Újabb korlátozásokat vezetnek be Kárpátalján

2020. augusztus 20., 09:07

Augusztus 19-én újra ülésezett a megyei technogén-ökológiai és rendkívüli helyzetekkel foglalkozó bizottság, melynek döntése értelmében újabb korlátozásokat vezettek be Kárpátalján.

Ungváron, az Ungvári, Técsői és Perecsenyi járásokban jelentősen megemelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma, így ezeken a területeken szigorúbb karantén van érvényben:

  • az éttermek, kávézók és étkezdék nem fogadhatnak vendégeket a benti helyiségekben
  • tilos az istentiszteletek és szentmisék levezetése a templomban
  • be kell zárni a medencés üdülőhelyeket (azokat is, ahol szabad ég alatt vannak medencék)
  • be kell zárni azokat a helyiségeket, ahol tömegrendezvényeket lehet szervezni (esküvők, szülinapok, stb.)

A korlátozások augusztus 20-tól lépnek érvénybe, s addig tartanak majd, míg az említett járások narancssárga övezetbe fognak tartozni.

Kárpátalján a kórházban kezelt betegek száma 513-ról 582-re, a lélegeztetőgépre szoruló páciensek száma pedig 13-ról 16-ra nőtt.

A megyei vezetőség arra kér mindenkit, hogy viseljenek szájmaszkot, tartsák be az előírt távolságot, s kerüljék a tömeges rendezvényeket, hiszen csak tudatos hozzáállással akadályozhatjuk meg a vírus terjedésér.

Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció

(karpat.in.ua)