Hogyan kell szavazni?

2020. október 15., 19:18 , 1028. szám

Az október 25-i választásokon a képviselőket kétféle rendszerben választják. A 10 000 szavazónál nagyobb egységekben, mint például a megyei, járási, városi és nagy lélekszámú községi és nagyközségi tanácsokban pártlistás választás van. A 10 000-nél kevesebb szavazóval rendelkező tanácsokban pedig többmandátumos egyéni körzetekben választják meg a képviselőket.

A pártlistás szavazólapon a pártszervezetek nevei szerepelnek olyan sorrendben, ahogyan kisorsolják őket. A párt neve alatt szerepel a párt listavezetőjének neve is. A párt nevétől jobbra két üres kocka található. Közvetlenül a támogatni kívánt párt neve után szereplő kockába kell pluszjelet vagy x-et tenni. Csak egy párt választható ki, ellenkező esetben érvénytelen a szavazólap!

Az adott párt sorában jobb oldalt megszámozva azoknak a nevei láthatók, akik a párt adott területi listáján szerepelnek. Ha ezek közül valakit személy szerint is támogatni akarunk, akkor a neve előtti számot be kell írni a másik, az előzőtől jobbra lévő, trafaretet tartalmazó kockába úgy, ahogyan a postai irányítószámokat szoktuk. Az egyes konkrét személyek támogatása a párt által megszerezhető mandátumok számát nem befolyásolja, csak az adott személy bekerülési esélyét növeli. Amennyiben ezt a kockát üresen hagyjuk, úgy a szavazólap még érvényes, és a pártnak a szavazat beszámít.

A pártlistás szavazólap különböző színekben készül. A megyei világoskék, a járási világoszöld, a városi világossárga, a községi tanácsi krémszínű. A pártlistás szavazólap fiktív mintája így néz ki:

A kisebb településeken, a többmandátumos egyéni körzetekben a jelölteket ábécérendben tüntetik fel a szavazólapon. A támogatott jelölt nevétől jobbra található kockába kell pluszjelet vagy x-et tenni. Csak egy jelölt támogatható, ellenkező esetben érvénytelen a szavazólap! A jelöltek közül a legtöbb szavazatot kapott személyek kerülnek be annyian, ahány helyet az adott körzet (település vagy településrész) a területi választási bizottságtól kapott. A szavazólap krémszínű. A többmandátumos egyéni körzet szavazólapjának fiktív mintája így néz ki:

A tanácselnökök választása hasonló módon történik, azzal a különbséggel, hogy rájuk nem csak az adott körzetben, hanem a tanácshoz tartozó minden településen szavazhatnak. Ebben az esetben is csak egy jelölt támogatható. A legtöbb szavazatot kapott jelölt lesz a tanácselnök. Ezalól csak a két legnagyobb város kivétel, ahol a polgármesternek a szavazatok több mint felét kell megszereznie. A tanácselnökök választásának szavazólapja rózsaszín.

Gulácsy Géza