Családi tábor a Vadvölgy panzióban
Olvasói levél
A karanténidőszak kezdete óta először szervezett nagyobb családi tábort a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE), melynek a Viharoson található Vadvölgy panzió adott otthont június végén. A vasárnap megérkezett családokat gyönyörű táj és idő fogadta.
Egy ízletes ebéd után Szilágyi László és felesége, Gabriella szervezésében kezdetét vette a programsorozat. Voltak családi beszélgetések, ismerkedés, régi történetek felelevenítése, illetve rengeteg játék. A napok nagyon jó hangulatban teltek. A második és harmadik ott töltött napon Szántó Gyula, a panzió igazgatója vezetésével túrán vehettünk részt. A kirándulás rövid, de annál tartalmasabb volt. Csodálatos tájakat láthattunk, készültek közös fotók, és születtek emlékezetes pillanatok. A túrán a családok egy kisebb verseny keretében virágcsokrokat szedtek, melyeket aztán díjaztak, s vacsora közben az asztalnál gyönyörködhettünk bennük. A programok során a családok jobban megismerhették egymást, mindenki mesélt saját életéről, családjáról, megosztottuk egymással tapasztalatainkat, értékrendünket is. A napot mindig közös imával, illetve énekkel zártuk.
Az utolsó estét tábortűz mellett töltöttük, rengeteg népdalt énekeltünk, játszottunk és nevettünk. Nagyon különleges este volt, mindenki jól érezte magát. Másnap ebéd után élményekkel gazdagodva indultunk haza.
Nagyon hálásak vagyunk a KMNE-nek a szervezésért, a Szilágyi házaspárnak odaadó munkájukért, illetve a megvalósulásért a magyar kormánynak és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek.
Tarpai Zsófia