Három nyelv, egy haza: Dél-Tirol, a nemzetiségi autonómia mintapéldája

A második világháború lezárása után más nemzetiségek is elszakadtak anyaországuktól, így például a Dél-Tirolban élő osztrákok is. Hogyan jutottak el az autonómiáig? Miképpen váltak Olaszország legfejlettebb tartományává?

Ma a nemzetiségi autonómia mintapéldájaként szokták emlegetni Dél-Tirolt, amelyet szintén az első világháborút követően csatoltak el anyaországától, a létrejövő Osztrák Köztársaságtól. Az út nem volt egyenes az autonómiáig, mintegy ötven évbe tellett a mai státusz elnyerése. Az 1920–1930-as évek a dél-tiroli német anyanyelvűek számára kemény olaszosítási kísérletekről szóltak.

A kezdet igazán nehéz volt

Arno Kompatscher, Dél-Tirol tartományi miniszterelnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában elmondta, 1945, a II. világháború vége lezárta a fasizmus, a nemzetiszocializmus éveit, így lehetővé vált az is, hogy a Mussolini és Hitler között kötött megállapodás alapján elköltöztetett német anyanyelvűek visszatérjenek. Hozzátette, Mussolini terve az volt, hogy az áttelepítéssel Dél-Tirol teljesen olasszá válik.

A háború után meg kellett szervezni a kitelepített németek visszatérését, és azt is, hogy visszanyerjék állampolgárságukat – mondta. Azonban 1946-ban ugyan már rég a múlté volt a fasizmus és nemzetiszocializmus, „de a háború utáni fiatal demokráciában, Olaszországban a régió olaszosítása a politika része maradt, ez azt jelentette, hogy az ország más vidékeiről költöztettek be olaszokat. Emellett a közhivatalokban, közszolgálatban továbbra is csak olasz anyanyelvűek jutottak munkához, a németül beszélők nem. Továbbá erőteljes iparosítás volt a mezőgazdasági területek rovására. Szóval nem oldódtak meg a problémák, és ott volt mindenekelőtt az autonómia intézménye, amit megígértek a párizsi békeszerződés mellékleteként szereplő, Gruber–De Gasperi osztrák–olasz egyezményben. Ez az autonómia viszont az összevont két tartományra, Dél-Tirolra és Trentinóra vonatkozott, amelyben már olasz többség volt. Ez tehát egy igazán kemény csata volt” – fogalmazott.

Elmondta, 1945-ben Filius Magnago egykori dél-tiroli kormányzó és pártelnöknek kellett elmagyarázni, hogy annyi idő és várakozás után, az új demokratikus Olaszországban miért nem jöhetett létre egy fair autonómia, mivel az első autonómiát egyáltalán nem jellemezte a tisztességesség.

Hozzátette, ezt a lehetőséget csak a második autonómia-megállapodás hozta létre 1972-ben.

Kiemelte, 1945 után az embereket nehéz volt meggyőzni arról, hogy lemondjanak az Olaszországtól való elszakadásról és az Ausztriához való visszacsatolás követeléséről. Ennek oka pedig a nehéz időszakok tapasztalatai voltak – mondta. A rossz emlékek miatt nehéz volt meggyőzni őket, hogy elfogadják a kompromisszumos megoldást a második világháború után.

Sikerült meggyőzni egy szűkebb réteget a maradásról, és így elindult a fejlődés is.

Az első két évtized, amikor Olaszország nem járt el méltányosan Dél-Tirollal, rendkívül nehéz volt. Ennek ellenére Magna­gónak sikerült a német nyelvű közösség szűk többségét meg­győznie a maradásról – mondta. Hozzátette, ezután kezdődött el az a pozitív irányú fejlődés, amely magába foglalta a jogok biztosítását a németül beszélőknek; a nyelv használatát, a német nyelvű iskolák, óvodák létrehozását, valamint a közszolgálati állások betöltésének lehetőségét.

Filius Magnago mindig azt mondta, az autonómia semmit nem ér akkor, ha nem kapcsolódik hozzá pénzügyi autonómia, hiszen végső soron a pénz teszi lehetővé egy terület működését – mondta Arno Kompatscher. Hozzátette, Filius Magnago szabályozásának köszönhetően minden adóbevétel és befizetés 90 százaléka a tartományban marad.

Azt is elmondta, „vannak olyan szolgáltatások, amelyeket az állam biztosít, ezek közé tartozik a rendőrség, amelyet állami forrásokból tartanak fenn, ugyanígy a bírósági rendszer, illetve a bírák fizetése, mert a bíróságok fenntartása időközben tartományi hatáskörbe került. Állami hatáskör az adók megállapítása, valamint a védelmi és külpolitikai döntések is” – tette hozzá.

Kiemelte, a tartományban maradó adó 90 százalékából finanszírozzák többek között a közszolgáltatást; az egészségügyet, utak fenntartását, szociálpolitikát, oktatást, minden kulturális tevékenységet, gazdasági támogatásokat, az infrastruktúrát. „Ez jól látható a dél-tiroli polgárok számára is, tudják, hogy a befizetett adóik nem elfolynak valahová a nagy semmibe, hanem Dél-Tirolban maradnak és számukra hasznosulnak. Így javul az adómorál is.

Ez persze a gazdasági fejlődés egyik alapeleme is, a másik pedig, hogy saját magunk alakítjuk ki a szabályozási környezetet, például építési előírásokat és a gazdasági támogatásokat is” – fogalmazott.

A hegyvidéki gazdálkodás is virágzik

A beszélgetés során arra is felhívta a figyelmet, hogy Dél-Tirolban az emberek nem költöznek el a hegyvidékről. A tartomány komoly támogatásokat nyújt a hegyvidéki gazdálkodók számára, infrastruktúrát fejlesztenek, bekötőutakat építenek a tanyákra, valamint komolyan támogatják a termelést is annak érdekében, hogy megmaradjon a kultúrtáj, ami a turizmus szempontjából is kiemelten fontos.

Az autonómiát állandóan óvni és védelmezni kell, zajlanak is Európában különböző viták az autonómiáról, például Erdélyben, Székelyföldön.

Ezekben a vitákban pedig elhangoznak olyan megjegyzések és érvek, hogy az autonómia veszélyes, mert az a független állam előszobája lenne, ám Dél-Tirol éppen annak a példája, hogy ennek nem kell így lennie.

Arno Kompatscher elmondta, Dél-Tirolban is vannak olyan politikai erők, amelyek azt állítják: az autonómia csak egy lépcsőfok, egy köztes állapot abba az irányba, amely az újracsatlakozáshoz, az Ausztriával való újraegyesüléshez vezet.

Hozzátette: „Nem vagyunk önálló állam. Dél-Tirol Olaszország része, viszont a széleskörű autonómia lehetővé teszi, hogy nálunk a három nyelv, a három kultúra, a német, a ladin és az olasz nyelvű három népcsoport ne csak békésen éljen egymás mellett, hanem egymást kölcsönösen erősítse is.” (A ladinok egy népcsoport Olaszország északi részén – a szerk.)

(hirado.hu)