Kihirdették a legvirágosabb porta és a legszebb konyhakert nyertes pályázatait

2020. október 23., 11:27 , 1030. szám

A Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács által meghirdetett turisztikai pályázat díjkiosztójára október 21-én került sor. A Mezőkaszonyban megtartott ünnepi eseményen Brenzovics László, a KMKSZ elnöke és Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnök asszonya adták át a díjakat a nyertesek számára.

A turisztikai tanács által kiírt pályázaton a minősített kárpátaljai magyar vendégházak versenghettek. A pályázat célja az volt, hogy a vendéglátókat arra ösztönözze, hogy rendezett környezetet teremtsenek portáikon, ahonnan a látogatók jó benyomással távoznak. A jelentkezők az alábbi két kategóriában pályázhattak: a legvirágosabb porta és a legszebb konyhakert.

Az esemény megnyitóján Mester András, a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, aki elmondta: a pályázat meghirdetésének ötletét a koronavírus miatt kialakult helyzet szülte. A megmérettetést a jövőben az anyaországi mintára itthon is szeretnék meghonosítani. A versenyre sok vendégház jelentkezett, szavazni interneten keresztül lehetett. „Ez a verseny abban próbál segítséget nyújtani, hogy minél szebb és különlegesebb porták fogadják az idelátogató turistákat. Bízom benne, hogy a következő években még többen jelentkeznek a versenyre” – emelte ki Mester András.

Csizmadia Alexandra, Magyarország Beregszászi Konzulátusának külgazdasági attaséja köszöntőjében elmondta: „A turizmus általában minden országban vezető szektora a gazdaságnak, amelyet sajnos, az idei évben a Covid–19-járvány derékba tört, ez Magyarországon sincs másként.” A konzul asszony hozzátette, érdekes tendencia alakult ki a járvány ideje alatt Magyarországon: miközben Budapesten a turizmus 90 százalékos visszaesést mutat, addig a vidéki turizmus prosperálni kezdett. Ennek azonban elválaszthatatlan része, hogy az ebben a szférában tevékenykedők minőséges szolgáltatást nyújtsanak. „A magyar turisztikai ügynökség felmérése szerint a városiak inkább választják a vidéket, ezért azt gondolom, hogy a vidéki turizmus akár itt, Ukrajnában is hamarabb talpra tud majd állni. Ezért további sok sikert kívánok a győzteseknek”– mondta el a szakdiplomata.

„Sajnos, ez az év nem hozott jót a turisztikában dolgozók számára, azonban továbbra sincs előttünk más út, csak az, amit nyújtani tudunk: a vendégszeretetünket, a konyhánkat, a szállásainkat” – emelte ki beszédében Orosz Ildikó megyei képviselő. A képviselő asszony szerint mindaddig, míg gazdasági mélyrepülés lesz Ukrajnában, Kárpátalján sem lehet nagy beruházásokra számítani. A megyei vezetés előtt is világos, hogy a turizmus Kárpátalja egyik fő ágazata, ezért az a megyei tanács fejlesztési koncepciójában is szerepel. „Mi is ezt a célt tűztük ki a főiskola fejlesztési koncepciójában, ezért nyitottuk a szakképzési centrumot, ahol hivatalosan lehet turisztikai képzésben részesülni, hogy legyen ebben az ágazatban olyan, aki szakértelemmel látja el a feladatokat. Ehhez viszont arra van szükség, hogy az ilyen nehéz időszakot valahogy átvészeljük.”

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke köszöntőjében kiemelte: „Üdvözlöm ezt a pályázati elképzelést. Hiszen a kárpátaljai magyarság számára az egyik kitörési pont a turizmus, főként a falusi turizmus fejlesztése. Ennek érdekében több képzés is indult, valamint az Egán Ede-alapítvány nyertes pályázatok által is segíti ezt a folyamatot.” Bár a világjárvány miatt visszaszorult a gazdaság, azonban fontos ezekben a nehéz időkben megtalálni azokat a lehetőségeket, amelyek által fenntarthatóak a vállalkozások. „A helyi turizmusunk kínálatában ott szerepel a kultúra is, hiszen itt a magyar kultúrát is tudják a turizmuson keresztül közvetíteni a vendégek felé. Az pedig külön esztétikai öröm mindenki számára, ha egy-egy település rendelkezik szép turisztikai portával” – mondta a KMKSZ elnöke.

A köszöntőgondolatokat követően kihirdették a nyertes pályázatokat. A legvirágosabb vendégház kategóriában harmincan jelentkeztek. Az 1. helyezett a mezőkaszonyi Kulacs étterem lett, a 2. helyezést a Kovács vendégház nyerte el Somból, a 3. helyre pedig Szabó Rozália vendégháza került Viskről. A legszebb konyhakert kategóriában 17-en jelentkeztek: 1. helyezést ért el a Loncsák szálló Mezőváriból, 2. helyre a beregdédai Szilvike vendégház került, míg a nagyberegi Alexandra vendégház a 3. helyet szerezte meg. Különdíjban részesült a Teletál vendégház Benéből. A nyertesek értékes felajánlásokkal gazdagodtak.

Váradi Enikő