Átadták a Tulipán Tanoda nagydobronyi részlegének megújult épületét

2020. október 11., 13:39 , 1028. szám

Ünnepélyes keretek között adták át a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola nagydobronyi részlegének felújított épületszárnyát október 9-én.

Az eseményen Orosz Ildikó, a tanodát alapító II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke köszöntőbeszédében aláhúzta: a Tulipán Tanoda önálló jogi intézményként fog a továbbiakban működni, ahol intézményesen lehet tanulni a magyar népi kultúrát. „Így egy folyamatosságot biztosíthat azzal, hogy iskolaként mindig lesz tanár, illetve órarend, s remélem, hogy előbb-utóbb folytatásként nemcsak a gyermek-zeneiskolában, hanem a főiskolán is fogunk tudni magyar népi kultúrát oktatni” – szögezte le. A Tulipán Tanoda céljára rámutatva a főiskola elnöke kifejtette: fontos, hogy a kisgyermekek is magukénak érezzék, visszatanulják és megbecsüljék őseink hagyományait, s ehhez nyújt lehetőséget az intézmény.

A Tulipán Tanoda három telephelyén – Tiszapéterfalván, Beregszászban és Nagydobronyban – zajlik a helyi értékeket képviselve népzene- és néptáncoktatás, s a képzési kínálat különböző kézművesszakkörökkel egészül ki. A nagydoronyi telephelyen jelenleg három szakon folyik az oktatás: magyar néptánc, népi hegedű és citera, a felújított helyiségekben a közeljövőben korongozó-agyagozó műhelyt alakítanak ki.

Balogh Lívia, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke ünnepi beszédében rámutatott: mind a Rákóczi-főiskola, mind a KMKSZ, a pedagógusszövetség olyan értékek mentén halad, amely saját, magyar értékeinket kívánja megmenteni, feltárni és továbbadni. „Hiszem, hogy sok-sok ember akaratának köszönhetően ma újra érték az, amit népi kultúrának hívunk, s ma a gyerekeink népi együttesekbe, tánccsoportokba szerveződve büszkén játsszák a nagydobronyi népzenét bárhol a világban” – fogalmazott, hozzátéve: „Ha a fiataljaink is úgy gondolják, hogy érték az, amit megmenteni kívánunk, akkor sikeres ez a munka, amit közös erővel végzünk.”

A köszöntőket követően Kolozsy András, a Nagydobronyi Református Egyházközség vezető lelkésze kért áldást az új épületrészre és a jelenlévőkre, majd Sarkadi Gábor beregszászi magyar konzul, Csernicskó István, a főiskola megbízott rektora, Orosz Ildikó elnök asszony, Brenzovics László KMKSZ-elnök, valamint Balogh Lívia elnök asszony átvágták az épület átadását jelképező szalagot.

Az átadás végén Badó Gyöngyi néptánc- és Mészár Katalin citeraoktató közreműködésével a tanoda kis növendékei népi gyermekjátékokat mutattak be.

CsA