Átadták a felújított Nagydobronyi Középiskolát

2020. szeptember 2., 08:03 , 1022. szám

2018-ban a Kárpátaljai magyar bázisiskolák felújításának támogatása program keretében a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítvány (KMFA) és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) közreműködésével megkezdődött Kárpátalja legnagyobb magyar tannyelvű középiskolájának teljes körű felújítása. A megújult Nagydobronyi Középiskola ünnepélyes átadására szeptember 1-jén került sor.

A településen az első iskolát 1855-ben alapította a református egyház. 1905-ben kezdte meg működését az állami elemi iskola, majd 1946-ban megnyitották az általános iskolát, amely 1953-ban középiskolává alakult. A szovjetrendszer idején ez volt Kárpátalja első magyar tan­nyelvű középiskolája. A magyar osztályok mellett párhuzamosan orosz tannyelvű osztályokat nyitottak, amelyeket 1991-ben a szülők kérésére megszüntettek. A 2006–2007-es tanévben ukrán tannyelvű osztály is elindult 6 tanulóval, ez 2015-ben megszűnt. Az 1950–70-es években az osztályokat négy épületben helyezték el, majd 1976–77-ben felépült a jelenlegi, 960 férőhelyes intézmény, ahol napjainkban 741 gyerek tanul 35 magyar tannyelvű osztályban.

A Kárpátaljai magyar bázisis­kolák felújításának támogatása programnak köszönhetően megújult a tanintézmény tetőszerkezete, a tantermekben megújultak a falak és a mennyezet, felújították a mosdóhelyiségeket. Emellett megújultak a lépcsőházak, kicserélték a külső és belső nyílászárókat. Teljes felújításra került az iskola díszterme, konyhája és raktárhelyiségei, a műhely és a főbejárat, az elektromos hálózat, a fűtés- és szenny­vízelvezető rendszer, valamint kiépítésre került a szellőzőrendszer. Megtörtént a fundamentum vízhatlan szigetelése is. A 4458 négyzetméter alapterületű iskolában történt beruházások összege 51 879 263 hrivnya.

A szűk körű ünnepélyes iskolaátadón a megjelenteket elsőként Brenzovics László, a KMKSZ és a KMFA elnöke köszöntötte. „Egy rendkívül fontos időszakban történik ez az átadó, hiszen a program keretében végre elértünk oda, hogy átadhatjuk az első felújított iskolákat. Ebben az időszakban nemcsak a járvány nehezíti a munkánkat, hanem az Ukrajnában zajló mély szociális-gazdasági válság a különböző reformokkal tetézve, illetve azok a törvények, amelyeket nyelvi jogaink szűkítése vonatkozásában hoztak az országban” – hangsúlyozta a kárpátaljai magyar politikus, majd kiemelte: „Egy ilyen alkalom, amikor a magyar kormány segítségével átadhatunk egy felújított iskolát, reményt ad a jövőt illetően, hogy egy ember­öltő múlva is méltó körülmények között biztosítva lesz, hogy magyar nyelven adják a tanárok tovább a tudást. A program idén folytatódni fog, s végcélunk az, hogy valamennyi magyar középiskolát teljes egészében felújítsunk.”

Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnöke beszédében aláhúzta: örül annak, hogy az intézmény nem vesztette el azt a szerepét, amelyet az adott régión belül mindig is betöltött, ugyanis az Ungvári járásban a Nagydobronyi Középiskola volt az első, amelyet Sztálin halála után engedélyeztek beindítani. „Meg­győződésem – amit az iskola bizonyít –, hogy az anyanyelvű oktatásnak nincs alternatívája, viszont az anyanyelvű oktatás mellett meg kell tanulni az államnyelvet és az idegen nyelvet is, amennyiben az állam ad ehhez lehetőséget” – fogalmazott Orosz Ildikó. „Sajnos ma azt tapasztaljuk, hogy az államvezetők egy része mindent elkövet, hogy ezt ne tudják teljesíteni. Felháborítónak tartom, hogy most is olyan tantervet vezettek be harmadik osztályban, amelyben meghatározták és kikötötték a nyelvi tanórákra adott szám mellett azt, hogy mennyit kell fordítani az ukránórákra, így mélységesen sértették a többi nyelvre adható órák számát, valamint a 2017-ben elfogadott törvényt” – fűzte hozzá, s reményét fejezte ki, hogy a felújított épület továbbra is erőt ad a közösségnek, hogy kiálljon az anyanyelvű oktatás mellett, megmarad a vezető szerepe az adott kistérségben, illetve hozza a korábban felmutatott eredményeket a jövőben is.

Rendkívül fontos esemény a mai, mivel a legnagyobb magyar kárpátaljai felújított középiskola átadója számunkra egyszerre jelent büszkeséget és reményt – fogalmazott Kuti László, ungvári első beosztott magyar konzul. „Büszkék vagyunk azért, mert magyar gyermekeink európai körülmények között sajátíthatják el a tudást, s reménységet jelent azért, mert magyar nyelven magyar oktatóktól – anyanyelven – tanulhatnak. Az iskola mutatja, hogy Kárpátalján nemcsak volt, van, hanem lesz is magyar jelen” – hangsúlyozta a konzul.

A köszöntőket követően Kántor József iskolaigazgató köszönetet mondott a magyar kormánynak, valamint minden közreműködőnek a felújítás megvalósulásáért. Holozsi András helyi református lelkész ezután áldást kért az oktatási intézményre, munkatársaira, tanulóira.

Brenzovics László elnök, Orosz Ildikó elnök asszony és Kuti László konzul átvágták a magyar nemzeti színű szalagot, ezzel jelképesen is megnyitva az iskolát a tanulók előtt. A jelenlévők végezetül megtekintették az újonnan felújított épületet, körbejárva annak folyosóit, osztálytermeit, étkezdéjét, tornatermét.

CsA