Razumkov a kormány esetleges menesztéséről: „országunkban sok minden megtörténhet”

2020. szeptember 3., 08:34

Dmitro Razumkov közölte, eddig senki nem kezdeményezte a kormány menesztését. Az UNIAN hírügynökség szerint a Legfelső Tanács elnöke egy televíziós műsorban beszélt a miniszteri kabinet jövőjéről, ahol arról faggatták, elképzelhető-e, hogy még az ősszel menesztik a kormányt, a választások előtt a miniszterekre hárítva a felelősséget az országban történtekért.

A házelnök úgy vélte, hogy „országunkban sok minden megtörténhet”, mindazonáltal nem tartotta valószínűnek a felelősség áthárítását.

„Ha arról van szó, hogy mikor történhet ez meg (a kormány menesztése – a szerk.), nehéz erről beszélnem, mert nem jósolok kávézaccon” – jegyezte meg.

„Egyelőre nem érkezett ilyen javaslat a parlamenti képviselők részéről, és a miniszteri kabinet se nyújtotta be a lemondását. Továbbra is összehangoltan és hatékonyan fogunk dolgozni az ország javára” – tette hozzá.

Denisz Smihal hivatalban lévő miniszterelnök és kormánya március 4-én váltotta az előző kabinetet, de már tavasszal felröppentek azzal kapcsolatos hírek, hogy meneszthetik a kormányt a választások előtt.

(unian.ua/Kárpátalja)