Ágh István: Hirdetve törvényt

Tornai József emlékére

2020. július 25., 12:36 , 1016. szám

A telefon nem csengett, felcsörömpölt,

megint valaki meghalt, szólt a hír,

alig maradtak néhányan közülünk,

velük mehettem volna magam is,

előbb talán még nem is járt eszemben,

mire készülhet száz évhez közel,

mikor egy aggastyánnal néztem szembe,

a kortalan fiatalság felelt.

 

Mint aki valamiért kiváltságos,

egy nemzedék esett mellette el,

a tízévnyi korkülönbség távolából

követtem őt, mindig figyelmesen,

most kiderült, hogy senki sincs előttem,

két világ szélén állok egyedül,

szemben egy terméketlen sík mezővel,

sötét vadon zúg a hátam mögül.

 

Ki mert volna olyan nagy kort remélni,

amennyi a Tornainak jutott,

megszületni és majdnem végigélni

a förtelmes huszadik századot,

amit a költők korán befejeztek,

néhány évbe kényszerült a csoda,

ő egy hosszú költemény végén halt meg,

mint dallamává foszló ballada.

 

Bár a lángelmék teljes életműve

csonkaságában is hiánytalan,

ám a szerencsés hosszú életűek

dúsgazdag hagyatéka mást mutat,

mert a legvégén összegyűjtött versek

megsejtetik a meg sem írtakat,

a töredéket az egésszel szemben,

mely sötét, mint a Hold túloldala.

 

A kilencvenkét esztendős Tornai,

hirdetve törvényt a semmi ellen,

erős igéktől szárnyaltak dalai,

míg képzeletét furdalta az Isten,

biztatta nyelvünk íze, hangzata,

a Rába menti, Somló vidéki

elődök, és Harasztinál a Duna,

s Buda, a Sas hegy zöld süvegéig.

 

Zöld rengeteggé gyűltek emlékei,

remete forrás, vadles, levélsátor,

ahogy a beteg vándor elképzeli,

ha képtelen fölkelni az ágyból,

és vár valakit, csak várja, aki nincs,

aki őt hagyta utolsónak hátra,

mint ő a hosszú jelenlét nyomait,

ami az övé, mégsem a sajátja.

 

A 2020. január 31-én – 92 éves korában – elhunyt Tornai József emlékére született ez az Ágh István-költemény. A Hitel folyóirat idei áprilisi számában jelent meg, amely lapnál Tornai József kollégája volt a Hirdetve törvényt szerzője. De Ágh István mégsem ekként emlékezik kortárs költészetünk elhunyt doyenjére.

A Hirdetve törvényt egy olyan különleges alkotónak mutatja be Tornait, akinek munkásságát „tízévnyi korkülönbség távolából” követte szerzőnk, ám a költemény egyik legfontosabb megállapítása még csak nem is ez. Hanem a következő gondolat: „...ő egy hosszú költemény végén halt meg, mint dallamává foszló ballada”. Mert Tornai esetében is igaz, hogy egy-egy nagy alkotó egész élete és munkálkodása során, egyetlen művön dolgozik csupán.

Tornai József életműve is egyetlen gondolat körül forog. „Míg képzeletét furdalta az Isten, biztatta nyelvünk íze, hangzata” – írja Ágh István kollégájáról és pályatársáról, ami valóban egyik központi erőforrása és „problematikája” ennek a kilencvenkét évből  összeálló „hosszú költeménynek”...

Penckófer János