Tanévzáró és diplomaátadó a Rákóczi-főiskolán
109 alapképzést teljesítő végzős hallgató kapott diplomát
A koronavírus-járvány miatt bevezetett hatósági intézkedések nem tették lehetővé, hogy az idén tanulmányaikat befejező hallgatók szeretteik, tanáraik és a főiskola nagyszámú meghívott vendégének körében vehessék át diplomájukat. A járványügyi szabályokhoz igazodva, így részben a hagyományoktól eltérő módon került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) tanévzáró és diplomaátadó ünnepségére a beregszászi református templomban augusztus 5-én. Az alkalmon az intézmény alapképzésein (BA, BSc) tanulmányaikat befejező 109 végzős hallgató kapta kézhez oklevelét.
Az ünnepség a Himnusz eléneklésével kezdődött, majd ökumenikus alkalom lévén az istentiszteleten Molnár János római katolikus püspöki helynök, Marosi István görögkatolikus parochus, valamint Taracközi Ferenc református vezető lelkész hirdette Isten igéjét.
„Főiskolánkon tiszteletre méltó hagyomány, hogy a tanév zárása alkalmából a rektor egyfajta számvetést készít: összefoglalja, mi történt az adott tanévben, milyen eredményeket értek el az oktatók és a hallgatók, a munkatársak, s miben lépett előre az intézmény az év során. […] Nem azért tekintek el az események ismertetésétől, mert nem volna vagy nincs mit összefoglalni, hanem mert egy nagyon szokatlan tanéven vagyunk túl” – kezdte ünnepi beszédét a főiskola tizenkilencedik diplomaátadóján Csernicskó István megbízott rektor. Az intézmény csaknem negyedszázados történetében alig akadt olyan tanév, amikor ne történt volna valami különleges, szokatlan, új vagy váratlan dolog. „A világméretű járvány átírta terveinket, átszervezte mindennapjainkat, és nagyon sok mindentől fosztott meg bennünket, de sok mindent adott is. Sok mindent elrabolt tőlünk a koronavírus, de arra esélye sem volt, hogy a legfontosabbat, az itt töltött évek emlékét, a közösen megélt élményeket és az itt megszerzett tudást elvegye” – emelte ki a főiskola rektora, aki a végzős hallgatókhoz szólva azt kívánta, hogy a már megszerzett tudásukat ne hagyják megkopni, folyamatosan fejlesszék azt, és mielőbb találják meg a helyüket a remélhetőleg mihamarabb ismét „megnyíló” világban.
A járványügyi helyzetre való tekintettel Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára levélben köszöntötte a Rákóczi-főiskola végzős hallgatóit. „A II. RF KMF immár több mint negyed évszázada a minőségi magyar anyanyelvű felsőoktatás, hagyományaink és értékeink továbbörökítésének, valamint a helyi magyar közösségek szellemi központjaként működik. Amikor az intézmény létrejött, az alapvető cél az volt, hogy a magyar diákok itt, helyben az anyanyelvükön jussanak hozzá minőségi tudáshoz. Mostanra azonban a főiskola sokkal több, mint egy felsőoktatási intézmény, hiszen a kárpátaljai magyar tudományos, szellemi élet központjává vált, felvállalja nemzetünk kultúrájának, hagyományainak és örökségének ápolását és megőrzését. Az itt végző fiatalokat nemcsak a vállalt szakmára készíti fel, hanem magyar közösségünk életében betöltött felelősségteljes szerepükre is. A magyar kormány pedig mindent megtesz azért, hogy kellő támogatást nyújtson ehhez a hivatáshoz” – hangzott el a levél felolvasásakor.
Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára videoüzenetben köszöntötte a jelenlévőket. „Az mindannyiunknak világos, hogy Magyarország érdeke egy stabil, fejlődő Ukrajna, hiszen tudjuk azt, hogy egy jó szomszédnál kevés jobb dolog létezik” – fogalmazott az államtitkár, hozzátéve: a jó szomszédságnak azonban része az az elvárás is, amely szerint Ukrajna garantálja a kárpátaljai magyarság biztonságát, jogaik tiszteletben tartását, az anyanyelven való oktatást, valamint a magyar nyelvhasználat lehetőségét a mindennapi életben. „Ez az intézmény az egyik legszebb példája annak, hogy mit érhetünk el a közös munka, a békés együttműködés során” – mondta Maruzsa Zoltán. Emlékeztetett arra, hogy aki ellátogat a főiskolára, az egy európai színvonalú intézményt láthat, amely a kontinens bármely pontján megállná a helyét. Végezetül elismerését fejezte ki a főiskola vezetőségének és munkatársainak, akik „az elmúlt évtizedekben Beregszászt felhelyezték a Kárpát-medencei magyar nyelvű felsőoktatás térképére, és a régióban jegyzett felsőoktatási intézményt hoztak létre”.
A 2019–2020-as tanév végzőseinek külön megtiszteltetésben lehetett részük, ugyanis elsőkként ők viselhették az intézmény díszöltözetét, az ünnepi talárt, gallért és süveget. Az egyenruha kurucos jellegű, amely reprezentálja a főiskola szellemiségét, ugyanakkor hű marad a több száz éves európai egyetemi hagyományokhoz is. A talár egyrészt a magyar nemesek és huszárok mentéjét jelképezi, másrészt a kuruc korban is viselt, körgallérnak nevezett lovassági körköpeny mintájára készült. A külön szabott, vállra boruló, zöld tükörbársonyból varrt vállgallért szalag fogja össze. A BA/BSc szintű képzés végzőseinek vállgallérját huszáros vitézkötést imitáló háromsoros ezüstzsinórzat és hat ezüst zsinórgomb díszíti, míg az MA/MSc szintű képzés végzőseinek gallérját aranyzsinórzat díszíti aranygombokkal. A díszruha kiegészítő eleme a Bocskai-süveg vagy kurucsüveg mintájára készített sapka, amelynek pereme fekete gyapjúszövet vörös horgolt szegéllyel, elöl bevágással. A BA/BSc képzési szint teljesítése esetén három ezüstzsinórral és hat ezüst zsinórgombbal, az MA/MSc szint esetén három aranyzsinórral és hat arany zsinórgombbal díszítve. A süveg zöld tükörbársonyból varrt leffentyűje jobb oldalra hajlik, s ezüst vagy arany zsinórgomb díszíti.
A főiskola ifjúsági gyülekezeteinek lelkészei megszentelték a díszöltözeteket, s Isten áldását kérték azok mindenkori viselőire.
Ezt követően a végzős hallgatók nevében Hidi Dávid angol szakos végzős diák mondott köszönetet. A végzősök fogadalmának szövegét Kricsfalusi Krisztina magyar nyelv és irodalom szakos végzős hallgató olvasta elő diáktársainak. Ezt követően Csernicskó István, illetve Orosz Ildikó, a főiskola elnök asszonya és Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Jótékonysági Alapítvány és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke adták át a szakonként felvonuló végzősök diplomáit.
Az ismert diákhimnusz közös eléneklése után Brenzovics László szólt a friss diplomásokhoz: „A járvány rányomta bélyegét az elmúlt tanévre, s önök is megtapasztalhatták az élet törékenységét csakúgy, mint a kárpátaljai magyarság sok nemzedéke az elmúlt száz évben.” Ebben az évben emlékeztünk meg a trianoni békeszerződés századik évfordulójáról, hetvenöt évvel ezelőtt ért véget a II. világháború, amikor az itt élőknek ismét újra kellett szervezniük életüket teljesen más körülmények között, s közel harminc éve alakult meg Ukrajna, amikor a kárpátaljai magyarságnak megint újra kellett építenie életét. „A kárpátaljai magyarság mindig újra tudta kezdeni, s meg tudta őrizni értékeit. […] Az egyik fontos tett a főiskola létrehozása, megtartása és fejlesztése” – emlékeztetett, hozzátéve, hogy az intézményt csakis a magyar kormány támogatásából bővítik és fejlesztik, amiért külön köszönetet mondott. „Az elkövetkező viharos időszakban őrizzék meg az itt önökbe táplált értékeket, álljanak helyt ebben az életben, amely harc és küzdelem, s vigyék előre azokat a törekvéseket, amelyeket őseink erre a földre állítottak” – húzta alá Brenzovics László.
„Az ember legvégső mértéke nem az, hogy mi mellett áll ki a kényelem és a komfort idején, hanem hogy mi mellett áll ki a kihívások és a viták idején” – idézte Martin Luther Kinget ünnepi beszédének kezdetén Orosz Ildikó, levetítve a gondolat igazát a mindennapokra, hiszen az életben állandó kihívásokra és vitákra kell választ adni. A válaszadás előtt sok embert elönt a félelem, ezért bátornak kell lenni. „Bátor ember pedig nem az, aki nem fél, hanem aki legyőzi saját félelmét. Dönteni kell. Dönteni kell abban is, hogy itthon maradok-e, és nevelek egy olyan generációt, aki akár a főiskolán tudja folytatni tanulmányait, vagy elmegyek, és megpróbálok könnyebb kenyeret keresni valahol másutt a világon, ahol azt hiszem, hogy vörös szőnyegen fognak engem várni” – szólt a friss diplomásokhoz. „»Ne félj, csak higgy!« Ez adjon erőt önöknek is, s mindig higgyék, hogy legyőzik félelmüket, s megcselekszik azt, ami el van rendelve, amire önök vágynak, és terveikben szerepel” – hangsúlyozta beszédében Orosz Ildikó.
A diplomaátadó zárásaként a történelmi egyházak képviselői kértek áldást a friss diplomásokra.
Csuha Alexandra