Egészségügyi egységcsomagot kapott az izsnyétei óvoda

2020. szeptember 11., 14:36 , 1024. szám

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) folytatta az egészségügyi egységcsomagok átadását a Munkácsi járásban. Szeptember 11-én az Izsnyétei Napocska Óvodának adtak át egészségügyi eszközöket, ezzel segítve az intézmény működését a járványhelyzetben.

Az átadáson a község polgármestere, Orosz János és a KMKSZ Izsnyétei Alapszervezetének elnöke, Orosz Szilvia adták át a segélycsomagot az óvoda vezetőjének, mely egészségügyi maszkokat, kesztyűket, fertőtlenítőszereket, valamint hőmérőt tartalmazott.

Orosz Szilvia az átadó kapcsán elmondta: „Igyekeztünk felmérni az igényeket, hogy pontosan mire lenne szükség. Az óvoda igazgatója jelezte számunkra, hogy melyek azok az eszközök, amelyekből hiány van, ebből adódóan igyekeztünk mielőbb segítséget nyújtani az intézmény számára. A KMKSZ már korábban is segítette a községet a járvány idején, hiszen a helyi orvosi rendelő is kapott támogatást. Mivel a falu kétnemzetiségű, és az óvodába magyar és ukrán gyerekek is járnak, így mi mindenkinek segítünk” – fogalmazott Orosz Szilvia.

Ahneta Hajdos, az Izsnyétei Napocska Óvoda igazgatója kérdésünkre elmondta: „Az óvodában három csoport működik, egy magyar és két ukrán csoport. Összesen 48 gyerek jár az intézménybe. Igyekeztünk mindent úgy megoldani, hogy a karanténszabályokat betartva is járhassanak a gyerekek az óvodába. A magyar csoportba jelenleg 18 gyermek jár, lett volna több is, de a karantén miatt nem bővíthettük a létszámot. Nagyon hálás vagyok mindazoknak, akik segítik az óvodánk működését, köszönöm a KMKSZ-nek, hogy az egységcsomag által is segítik munkánkat.”

A KMKSZ a megye minden területén segíti az óvodák működését, az eszközök által az intézmények a karanténszabályoknak megfelelően működhetnek.

VE