkednem, nagyon megszerettem a gyerekeket, és ők is kedvesen fogadtak engem.

Gábor: Kicsit nehezen indult a pályafutásom, de mind Muzsalyban, mind Váriban nagyon segítőkészek voltak a kollégák, így hamar belerázódtam. Azonban ‒ ahogy ez lenni szokott ‒ a diákok megpróbálják „kikezdeni” az új tanárt, s ez engem sem került el, így röviden összefoglalva: csupa kihívással teli a kezdet volt.

Judit: Államvizsga és diplomamunka előtt álló egyetemistaként, de már tanárként is, nagyon nehéz volt a kezdet. Bár a kollégáim sokat segítettek, mégis úgy éreztem, hogy „bedobtak a mély vízbe”. Kezdetben 10 tanórám volt, de nem is ez volt megterhelő, hanem az, hogy belső- és emelt szintű érettségire kellett a diákokat felkészítenem, amiről azt sem tudtam hirtelen, hogy mi fán terem. De saját bajomon sikerült megtanulnom, s megtanítanom a legfőbb dolgokat. Hála Istennek, sikeres érettségit tettek a diákjaim.

Az immáron 5 éves pedagógusi tapasztalattal rendelkező 28 éves tanárnő szintén részt vett különböző egyházi továbbképzéseken, az ACSI-konferenciáin és NILD tanulási terápiáin.

Az elmúlt évek során a kollégáktól nagyon sok jó tanácsot kaptam. Rájöttem arra, hogy nem kell mindent megmutatni rögtön, amihez értünk, csak szépen lassan. Meg kell tanulni nemet mondani, mert a végén azon vesszük észre magunkat, hogy beszippantott a mókuskerék, s semmi másra nincs időnk.

‒ Eddigi munkátok során milyen tapasztalatokra tettetek szert? Mik jellemzik leginkább a kárpátaljai közoktatást? Hogyan látja ezt egy magyar iskola fiatal pedagógusa?

Kitti: Ha a kárpátaljai vagy ukrajnai közoktatást egy szóval kellene jellemezni, akkor azt mondanám, hogy instabil. Hiányoznak azok az alap dolgok, feltételek, amelyek használatával normális környezetben lehetne tanítani. Például a 6. osztályban 9 tanulóra 3 darab tankönyv áll rendelkezésre. Néha arra szoktam gondolni, hogy az oktatással kapcsolatos törvényhozóink életükben 1 órát sem tanítottak iskolában. A segédeszközöket pedig sok esetben a tanároknak a saját fizetésükből kell megvenniük. Sokszor lehetetlen dolgokat követelnek tőlünk, és mindent a tanárokra próbálnak hárítani.

Gábor: Több helyen is színvonalas oktatás folyik Kárpátalján, viszont ezt elég nehéz megvalósítani, mivel a legtöbb intézmény jelenleg alulfelszerelt. Szoktunk kapni az ukrán államtól különböző ukrán nyelvű szemléltetőket ‒ ami szintén segít ‒, de igazából az iskolák digitalizációjára lenne szükség: új számítógépek, projektorok, interaktív táblák stb. formájában. A másik probléma néha abból adódik, hogy a problémásabb diákokkal szemben nehéz fellépni, gondolok itt arra, hogy még csak egy buktatást sem tud eszközölni. – Nehéz így jobb belátásra bírni őket.

Judit: Az én véleményem erről az, hogy nagyon nagy szerepet játszott az anyanyelven való oktatásban a magyar tannyelvű óvodák bővítése, az általános és középiskolák megőrzése, továbbá az egyházi líceumok megalapítása. Emellett azt gondolom, hogy a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és az UNE Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézet (UMOTI) megalapításával vált teljessé a kárpátaljai magyar nyelvű oktatás rendszere.

‒ Van-e valamilyen összehasonlítási alapotok más külföldi iskolai oktatási rendszerrel kapcsolatban a kárpátaljaihoz, esetleg ukrán iskolákhoz viszonyítva? Ha igen, milyen mérvadó különbségek jellemzik ezeket?

Gábor: A külföldi oktatási rendszer felszereltség tekintetben jóval felülmúlja az itthoni viszonylatokat, hiszen a külföldi intézményekben már az értékelés vagy akár a bizonyítvány kitöltése is digitalizált formában történik.

Kitti: Sokat olvasok amerikai és nagy-britanniai modellekről, amelyek nagyon tetszenek, mivel ezekben a hangsúly inkább a játékos tanulásra helyeződik, és nálunk is megvalósítható lenne ez a fajta oktatási módszer.

‒ Hogyan lehetne itthon tartani a fiatalokat?

Kitti: Elsősorban egy viszonylag, az európai munkabérekhez hajló fizetési rendszert kellene létrehozni, másrészt egy demokratikus fordulatra is szükség lenne az országban. Továbbá a korrupció megszüntetése, illetve új, stabil munkahelyek biztosítása, valamint a dolgozók munkájának a megbecsülése is elősegítené a fiatalok itthon maradását.

Gábor: Ha a legegyszerűbb dologra gondolok, amely minden területen működik, akkor nyilvánvalóan a pénzzel, vagyis a megfelelő stabil fizetéssel. Ezenkívül motiválni kell őket, hogy olyan dolgokba fektessék az energiájukat, amelyek saját maguk számára is haszonnal járnak, de az itthoni közvetlen környezetüket is segíti. Arra kellene tanítani őket, hogy akarják a saját szülőfalujuk vagy -városuk fejlődését. Emellett a szülőföld szeretete fontosabb a pénz szereteténél. Különböző szakköröket is lehetne szervezni pl. Nagydobronyban sikeresen működik a Papilio Egyesület: íjászkodást, természetjárást szerveznek.

Judit: Azt a fiatalt, aki menni akar, azt senki nem tarthatja vissza. S nincs is ezzel semmi gond, szüksége van tapasztalatszerzésre, összehasonlítási alapra… De eljön az az idő, amikor hiányolni fogja az otthonát, a hazáját, mert egy idegen országban sosem lesz otthon. Véleményem szerint a fiatalokat csak úgy lehetne itthon tartani, ha az állam belátná azt, hogy meg kell növelni a minimálbér összegét, mert később nem lesz, aki megtanítsa a gyerekeket vagy pl. ellássa a betegeket.

‒ Hogyan látjátok, milyen változásokra lenne szükség az adott oktatási rendszer – magyar iskolák ‒ tekintetében ahhoz, hogy hatékonyabbá, inspirálóbbá váljon a tanulás a diákok számára?

Kitti: Mivel digitalizált világban élünk, így a gyerekek sok időt töltenek az internethasználatával, ezért nagyon lényegessé vált az oktatás interaktivitása. A digitalizáció valamilyen mértékben a tantervet is megkönnyítené. Továbbá az angol mint idegen nyelv tekintetében azt tudom elmondani, hogy a heti kétszer 45 percnyi angol nagyon kevés a nyelv – iskolai viszonylatban is – megfelelő elsajátításához. Minimum heti 4 óraszámra volna szükség. Ezenfelül minden osztályban nagyon fontos lenne egy projektor felszerelése.

Gábor: Technikai téren kellene „felhúzni” az oktatási rendszert. Továbbá a tanulók túlzott terhelését is mérsékelni kellene. Például jó példa erre, hogy az egészségvédelem tantárgyat első osztálytól egészen a tizenegyedik osztályig tanítják, holott ennek a tantárgynak az anyaga maximum 2 évet venne igénybe. Ezenkívül a tanárok számára is biztosítani kellene olyan eszközöket, amelyek valamelyest arra ösztönzik a diákokat, hogy becsületesen végezzék el a feladatukat, vagyis akarjanak tanulni.

Judit: Az adott oktatási rendszert teljesen át kellene dolgozni. Ahhoz, hogy egy magyar iskolában hatékonyabb legyen a tanulás, nem kellene erőltetni az ukrán nyelven való tanulást, hanem a gyerekek beszédkészségét kellene fejleszteni. Ahhoz, hogy az államnyelvet megtanulják, több ukrán órát kellene bevezetni, ahol nem nyelvtani szabályokat tanítanak, hanem szavakat, mondatszerkesztést, párbeszédeket, mert csak így lehet egy nyelvet elsajátítani.

‒ Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?

Kitti: Mindenképpen szeretnék továbbra is az iskolában dolgozni. Nagy álmom még az is, hogy egyszer a magyar konzulátuson dolgozzak. Tulajdonképpen mindent szeretek csinálni, ami a kárpátaljai magyarság támogatását szolgálja. Fejlődni szeretnék arra nézve, hogy hogyan tudnám hatékonyabban oktatni az angol nyelvet.

Gábor: Én továbbra is szeretnék a tanári pályán maradni. Ezenkívül ‒ esetleg pályázat elnyerése révén ‒ egy íjászszakkört létrehozni. Évekkel ezelőtt elkezdtem egy könyvet írni, azt próbálom jelenleg befejezni. Emellett a családalapítás is nagy hangsúlyt kap a jövőt illetően.

Judit: A jövőre nézve minél hamarabb, a karantén végeztével szeretném folytatni a Nagyszőlősi járásban a Rákóczi Szövetség Magyar Iskolaválasztási Programját (MIP), s a leendő első osztályosokhoz eljuttatni a szövetség ajándék iskolatáskáit. Szeretném továbbfejleszteni magamat szakmailag, s arra ösztönözni a diákjaimat, hogy érdemes itthon tanulni, továbbtanulni, dolgozni.

Lehet, hogy sokszor hadakoztam én is Istennel a számomra kijelölt út miatt, de kezdem belátni, hogy ő a legjobbat készítette számomra ‒ Kárpátalján.

Dankai Péter