Politikai idénynyitó a választások jegyében

2020. szeptember 2., 19:43 , 1022. szám

A héten Ukrajnában elrajtolt az új politikai idény, amely a szokásosnál is feszültebbnek ígérkezik az országot sújtó koronavírus-járvány és az október 25-ére kiírt helyhatósági választások miatt.

Betegeskedő parlament

Dmitro Razumkovnak, a Legfelső Tanács elnökének hétfői tájékoztatása szerint a Radában eddig 23 képviselő fertőződött meg, és a parlamenti apparátus hét munkatársa szintén megbetegedett. A házelnök a karanténintézkedések betartására szólította fel képviselőtársait, emlékeztetve őket, hogy a parlamentben a védőmaszkot csak a felszólalásuk idejére vehetik le. Szavainak láthatóan nem sok hatása volt, hiszen kedden, amikor elkezdődött az őszi ülésszak, az egész ország láthatta, hogy még mindig nem visel védőmaszkot minden honatya az ülésteremben.

Egyébként a képviselőket hovatovább csak az érdekli a koronavírus kapcsán, hogy milyen hatással lehet a járvány az október 25-én esedékes helyhatósági választásokra. Annál is inkább, mivel több szakember is azt jósolja, hogy a pandémia második hulláma éppen októberben, a választások tájékán tetőzhet Ukrajnában.

Viktor Ljasko közegészségügyi főorvos minap az ICTV műsorában arról biztosította az országot, hogy a választásokat még a vörös járványügyi zónákban is megtartják, ha Ukrajnában nem vezetnek be rendkívüli állapotot. „Kidolgoztunk már minden ajánlást, példának tekintjük a lengyel választásokat, és átvettük tapasztalataikat” – mondta el a tisztviselő.

Szónokok kora

Razumkov még hetekkel ezelőtt jelezte, hogy a parlament őszi munkájára rá fogja nyomni a bélyegét a helyhatósági választási kampány. A kételkedők már kedden, a Rada első ülésnapján meggyőződhettek róla, hogy a házelnöknek igaza volt.

Az államfő környezetéből és a Nép Szolgája frakciójából fokozatosan kiutált Geo Lerosz képviselő szenvedélyes beszédben kérte számon Volodimir Zelenszkij elnökön választási ígéreteit a parlamenti szószékről. Mondandójában ugyancsak túltengtek az érzelmek a tények rovására – egyszóval kezdetét vette a kampány.

„Elnök úr, ismerje el, ön nem kezdett harcot a régi rendszer ellen, hanem egyszerűen beleolvadt” – idézi a képviselőt a mukachevo.net.

Utóbb kiderült, Lerosz beszéde olyannyira hatásosnak bizonyult, hogy – legalábbis a strana.ua szerint – frakciója máris a honatya kizárását fontolgatja.

Az is valószínűnek tűnik, hogy mostantól a Smihal-kormány nem számíthat semmi jóra sem a választási lázban égő parlament, sem a kormánypárti többség részéről. A honatyák már az első plenáris üléshétre berendelték Makszim Sztepanov egészségügyi minisztert, hogy adjon számot a koronavírus-járvány megfékezése terén végzett eddigi munkájukról. Jusson eszünkbe, számos elemző még tavasszal azt jósolta, a hatalom feláldozhatja a kormányt a jó választási szereplés oltárán.

Képviselő tervez…

A kormánypárt, a Nép Szolgája még az ülésszak kezdete előtt jelezte, hogy milyen kérdések kerülhetnek a törvényhozás elé az ősz folyamán. Ezek között szerepel egyebek mellett – amolyan kötelező feladatként – a jövő évi költségvetés elfogadása, emellett második olvasatban is tárgyalhatnak a népszavazási törvényről és folytatódhat a közigazgatás digitalizálásának jogszabályokba foglalása.

Van azonban egy sor olyan kérdés, amely előreláthatóan csak a választásokat követően merülhet fel a Radában. Ilyenek például Kirovoh­rad és Dnyipropetrovszk megyék régóta halogatott átnevezése vagy a parlament létszámának csökkentésére, az arányos választási rendszer alkotmányba foglalására vonatkozó elképzelések. E témák bármelyikét a választások előtt tárgyalni nyílt hadüzenettel érne fel az ellenzék szemében, ráadásul nem biztos, hogy a kormánypárti frakció belső konfliktusai miatt produkálni tudja jelenleg a szükséges számú támogató szavazatot ezeknek a közvéleményt megosztó elképzeléseknek az elfogadtatásához.

Ki ismeri őket?

Hétfőn délután a Nép Szolgája egy fővárosi parkolóház tetején tartotta meg VII., rendkívüli kongresszusát, amelyen a küldöttek az ország nagyvárosaiban és megyeközpontjaiban indítani szándékozott polgármesterjelöltjeikről határoztak. Az eseményen felszólalt Volodimir Zelenszkij államfő, továbbá szót kapott Razumkov házelnök és Smihal kormányfő is.

A párt által indított polgármester-jelöltek személyén utóbb hosszan elcsámcsogott a sajtó. Valójában többségük kevéssé ismert, amolyan másodvonalbeli politikai szereplőknek tekinthetők. Érdekesség gyanánt legfeljebb annyi mondható el, hogy a Kijevvel mindig szembenálló Odesszában a Nép Szolgája egy komikust szándékozik indítani Oleh Filimonov személyében, továbbá van a kormánypárti jelöltek között a kelet-ukrajnai harcokat megjárt veterán és olyan is, akit korábban Petro Porosenko exelnökkel hoztak összefüggésbe. A legtöbben azonban a jelenlegi hatalom hold­udvarából kerültek ki. Harkivban például maga Olekszij Kucser, a hivatalban lévő kormányzó indul a Nép Szolgája színeiben, Ungváron pedig az a Viktor Scsadej, Olekszij Petrov kárpátaljai kormányzó jelenlegi tanácsadója igyekszik majd megnyerni a választásokat, akinek 2015-ben már volt egy sikertelen kísérlete a tisztség elnyerésére.

A jelöltlista alapján némelyik elemző annak a véleményének adott hangot, hogy a hatalom néhány kulcsfontosságú nagyvárosban csak amolyan látszatjelöltet indít, miután valószínűleg megegyeztek azok jelenlegi, tisztségükből gyakorlatilag kimozdíthatatlan vezetőivel.

 (hk)