József Attila: Nem, nem, soha!
Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége,
Nem lehet, nem, soha Oláhország éke!
Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret!
Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!
Ha eljő az idő – a sírok nyílnak fel,
Ha eljő az idő – a magyar talpra kel,
Ha eljő az idő – erős lesz a karunk,
Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk!
Majd nemes haraggal rohanunk előre,
Vérkeresztet festünk majd a határkőre
És mindent letiprunk! – Az lesz a viadal!
Szembeszállunk mi a poklok kapuival!
Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár,
Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ
Teljes egészében, mint nem is oly régen
És csillagunk ismét tündöklik az égen.
A lobogónk lobog, villámlik a kardunk,
Fut a gaz előlünk – hisz magyarok vagyunk!
Felhatol az égig haragos szózatunk:
Hazánkat akarjuk! Vagy érte meghalunk.
Nem lesz kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,
Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen!
Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:
Nem engedjük soha! Soha Árpád honát!
Ez a József Attila-költemény – amely 1922-ben született – ismeretlen volt a nagyközönség előtt 1989-ig, a rendszerváltozásig. Pedig József Attila tizenhét évesen írott egyéb versei mind szerepeltek a különféle kiadványokban.
Az irodalomtörténet-kutatás úgy tudja, hogy a szocializmus éveinek nagy tudósai ismerték a költeményt, de egyikük sem hivatkozott rá. Soha. Nem kell megmagyarázni, miért. Azt sem, hogy az elhallgatással szemben viszont miért szerették kiemelni szerzőnknek a következő sorait, melyeket pedig mindössze pár hónappal később – tizennyolc évesen – írt: „Valami forró, nyári éjszakán / gyárfüst ölelt át lomha földszagot / s a legnagyobb lélek szökkent belém: / az ucca és a föld fia vagyok”.
Hát persze, érthető: a munkás-paraszt szövetség, a sarló és kalapács szimbóluma, a vörös zászló, aminek a hátterében lévő eszme – a szocialista-kommunista világrend – József Attilát is meghódította egy időre. Ezt az eszmét és csakis ezt tekintették zseniális költőnk egyetlen identitásának. Mintha a történelemismeret nem formálna önazonosságot, mintha 1920. június 4-én nem történt volna semmi lényeges a nemzet szempontjából, és mintha erre nem lett volna József Attilának egyetlen egy szava sem...
Penckófer János