Idén is lesz világító adventi kalendárium Csapon

2020. november 15., 19:07 , 1032. szám

Talán olvasóink közül is többen hallottak arról, hogy tavaly novemberben a csapi katolikus közösség egy rendhagyó ötlettel állt elő: különleges élő adventi naptárrá varázsolták a helyi lakosok házainak ablakait. Az akció célja az volt, hogy szentestéig minél több kivilágított ablak legyen a településen. Filep Andrea ötletgazda elmondása szerint 2019-ben annyira népszerű volt a kezdeményezés, hogy azt idén is megszervezik. S valószínűleg már sokkal több családi ház ablaka vesz majd részt benne, pedig tavaly is 2 naptárt sikerült szervezniük, ami 48 kidíszített ablakot jelent.

– A tavalyihoz hasonlóan idén is lesz világító adventi kalendárium Csapon. A Csapi Római Katolikus Egyháztanács Thurzó Péter atya vezetésével világító adventi kalendáriumot szervez a városban – közölte Filep Andrea, a Csapi Római Katolikus Egyháztanács tagja.

A kezdeményezéshez a tavalyi évhez hasonlóan a Csapi Református Egyházközség is csatlakozik, ezt Katona Viktória tiszteletes asszony a Facebookon is megerősítette.

Az akció lényege, hogy az adventi időszak első napjától kezdve (idén november 29-e advent első vasárnapja) egészen szentestéig, azaz december 24-ig a településen mindennap legalább egy újabb ablakon jelenjen meg kivilágítva a hónap napját jelző szám, akárcsak az adventi naptáron, amelyen mindennap egy újabb ablak nyílik ki.

– A jelentkezők között előzetesen kiosztott, titkos sorszámok alapján bukkannak fel a kidíszített ablakok, melyekben meg kell jelennie a sorszámnak is. Végül pedig szenteste egyszerre világít majd az összes ablak. Hogy melyik nap hol található az aktuális sorszámú kidíszített világító ablak, az meglepetés, mert azt a „vadászoknak” a városban sétálva kell megkeresniük, lefényképezniük és tetszés szerint feltölteniük a képet az ebből az alkalomból létrehozott csoportba – avat be az akció háttérmunkájának folyamatába Filep Andrea. – Bárki részt vehet benne, akár úgy, hogy ablakdíszt készít, akár úgy, hogy sétálva megkeresi az aznapi ablakot, és lefotózza.

Andrea megjegyezte, hogy ebben a díszítési folyamatban nyertes, díjazott, első és második helyezés nincs, mert ez nem egy verseny.

– Itt mindenki nyer, mind a díszítő, mind a vadász, illetve azok is, akik csak gyönyörködnek egy-egy ilyen szép ablakban.

Akit érdekel, keressen rá a Facebookon a CSAPI VILÁGÍTÓ ADVENT című nyilvános csoportra! Az ablakdíszítésre november 28-ig privát üzenetben lehet jelentkezni Filep Andreánál. A kisorsolt sorszámokat szintén privát üzenetben írják majd meg mindenkinek.

A kezdeményezés egyébként Magyarországon, Solymáron indult el 2016-ban, és már az első évben nagy sikert aratott. Az ötletet azóta az ország számos településén követik. Idén már 85 település regisztrált, de még nem járt le a jelentkezési határidő.

– Csap az első és egyetlen határon túli város, amely 2019-ben regisztrált – idézi fel Andrea, s mindenkit arra biztat, hogy amennyiben más települések lakói is kedvet kaptak, bátran vágjanak bele. – Csupán egy szervezőre van szükség és 24 kreatív ablakdíszítőre, s karácsonyig élő adventi kalendáriummá változnak majd a település utcái.

Ennek idén talán még nagyobb jelentősége lesz, hiszen ki tudja, mi vár ránk a járványhelyzet miatt decemberben. A kidíszített, világító ablakok pedig az adventi várakozás idején ünnepi hangulatot sugároznak majd, meghittséget, örömöt és reményt vihetnek a bezártság miatt szomorkodó szívekbe, szebbé varázsolhatják az ablaküveg mindkét oldalán lévők életét.

Rehó Viktória