Megtartották a Csapi Kistérségi Tanács első plenáris ülését

2020. november 27., 19:44 , 1035. szám

A Csapi Kistérségi Tanács november 27-én, pénteken reggel tartotta első plenáris ülését, amely 8 települést – Csap, Tiszasalamon, Tiszaásvány, Tiszaújfalu, Cservona, Eszeny, Szalóka, Petrivka – és 6 korábbi tanácsot egyesít.

Az ülésen elhangzott, hogy a kistérség területén október 25-én sikeresen lezajlottak a helyhatósági választások, amelyek hivatalos eredményei a Központi Választási Bizottság honlapján szerepelnek. A 26 fős csapi testületbe a „KMKSZ” – Ukrajnai Magyar Párt („KMKSZ” – UMP) színeiben 6 képviselőt delegáltak a lakosok, azaz a 11 609 szavazópolgárral rendelkező kistérségben az urnákhoz járulók közül 1 182-en (23%) adták le voksukat a KMKSZ jelöltjeire. Ezenkívül a Za Majbutnye (A Jövőért) párt listáján mandátumhoz jutott képviselők száma 4, a Szluha Narodu (Nép Szolgája) – 3, Komanda Andrija Balohi (Andrij Baloga Csapata) – 3, Ridne Zakarpattya (Szülőföldünk Kárpátalja) – 3, az Ukrajnai Magyar Demokrata Párt 3, a Szila i Cseszty (Erő és Becsület) – 2, az Oppozicijna Platforma – Za Zsittya (Ellenzéki Platform – Az Életért) színeiben 2 képviselő került be.

Ezt követően felolvasták a tanácsba bekerült képviselők neveit, akik letették az esküt, és átvették képviselői igazolványukat.

Majd Valerij Szamardak, a Csapi Kistérségi Tanács polgármestere, aki 1 700 szavazatot (32,97%) szerzett, letette a hivatali esküt. Ígéretet tett arra, hogy az Ukrajna Alkotmányában meghatározott törvényeknek megfelelően fogja képviselni a kistérséghez tartozó települések lakosságát a döntéshozó szervben. Majd az állami himnusz elhangzásával bezártnak nyilvánították a VIII. összehívású tanács első plenáris ülését, és december 10-re tűzték ki a második plenáris ülést.

Az emlékfotók készítését követően Balogh Oszkárt, a KMKSZ frakcióvezetőjét kértük, hogy röviden foglalja össze a történteket.

– A Csapi kistérségben a mai napon megalakult a tanács. Csap városon kívül 7 település tartozik ide, és szerencsére minden faluból vannak képviselők az új testületben – jegyezte meg, és elmondta: a mai ülésen gyakorlatilag nem történt semmi azon kívül, hogy beiktatták a képviselőket, illetve a polgármestert.

– A polgármester nem egyeztetett senkivel ezekben a kérdésekben, sőt, semmilyen kérdésben nem egyeztetett a képviselő-testülettel, úgyhogy várjuk a javaslatokat, és dolgozunk azon, hogy minden úgy alakuljon, ahogy a többség szeretné.

A terveket illetően kifejtette:

– Egyértelmű, hogy ki kell használni azokat a lehetőségeket, amelyek Csap helyzetéből adódnak. Itt vagyunk a határ mellett, a bevételünk, a költségvetésünk pozitív, ahogyan az előző években is volt. Ebből kifolyólag remélem, hogy azokat a fejlesztéseket, amelyeket elképzeltünk, meg tudjuk valósítani a következő 5 évben – szögezte le Balogh Oszkár.

Palkó Katalin saját települése szempontjából latolgatta a kistérségi tanács, illetve Tiszasalamon lehetőségeit.

– Bízom benne, hogy a Csapi Kistérségi Tanács jól fog működni a lakosság érdekében, és azt várom, hogy Tiszasalamon megkülönböztetett figyelmet kap majd. Minden erőmmel azon leszek, hogy segítsem a kistérségi képviselőtanácsnak a munkáját ebben az ügyben.

A képviselő asszony úgyszintén elmondta:

– Nagyon örülök és megtiszteltetésnek veszem, hogy ennek a képviselő-testületnek lehetek a tagja. A KMKSZ színeiben kerültem be, és ezúttal is szeretném megköszönni mindenkinek, aki engem, minket a szavazatával támogatott. Bízom benne, hogy alapvetően jól fogunk együttműködni a magyarság megtartása, a fiatalok itthon maradása és a falu fejlesztése érdekében. Úgy gondolom, hogy ez jól fog sikerülni.

Ferkó Béla – elsősorban Tiszaújfalu problémáit tartva szem előtt – a következőket nyilatkozta:

– Az irányelvünk megvan, a céljaink megvannak. Hogy most valójában mi fog megvalósulni ebből, azt az elkövetkező időszak fogja megmutatni. Nagyon sok minden hiányzik Tiszaújfalun, gyakorlatilag semmi sincs a településen, és ezeket szeretnénk mielőbb pótolni. Nincs közvilágítás, az utak tragikus állapotban vannak, a temetőt rendezni kell, szóval minden katasztrofális. Azt remélem, hogy vállvetve a KMKSZ-szel és a frakcióval megtaláljuk a módját annak, hogy ezeket a hiányosságokat orvosoljuk.

R.V.