Egán Ede Kör alakult Gáton

2020. szeptember 11., 09:18 , 1024. szám

Kárpátalja településein sorra alakulnak meg a terület fejlesztésében kimagasló erőt képviselő vállalkozókat és gazdákat csapatba tömörítő Egán Ede-körök. Ezúttal szeptember 10-én Gáton gyűltek össze a helyi mezőgazdászok és vállalkozók, akik megalakították a Gáti Egán Ede Kört.

Az eseményen Mester András, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) gazdasági-önkormányzati titkára és a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács (KMTT) elnöke elmondta: a KMKSZ Elnöksége rendkívül fontosnak tartja a kárpátaljai magyarság visszajelzéseit az „Egán Ede” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ” Jótékonysági Alapítvány működésére vonatkozóan, s javaslatokat várnak a leghatékonyabb működést illetően – elsősorban ezek jelentik az Egán Ede-körök létrehozásának jelentőségét. Fontosnak nevezte még a Magyar Külügyminisztérium irányába eljuttatott kérések társadalmi támogatottságának megmutatkozását is.

„Minden család maga látja, hogy mennyire segíti őket egy-egy pályázat, viszont ha egy kisebb közösséget nézünk, akkor a turizmusnál például látjuk azt, hogy a vendégházak minőségi javuláson estek át, a mezőgazdászaink nem elavult, szovjet gépeken dolgoznak, hanem korszerű, új gépeken, amelyek megkönnyítik a munkát is. […] Nagyon sok olyan fiatal van, akik most kezdtek vállalkozásba, s olyan vállalkozásokat hoznak létre, amelyekre a Külügyminisztérium támogatása, illetve az Alapítvány munkája nélkül nem lett volna lehetőségük. Remélhetőleg ez hozzájárul ahhoz, hogy itthon maradjanak, s ne hagyják el Kárpátalját” – húzta alá Mester András.

Az Alapítvány munkáját bemutató részletes tájékoztatót követően a jelenlévők nyílt szavazáson megválasztották a kör elnökének Heé Arnoldot, majd döntöttek az alelnökökről és a bizottsági elnökökről.

Heé Arnold tudósítónknak elmondta, hogy igyekezni fognak javaslatok kidolgozásával hozzájárulni a következő pályázatok kiírásához. Kérdésünkre választ adva kifejtette, hogy a községben jelenleg a mezőgazdaság fejlesztését célzó pályázatok száma dominál, emellett a turizmussal is egyre többen foglalkoznak, illetve vannak pályázók vállalkozásfejlesztés kategóriában is.

„A program nagyban hozzájárult elsősorban a vállalkozók életének javulásához, mivel nagyon sok pályázóból sokan nyertek is, emellett rengeteg mezőgazdasági fejlesztés valósult meg községünkben. Mindennek pozitív hatása van a helyi költségvetésben is, mivel 22 új vállalkozó jegyeztette be magát a programnak köszönhetően” – nyilatkozta lapunknak Lokita István polgármester, hangsúlyozva, hogy az Egán Ede-kör „híd a kárpátaljai vállalkozó és Magyarország között”.

Az újonnan megalakult kör tagjai megosztották egymással gondolataikat, eddigi tapasztalataikat, valamint más észrevételüket a kezdeményezéssel kapcsolatosan. Többen felvetették a tehergépjárműre vonatkozó pályázati lehetőség hiányát, ugyanis sokaknak nincs lehetőségük a különböző áruk megfelelő kiszállítására.

CsA