Vasárnapi üzenet: 2020. június 28.

„Ennek hallatára Jézus elcsodálkozott, és azt mondta követőinek: „Bizony, mondom nektek: Izraelben nem találtam ekkora hitet senkinél…” Ezután Jézus így szólt a századoshoz: „Menj, és legyen úgy, ahogyan hitted.” És meggyógyult a szolgája abban az órában.” (Mt 8, 10–13)

Krisztusban kedves testvérek! Olvasva a kafarnaumi pogány(!) százados szolgája meggyógyításának történetét, két dolog válik szembetűnővé: az imádság és a hit. Az evangélista mintha azt akarná kérdezni tőlünk: mindenki, aki hisz, az imádkozik is? Illetve: mindenki, aki imádkozik, az hisz is? A választ maga Jézus Krisztus adja: „Bizony, mondom nektek: Izraelben nem találtam ekkora hitet.” Jézus egyértelművé teszi, igenis nem mindegy, hogy miben vagy inkább kiben hiszek. Ez az ember pogány katona létére az istenfélő emberhez illő magatartásra képes: mondhatta volna, hogy rangom van, befolyásos vagyok, tettem sok jót is, megérdemlem, hogy felfigyelj rám, tedd azt, amit mondok… De ő nem pöffeszkedik hatalmával, nem akar jótevő szerepben mutatkozni, úgy mutatja be magát, mint érdemtelen szolga. Ez a hit, mert a hit alázatos. Aranyszájú Szent János atya azt mondja, hogy „hinni nem gyengeelméjűségre vall, kicsinyes és szegényes gondolkodásra… a hit fennkölt és nemes léleknek tulajdonsága”. Jézus hatalmával nem mérhető össze semmilyen emberi tudás vagy hatalom.

Ki is az, akiben hiszünk és akihez imádkozunk? Az a Jézus Krisztus, aki az aggódó és emberszerető Atyának – mint amilyen ez a szolgájáért aggódó alázatos százados – a fiaként jött el a földre, hogy rólunk gondoskodjon, minket szeressen. Ha nincs bennünk megértés, szeretet és aggódás a másik emberért, akkor magunk sem vagyunk igazán emberek.

A történet középpontjában egy beteg ember áll. A betegség mostanában egyre inkább az életünk középpontjában áll. De ne csak azokra a betegekre gondoljunk, akik kórházban vannak, vagy máshol viselik a betegség keresztjét, hanem azokra is, akik a világ, a társadalom betegei is, akik rászorulnak Krisztus csodatevő, gyógyító erejére. Azt a Jézus Krisztust kérjük mi is, hiszen legtöbb imádságunk alázatos kérés, aki minden betegség gyógyítója, lelkek és testek orvosa, csak Ő tudja, mi a szenvedés: „a mi betegségeinket ő viselte,
és a mi fájdalmainkat ő hordozta; …őt a mi vétkeinkért szúrták át, a mi bűneinkért törték össze; a mi békességünkért érte fenyítés, az ő sebe által gyógyultunk meg” (Iz. 53, 4–5).

Mi is a mi hitünk? Kiben is hiszünk? Hogyan imádkozunk? Az a mi hitünk, hogy bizalmunkat csakis az értünk aggódó Istenbe helyezzük, s az Isten fiába, aki tudja, mi a szenvedés, betegség. Az imádságunk pedig az, ha Őhozzá kiáltunk, ha áldását kérjük: legyen úgy, ahogyan hiszek, hiszem, hiszünk!

Szűcs Ferenc
barkaszói görögkatolikus áldozópap