Nyilatkozat

2020. május 19., 11:12 , 1007. szám

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) felháborítónak tartja a közigazgatási reform végrehajtására vonatkozó minisztériumi döntést, mely Visk és Veléte esetében – figyelmen kívül hagyva a helyi lakosság akaratnyilvánítását – a településeket a Huszti kistérséghez kívánja csatolni. Úgy véljük, hogy a meghozott döntés alapjaiban sérti a települések polgárainak jogait, hisz a 2019-es évben megtartott helyi lakossági fórumon Ukrajna törvényeit betartva egyhangúlag a két szomszédos település egyesítésével külön kistérség létrehozását szavazta meg a közösség, mely bekerült a megye által elfogadott perspektivikus tervbe is. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség arra kéri a kormányt, vegye figyelembe állampolgárainak akaratát. Szövetségünk továbbra is hangsúlyozza, hogy egy európai szintű önkormányzati rendszer megteremtéséhez messzemenően figyelembe kell venni a népakaratot, a polgárok és közösségek törvényben előírtak szerint garantált jogait. A KMKSZ a gazdasági, etnikai és történelmi tényezőket figyelembe véve továbbra is elengedhetetlennek tartja egy Beregszász központú kistérség kialakítását.

Rendkívül aggasztónak tartjuk, hogy ismét felmerült a Beregszász területén található egykori laktanya újraindításának terve, mely megvalósulása esetén – a törvényekkel ellentétben – az etnikai arányok mesterséges megváltoztatását eredményezheti.

A KMKSZ üdvözli a megye új kormányzójának azon bejelentését, mely szerint országunk elnökének kezdeményezésére új határátkelőket kívánnak nyitni az ukrán–magyar határszakaszon, rendkívül biztatónak tartjuk, hogy hosszú idő után az illetékeseknek sikerült aláírni a Beregszászt elkerülő út megépítéséről szóló költségvetést módosító dokumentumot. Bízunk benne, hogy a munkálatok mielőbb elkezdődnek.

A határzár és a karantén miatt a családi kapcsolattartás is teljesen ellehetetlenült Kárpátalja és Magyarország között. Sokan már harmadik hónapja nem látták rokonaikat, szeretteiket, ezért a KMKSZ arra kéri Magyarország és Ukrajna kormányát, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy mihamarabb helyreálljon a határforgalom.

2020. május 19.

A KMKSZ Elnöksége