Ünnepélyes iskolaátadás Guton

2020. szeptember 30., 21:52 , 1027. szám

A Guti Általános Iskola felújítása Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma pénzügyi támogatásával a Keleti Partnerség Ukrajna 2019 – fejlesztési együttműködés Kárpátalján nemzetközi fejlesztési projekt keretében a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Jótékonysági Alapítvány (KMF JA) és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) közreműködésével valósulhatott meg. Az ünnepélyes átadóra szeptember 30-án került sor. A program kiterjedt a tetőszerkezet teljes felújítására és a nyílászárók cseréjére összesen 1 240 565 hrivnya értékben.

Az ünnepi köszöntők elhangzása előtt Deák Orsolya népdalcsokorral üdvözölte a megjelent vendégeket.

Szilágyi Mátyás beregszászi főkonzul elmondta, hogy folyamatosan azon fáradoznak, hogy a kárpátaljai magyarság intézményei híven tükrözzék azt az európai színvonalat, amely a XXI. században elengedhetetlen ahhoz, hogy a diákok és a kollektíva megfelelő környezetben tanuljon, dolgozzon és éljen. „Szeretnénk segíteni nem csupán a kárpátaljai magyar honfitársainknak, de ukrán barátainknak is, téve mindezt a két ország közötti jó kapcsolatok szellemében – erre irányul Magyarország külpolitikája” – emelte ki a főkonzul. Ezt követően elmondta, hogy a felújítási és bővítési projektek a jövőben is folytatódnak, hisz van jövő a magyarok számára Kárpátalján.

„Mindent megteszünk, hogy ne csupán a tetőszerkezet és a nyílászárók cseréje, hanem az összes többi hátralévő felújítási munkálat is minél hamarabb befejeződjön” – biztatta az iskola diákjait és tanárait egyaránt Brenzovics László, a KMKSZ elnöke. „Több mint 100 nagyobb volumenű felújítást vittünk véghez a program keretein belül. A guti iskola megérdemli, hogy a tanuláshoz és a tanításhoz egyaránt méltó körülmények fogadják az ideérkezőket” – mondta az elnök úr.

Ezt követően a kilencedik osztályosok verses-énekes összeállítása következett, amelyben tanúbizonyságot tettek magyarságérzetükről.

Tóth Angéla iskolaigazgató köszönetét fejezte ki mindenki számára, aki bármilyen módon hozzájárult a guti iskola megújulásához. „A jövőnk a tét, ha megmaradnak a magyar iskolák, megmarad a kárpátaljai magyarság is” – húzta alá beszédében.

Nagy Szabolcs református lelkész a Zsoltárok könyve 90. részének 16–17. versei alapján kérte Isten áldását a tanintézményre. A felolvasott igében Mózes imádságát hallgathatták meg a jelenlévők. „Ez az ima egy reménységgel teli fohász. Reménykedjünk, hogy a fiatalok itthon maradnak, munkájuk és szolgálatuk pedig rengeteg áldást hoz majd mindenki számára” – hirdette az igét a lelkipásztor.

SD