Magyar Arany Érdemkeresztet kapott Varga József beregszászi színművész

2020. október 27., 17:23 , 1030. szám

Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára a köztársasági elnök megbízásából állami kitüntetéseket adott át október 27-én, hétfőn Budapesten.

A Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Varga József színművész.

Varga József a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház (ma Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház) alapító tagja. 2006–2013 között a debreceni Csokonai Színház tagja volt, 2013-tól a budapesti Nemzeti Színház színésze. Magyarországi társulati tagsága mellett ma is több beregszászi előadásban játszik, így Csehov Egyfelvonásos komédiájában, Örkény István Tóték, Juhász Ferenc Szarvassá változott fiú… vagy Zelei Miklós Zoltán újratemetve című előadásában láthatja a közönség.

(se)