Konfirmáció – kérdőjelekkel

2020. május 20., 12:17 , 1007. szám

A konfirmáció a református fiatalok számára életük egyik fontos eseménye, amikor hosszú évek hittanórái, majd a konfirmációi foglalkozások után, melyek során elmélyedtek a református vallás alaptételeiben, alapvető tanításaiban, a gyülekezet színe előtt, ünnepélyes körülmények között tesznek vallást hitükről. A konfirmálás áldozócsütörtökön történik meg, majd a lekonfirmált fiatalok a pünkösdvasárnapi úrvacsora során részesülnek életük első úrvacsorájában. A koronavírus-járvány és az emiatt bevezetett karantén azonban ezen a téren is bonyodalmakat okozott.

Balogh Attila salánki és Cseresznye Albert hetyeni és zápszonyi lelkészektől megtudtam, az áldozócsütörtöki konfirmálásra az idén nincs esély. Beszélgetőtársaim arról tájékoztattak, hogy az egyházi vezetőségnek az a komolyan veendő javaslata, miszerint augusztusban, az újkenyéri úrvacsoraosztás előtti vasárnapon a gyülekezet színe előtt konfirmáljanak le a fiatalok, majd az újkenyéri úrvacsoraosztáskor vegyék magukhoz a kenyeret és a bort. De ha a karantént hamarabb feloldják, és az istentiszteleteket is meg lehet majd tartani a templomban, akkor ezen a téren is változások történhetnek. Cseresznye Albert úgy informált, hogy ha egy gyülekezet hamarabb meg szeretné tartani a konfirmációt, akkor abban az esetben, ha a karantén véget ér, és megnyílnak a templomkapuk, már augusztus előtt megtarthatja az ünnepséget, de erre mindenképpen a gyülekezet színe előtt kerül sor, a lekonfirmált fiatalok viszont mindenképpen csak az újkenyéri ünnepi istentiszteleten úrvacsorázhatnak majd életükben először.

Lajos Mihály