Két év alatt három szintet lépett a Minaj FC
A kis kárpátaljai csapat álomszerű sikersztorija
2018 tavaszán még a Kárpátaljai Megyei Labdarúgó-bajnokságban szerepelt az Ungvár melletti Minaj FC labdarúgócsapata, amely egy évre rá újoncként feljutott a harmadik osztályból a másodikba, az idén pedig már a másodosztály bajnokaként végző együttesként készülhet a Dinamo Kijev és Sahtar Donyeck elleni találkozókra…
Visszatérve az elmúlt hét végén befejeződött másodosztályú pontvadászatra, Vaszil Kobin együttese a zárófordulóban a Voliny Luck csapatát látta vendégül, és Anataolij Tkacsuknak a 30. percben esett 25 méteres bombagóljával 1-0-ra megnyerte a találkozót. A 90 perc lefújását követően természetesen óriási népünnepély kerekedett a Minaj Arénában, amelytől legalább egy évre elköszönnek Nurijevék, hiszen a hazai élvonalbeli mérkőzéseket az ungvári Avanhard stadionban rendezik majd. A Minaj FC mellett még az Inhulec Petrove és a Ruh Lviv harcolta ki a 14 csapatos élvonalbeli tagságot.
A minajiaknak nem sok idejük marad az ünneplésre, hiszen a hét végén már indul is a Hivatásos Liga 2020–2021-es idénye. A kárpátaljai együttes szombaton az FK Lviv vendégeként lép majd pályára, majd közel három hét szünet következik a pontvadászatban, amelynek a szeptember 12-én sorra kerülő második játéknapján az FK Olekszandriját látja vendégül a Minaj FC.
A Dinamo Kijev szeptember 26-án érkezik Ungvárra, míg a minajiak a bajnok Sahtar elleni idegenbeli találkozóját december 9-én rendezik. Az idei év utolsó bajnoki fellépésére december 12-én kerül sor, amikor is a Vorszkla Poltava látja vendégül az élvonalba jutott sikergárdát.
(tamási)