Minden szinten képviseltetni kell magunkat

Új járás, új remények

2020. október 22., 14:33

Barkaszó és Szernye a közigazgatási reform révén immár a Beregszászi járás részét képezi. Hogy az emberek pontosan mikortól intézhetik ügyes-bajos dolgaikat Bátyúban vagy Beregszászban, azt egyelőre nem tudni, képviselőjelölteket azonban már az új járásba és kistérségbe választhatnak október 25-én. Bimba Éva, a KMKSZ Barkaszói Alapszervezetének elnöke az elmúlt időszakban a Munkácsi Járási Tanácsban képviselte a helyi magyarságot, most beregszászi járási képviselőjelölt, valamint a Bátyúi kistérség képviselőtanácsába is indul. Nemrég az elmúlt időszakról, tervekről és lehetőségekről kérdeztük a képviselőjelöltet.

– Nemrég orvosi rendelőt adtak át a faluban, előtte megújult az óvoda. Milyen szerepe volt mindebben az Alapszervezetnek?

A rendelővel kapcsolatban arról tudok beszámolni, hogy számtalan alkalommal keresett meg a főorvosunk, hogy jelezzem, ha lesz felújítási lehetőség, mert óriási szükség lenne rá. Amikor elmentem felmérni a helyzetet, füstölő kályhát, beszakadt padlózatot, szelelő ablakokat találtam a helyiségben. Persze a jó körülményeket az államnak kellene megteremtenie, de mint tudjuk, országunkban semmire sincs elég pénz. Ha nincs ez a magyar állam által nyújtott támogatás, akkor nagyon kezdetleges körülmények között működne akár a rendelő, akár az óvoda, de még a kultúrház is, mely utóbbinak további felújítása is folyamatban van.

– Öt éve nem volt könnyű a Munkácsi Járási Tanácsba bekerülni, önnek mégis sikerült. Hogyan folyt a munka, s milyen sikereket ért el a magyar képviselet a Munkácsi járásban?

Öt évvel ezelőtt négyen kerültünk be a Munkácsi Járási Tanácsba. Jómagam Barkaszóról és egy-egy képviselő Csongorról, Dercenből és Beregrákosról. 39 képviselőből négy elég kevésnek bizonyult, de összefogtunk, frakciót alakítottunk, s így sikereket értünk el. Elsőként az óvodában egy zeneterem kialakításához, bebútorozásához sikerült nyernünk járási forrásokat. Ezt követően arra is fény derült, hogy új hűtőszekrényre lenne szüksége óvodánknak. Jeleztem az igényt a tanács felé, hamarosan az új hűtőszekrény is megvásárlásra került. Hasonlóképpen sikerült kilobbizni az iskola tornatermének felújítását és a benti illemhelyek kialakítását. Az útjavításra 200 ezer hrivnyát sikerült még járási forrásból fordítani.

– Igen, az útjavítás itt is kényes kérdés, nemrég az emberek összefogtak, s ön is a kezdeményezés mellé állt. Azóta van valamilyen előrehaladás a járás részéről?

Óriási szerepe van annak, hogy összefogjon a magyarság, mert hogyha nincs képviselve a tanácsok minden szintjén, akkor nincs kivel összedolgozni. Azt, hogy a falunkba vezető 2,5 km-es szakaszon megtörtént a kátyúzás, azt a megyei képviselőinknek, Barta József alelnök úrnak köszönhetjük. Sőt, most újabb jó hírekkel tudok szolgálni: a megyei tanács kezdeményezésére egymillió hrivnyát utalnak ki a szóban forgó útszakasz javítására.

– Új járás és új kistérség vár az emberekre október 25-e után. Milyen reményeket fűz az adminisztratív reformhoz?

Nagy rejtély, hogy mit is jelent az új kistérség számunkra. Reméljük, hogy fejlődést hoz a változás, hogy nagyobb költségvetésből fogunk tudni gazdálkodni, mert sok alapvető dologra is szükségünk lenne: nincsenek járdák, nincs park, játszótér. De az utak is sok helyütt katasztrofálisak. Vegyünk például egy kisgyermekes anyukát: egy babakocsit nem lehet eltolni sok helyen, de ha el is indulna, hová menne, ha nincsenek gondozott közterületek. Ezeknél is nagyobb probléma, hogy a fiatalok külföldre mennek dolgozni. Nagy reményeink vannak afelől, hogy a régi fürdő helyét egy munkácsi vállalkozó megvásárolta. Ha beindulna a fürdő, megállnának a gyorsvonatok, feléledne a falusi turizmus, és ez sok munkahelyet teremtene, így a fiataloknak sem kellene külföldön dolgozniuk.

Nos, egy gyógyfürdő valóban szép jövőt vetítene Barkaszó elé, felvirágoztatná a térséget. Kívánjuk, hogy így legyen, s hogy Bimba Évának sikerüljön elnyerni október 25-én a választók bizalmát.

Tóth János