Tanszercsomagban részesültek az elsősök Visken

2020. október 2., 17:40 , 1027. szám

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) közreműködésével harminchárom elsős kisdiák részesült tanszercsomagban október 2-án. A csomagok a Széchenyi Jótékonysági Alapítvány és a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával, valamint a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) közreműködésével érkeztek meg a kárpátaljai településekre.

A KMKSZ és a KMPSZ az anyaország támogatásával évek óta segíti a kárpátaljai magyar iskolák elsőseinek tanévkezdését, amely idén sem maradt el. A KMKSZ Viski Alapszervezetének elnöke szerint a Szövetségnek fontos az oktatás segítése az egész megye területén, ennek érdekében igyekszik mindent megtenni. Szabó Gabriella, a KMKSZ Viski Alapszervezetének elnöke elmondta: „Nagyon örülök neki, hogy a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek fontos az oktatás, örülök, hogy ismét – az előző évek folytatásaként – tanszercsomagot tudtunk átadni az első osztályosoknak ezzel biztatva őket, hogy a szülőföldön maradjanak, hogy tanuljanak és, hogy az államunknak hasznos polgárai lehessenek.”

A Viski Kölcsey Ferenc Oktatási-Nevelési Komplexum igazgatója megköszönte a KMKSZ-nek, hogy évek óta segítik az intézményben tanuló diákokat, valamint az intézmény infrastrukturális fejlesztését is. „Nagyon szeretném megköszönni a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetségnek és a KMKSZ-nek a hatalmas segítséget, melyet évről évre kapunk. Ez valóban sokat jelent, mert nem minden első osztályos gyermeknek a szülei engedheti ezt meg maguknak, és természetesen egy ilyen kezdőcsomag mindig jól jön. Nagyon kellemes és jó érzés, hogy a KMKSZ-re mindig számíthatunk” – fejezte ki háláját Darvai Csilla, a viski oktatási-nevelési komplexum igazgatója

A tanszercsomag többek között füzeteket, kifestőket, színes ceruzákat, tollakat tartalmazott. A KMKSZ és a pedagógusszövetség a megye minden magyarlakta településén rendszeresen segíti a magyar iskolák diákjainak tanévkezdését, amely nagy segítség a diákoknak és szüleiknek egyaránt.

Váradi Enikő