A kárpátaljai Bulecára is számít Lucescu

Labdarúgás

2020. augusztus 5., 08:30 , 1018. szám

A meglehetősen viharosra sikeredett érkezését követően a jelek szerint kezdenek megbékélni Mir­cea Lucescu vezetőedzői kinevezésével a Dinamo Kijev szurkolói.

Mint ismeretes, a fővárosi B-közép kemény magja a bejelentést követően valóságos tüntetést szerveztek a korábban majdnem 13 évig a legnagyobb riválisnál, a Sahtar Donyecknél dolgozó román tréner Kijevbe történő érkezése miatt, de azóta elcsitulni látszanak a kedélyek. A 75. életévében járó szakember már több edzést is tartott a kék-fehérek számára, és az együttes jövőbeli keretének kialakítását illetően is lépéseket tett.

Elsőként visszarendelte a Dinamóhoz a Dnyipro-1 csapatánál kölcsönben szereplő Vlagyiszlav Szuprjahát és Szerhij Bulecát, akik remek idényt tudhatnak maguk mögött. Szuprjaha 24 mérkőzésen 14 gólt szerzett, míg a Kárpátaljáról származó Buleca 27 találkozón négyszer köszönt be az ellenfelek kapujába.

Amúgy a bajnokság kezdetéig a Dinamo Kijev nem tervez külföldi edzőtábort, az együttes a minden igénynek megfelelő koncsa-zaszpai edzőtáborban igyekszik erőt gyűjteni a nem egészen három hét múlva induló 2020–2021-es idényre.

(felvégi)