A közös összefogás mindig eredményes – Munkálatok Badalóban

2020. július 25., 17:30 , 1017. szám

35 badalói lakos gyűlt össze a Tiszacsoma és Badaló közötti útszakaszon július 24-én, hogy megtisztítsák az útvonal két oldalát – ami egyébként a megyei közútkezelő hálózat dolga lenne – a bokroktól, cserjéktől, fáktól, ágaktól, amelyek már fokozott veszélyt jelentettek az utazóközönség számára, hiszen teljesen ráhajlottak a közútra, jócskán leszűkítve annak szélességét. Különösen veszélyes volt a kanyarokban: nem lehetett belátni az utat, illetve az autók oldalait is összekarcolták az ágak.

A helyiek reggel különböző szerszámokkal, illetve motoros, elektromos eszközökkel láttak neki a munkálatoknak. Az útszakasz Tiszacsomára vezető, jobb oldalán tevékenykedtek. A 90-es évek elején megépített útvonalat a csaknem harminc év alatt szinte semmilyen károsodás nem érte – úgy tűnik, akkor minőségi aszfaltot gyártottak.

Három traktor este hat óráig körülbelül hatvan utánfutónyi fahulladékot szállított el a falu határába. Ez a szám jól tükrözi a probléma nagyságát, hiszen így is „csak” az útvonal jobb oldalát sikerült megtisztítani körülbelül 1,8 km hosszan. Az önkéntes akció résztvevőit délben finom bográcsgulyás várta. Sokat jelentett az is, hogy a badalói Barát Gábor JCB-munkagépével legyalulta a már megtisztított úttest szélét. A helyiek elmondása szerint a mostani munkálat jó néhány évre megőrzi majd az útvonal jelenlegi állapotát, hiszen így le tud róla folyni a víz.

Szalai Imre, a település polgármestere lapunknak elmondta, hogy nagyon örül az összefogás sikerességének, illetve jó látni a falu összetartását, hozzáállását az elvégzendő munkálatokhoz. „Kevesebb emberre számítottunk, így most a kondért, melyben a bográcsost készítik, nagyobbra kell cserélni” – állapította meg humorral a település első embere.

Az ötletadó Székely József falusi képviselő volt, aki a helyi végrehajtó bizottság elnöke is egyben.

A település lakosai önerőből végezték el a munkát. Ismerve azonban az ukrán államapparátus működését, iróniával jegyezték meg, nem csodálkoznának, ha a közútkezelő hálózatnál egyszerűen „leírnák” majd az erre fordítható több tízezer hrivnyát, és valakinek vagy valakiknek a zsebében köt ki az összeg.

A munkálatok este hatkor sem értek véget. Beérkezvén a településre, a múlt héten teljesen felújított 126 méternyi útszakasz két oldalát is rendbe kellett még tenniük az önkénteseknek.

Az útvonal bal oldalát a következő héten tervezik rendbe tenni a badalóiak. Ehhez várják a tiszacsomaiak segítségét, hiszen az útszakasz – igaz, kevesebb, mint a fele – hozzájuk is tartozik.

D. P.