Gyapottok-bagolylepke a hajtatott paradicsomállományban

2020. szeptember 13., 10:29 , 1023. szám

Idén is meglehetősen sok gazda döntött a másodvetésű paradicsom termesztése mellett. A paradicsom egyik legjelentősebb kártevője a gyapottok-bagolylepke, amelynek régiónkban egy évben három nemzedéke fejlődik ki. Az első, májusban kifejlődő nemzedék kártétele csekélyebb jelentőségű. Nagyobb kártételre a július végétől megjelenő második, illetve a szeptembertől rajzó harmadik nemzedék fóliasátrakba települt utódai részéről számíthatunk. Vagyis a gyapottok-bagolylepke az ősz folyamán károsít az állományokban, ezért a másodvetésű őszi paradicsomban is számíthatunk megjelenésére és kártételére – amennyiben nem vesszük időben észre a jelenlétét.

Életmódja

Az imágó a tojásokat rendszerint a növények felső leveleinek fonákjára egyesével rakja. Egy-egy nőstény akár 2000 tojást is képes lerakni. A tojásból a lárva hőmérséklettől függően nagyjából egy hét alatt kel ki. A kelést követően a lárva megkeresi a növény generatív részét, és azon elkezdi a táplálkozást. A lárva fejlődése során többször vedlik. Az egyes fejlődési stádiumokban a lárva színe még ugyanazon egyednél is változik, ezért a növényállományban előforduló rendkívül változatos színű hernyókat gyakran több fajnak vélik. A hernyók fejlődése 2-3 hétig tart, majd a talajban bábozódnak. A nyár folyamán 11-15 nap elteltével lesznek a bábokból lepkék. Az esti és éjszakai órákban a fényre repülnek, így rajzásuk fénycsapdával jól megfigyelhető.

Kártétele

A gyapottok-bagolylepkék a növények generatív részét károsítják, mivel a faj egyedfejlődéséhez e növényi szervek fogyasztása nélkülözhetetlen. A kártevő alak a lárva (hernyó). Amennyiben a paradicsomnak nagy a lombozata, és a hernyót nem éri fény, csak kívülről „hámozza” körbe a bogyót. Ilyenkor akár egy egész fürtöt is képes tönkretenni. Ha viszont nem tud elbújni a levelek árnyékában a napsütés elől, akkor berágja magát a termés belsejébe, ürüléket hagyva maga után. A termés sérülése gombás fertőzések kialakulásához vezethet, ami a paradicsom rothadását okozhatja a betakarítás előtt vagy után.

Védekezés

A gyapottok-bagolylepke lárvái elleni hatásos védekezés nehéz feladat. Leghatékonyabban akkor védhetjük meg növényeinket, ha időben észrevesszük a jelenlétüket, és megkezdjük a védekezést. Nagyon nehéz a védekezés, amikor a tojásból kikelt lárva rövid időn belül berágja magát a védelmet jelentő növényrész belsejébe, és azt a kifejlődéséig nem hagyja el. A fiatal lárvák ellen a piretroid hatóanyagú készítmények (Decis, Sherpa, Karate stb.) hatásosak, ha még azelőtt találkoznak a növényvédő szerrel, hogy behatolnának a növénybe. Miután már berágták magukat a termésbe, a vegyszeres védekezés gyakorlatilag eredménytelen. A gyapottok-bagolylepke megjelenését követően hetente kell permetezni az állományt, hogy a folyamatosan kikelő lárvákat elpusztítsuk.

Tihor-Sárközi Mónika,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány falugazdásza