Nyugdíjreform: Munka életfogytiglan?

2020. november 26., 18:36 , 1034. szám

Lassan itt az újév, ám egyelőre nemigen gondolunk rá, hogy 2021-től nyugdíj nélkül maradhatnak, akik nem rendelkeznek a szükséges szolgálati idővel, azaz a munkával töltött éveik száma kevesebb az előírtnál – mutat rá összeállításában a strana.ua.

Törvénybe kódolt probléma

Még Petro Porosenko elnöksége idején, a nyugdíjreform 2017-es elindításakor módosították az állami nyugdíjra feljogosító szolgálati idő hosszát. Ezek szerint ahhoz, hogy valaki 60 évesen nyugdíjba vonulhasson, legalább 27 év munkaviszonnyal kell rendelkeznie. Ha 17–27 év szolgálati időt tud igazolni, a nyugdíjazás ideje 63 év, ha 15–17 évet – 65 év.

Ugyancsak 2017-ben vezették be a 2021. január 1-jéig tartó átmeneti időszakot. Így aki 60 éves korában nem rendelkezett a nyugdíjba vonuláshoz szükséges szolgálati idővel, annak úgynevezett szociális nyugdíjat ítéltek meg. Erre a juttatásra az idős emberek 65 éves korig voltak jogosultak, vagy azután is, ha 15 évnél kevesebb volt a szolgálati idejük.

Január 1-jétől a rendszer átalakul. Aki élete során nem szerezte meg a nyugdíjellátásra feljogosító szolgálati időt, azt kockáztatja, hogy jövedelem nélkül marad. Ukrajnában a 2020. évi állapot szerint mintegy 75,3 ezren részesülnek szociális nyugdíjban. Vagyis több tízezer idős emberről van szó, akik újévtől nem számíthatnak állami ellátásra.

„Ám ez csak a jéghegy csúcsa. Sok ukrán dolgozik jelenleg bejelentés nélkül, sokan külföldön keresik a kenyerüket. A 22 millió foglalkoztatott lakos közül csupán 11 millió, vagyis a felük fizet egységes szociális hozzájárulást (társadalombiztosítást – a szerk.)” – mutat rá Oleh Pendzin, a Gazdasági Vitaklub vezetője.

Hová lesznek a nyugdíjak?

A szociális nyugdíj mértéke eltérő lehet. Összegét a munkaképtelen személyek létminimumához kötötték. Jelenleg ennek a járandóságnak az összege 1712 hrivnya, december 1-jétől pedig 1769 hrivnya lesz.

Amennyiben valaki egyáltalán nem rendelkezett semmilyen jövedelemmel, jogosulttá vált az 1712 hrivnyára. Ez az összeg mindaddig járt(jár) neki, amíg folyósítani nem kezdték számára az őt a munkával töltött évei után megillető rendes öregségi nyugdíjat. Például, ha a 15 év szolgálati idővel rendelkező személy 60 éves korában nyugdíjba vonult, holott ezt csak 65 éves korában tehette volna meg, öt éven át volt jogosult a szociális nyugdíjra. Attól kezdve azután, hogy betöltötte a 65-öt, már a rendes öregségi nyugdíjat kaphatta, amely 15 év munkaviszony után megillette őt. Akinek a szolgálati ideje nem érte el a 15 évet, továbbra is, a 65. életéve betöltése után is a szociális nyugdíjat kapta.

Viszont nem jár a szociális nyugdíj, ha a család egy főre számított átlagjövedelme meghaladja a létminimumot (ilyenkor legfeljebb az átlagjövedelem és a létminimum közötti különbözetet fizetik), vagy ha az adott személy legfeljebb 12 hónappal azelőtt, hogy nyugdíjért folyamodott volna, földrészleget, lakást, házat, személygépkocsit, építőanyagot vásárolt, esetleg szolgáltatásokért fizetett ki az 50 ezer hrivnyát meghaladó összeget. Akkor sem jár a pénz, ha a nyugdíjas továbbra is dolgozik, vagy a szúrópróba szerű életmódvizsgálat megállapítja, hogy kiegészítő jövedelemforrásokkal rendelkezik, például szobát ad bérbe, állatot nevel, növénytermesztéssel foglalkozik.

Január 1-jétől azonban a szociális nyugdíj az átmeneti időszakkal együtt megszűnik – mindenki csak arra a nyugdíjra számíthat, amelyre a munkával töltött évei, a társadalombiztosítási befizetései feljogosítják.

Vagyis amennyiben a nyugdíjas 15 év munkaviszonnyal vonul nyugdíjba 60 éves korában – bár öregségi nyugdíjra csak 65 éves kortól jogosult – öt éven át semmilyen juttatásra nem számíthat. Csak miután betöltötte a 65-öt, kezdik folyósítani számára az öregségi nyugdíjat. Akinek nincs meg a 15 év munkaviszonya, az semmilyen nyugdíjra nem számíthat.

Elméletileg van rá mód, hogy az ember megvásárolja a maga számára a nyugdíjjogosultsághoz hiányzó biztosítási időt évenként 22 ezer hrivnyáért – mutat rá Pendzin. De, először is, legfeljebb 1-2 év megvásárlása reális ezen a módon. Másodszor, akinek ennyi pénze van, annak valószínűleg semmi szüksége a nyugdíjra – teszi hozzá.

Hatszáz hrivnya nyugdíj helyett?

A problémát a szociális nyugdíj folyósítására feljogosító átmeneti időszak meghosszabbításával, vagy a nyugdíjtörvény módosításával lehetne orvosolni. A szakszervezetek többször is felhívták a kormányzat figyelmét az év végén lejáró határidőre. A miniszteri kabinet részéről azt ígérték, meghosszabbítják az átmeneti időszakot, ám máig nem történt semmi, holott az év végéig alig több mint egy hónap maradt hátra – mutat rá Olekszandr Subin, az Ukrán Szakszervezetek Szövetségének elnökhelyettese.

A Szociálpolitikai Minisztérium arról biztosított, hogy az emberek nem maradnak pénz nélkül. Mikola Sambir miniszteri tanácsos elmondta, a szociális nyugdíjakat megszüntetik, ehelyett azonban azoknak, akik nem rendelkeznek az öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati idővel, állami segélyt állapítanak meg. Ezt az új juttatást nem a nyugdíjalap, hanem a szociális szolgálat folyósítaná.

A támogatás azonban állítólag igen csekély lesz.

„A 65 éven felülieknek a munkaképtelenek létminimumának 30%-át ajánlják fel, ami jelenleg havi 600 hrivnyának felel meg. Ebből a juttatásból megélni egyszerűen lehetetlen. A legrosszabb a 65 évnél fiatalabb nyugdíjasoknak lesz, akik egyáltalán nem számíthatnak semmire” – mutat rá Subin.

Nyugdíjasok nyugdíj nélkül

Mint utaltunk rá, jövőre több tízezer nyugdíjas maradhat ellátás nélkül, ha nem lép a kormány. Ráadásul a megélhetés nélkül maradók száma évről évre nőni fog.

Először is, figyelembe kell venni, hogy a nyugdíjra feljogosító szolgálati idő minden évben tovább nő. Míg ma legalább 27 munkával töltött évet kell felmutatni, 2028-ra már 35 év lesz a teljes nyugdíjra feljogosító minimális szolgálati idő. Ennyi munkával töltött évet akkor sem könnyű elérni, ha az ember egész életében szorgalmasan dolgozik.

Másodszor, senki sem tudja, mi lesz azokkal, akik feketén vagy külföldön dolgoznak, vagyis nem fizetnek társadalombiztosítást, nem képződik szolgálati idejük. Subin szerint egyértelmű, hogy akik ma feketén dolgoznak, egyáltalán nem számíthatnak nyugdíjra. Rámutat, ebben a helyzetben az embereknek életük utolsó napjáig dolgozniuk kell majd a betevő falatért.

(zzz)