Adventi jótékonysági vásár Visken

2020. december 2., 15:18 , 1035. szám

Negyedik alkalommal szerveztek adventi jótékonysági vásárt a viski református gyülekezetben november 29-én. Idén a vásáron befolyt összeget a megrongálódott templom tetőszerkezetének felújítására fordítják. A jótékonysági akción a viski asszonyok kézművestermékeit, valamint a helyi vállalkozók termékfelajánlásait lehetett megvásárolni.

Jenei Mónika, a rendezvény ötletgazdája szerint a program azon túl, hogy minden éven egy nemes kezdeményezés mellé áll, közösség­építő jellegű is: „Az anyagi részén túl legalább olyan fontos, ha nem fontosabb az a fajta összefogás, melyet itt az asszonyok megélhetnek a program alkalmával. Az idén sajnos kicsit másként alakult az esemény: egyeztettünk, és mindenki otthon készített, utánajártunk a termékeknek, próbáltunk segíteni a hozzávalókban, de ez most egy kicsit magányosra sikeredett. Azonban tartottuk a kapcsolatot, és az, hogy szükség van ezekre a termékekre, mindenféleképpen erőt adott.”

Az eseményen minden évben a helyi asszonyok kézművesalkotásaikkal gazdagítják a vásári kínálatot. Az elmúlt négy évben gyűjtöttek többek között orgonafelújításra, gyermekek táboroztatására.

Pufler Erzsébet kézművesalkotó kérdésünkre elmondta: „Nagyon örülök, hogy a jótékonysági vásárnak a felajánlója lehetek. Én mézeskalácsokat sütök, ezzel próbálok segíteni. Négy évvel ezelőtt jött a program ötlete tiszteletes asszonyunk kezdeményezésével, és minden évben igyekszünk valami jó ügyet szolgálni vele. Nagyon fontosnak tartom, hogy az emberek szeressenek és akarjanak adományozni, jó ügyet szolgálni.”

A vásáron ezúttal is különlegesebbnél különlegesebb alkotásokkal készültek a kézművesek, amelyek kimondottan az adventi, a karácsonyi ünnepkör témájához kapcsolódtak. A helyiek minden évben várják a vásári alkalmat, hiszen nemcsak remek termékkel lehet gazdagodni és segíteni a jótékonysági akciót, de egy kicsit az ünnepi hangulatot is közelebb hozza az emberekhez.

A szervezők igyekeztek betartani a karanténszabályokat, és ennek megfelelően megtartani a vásári programot, amelyen idén online is lehetőség volt felajánlásokat tenni. A befolyt összeggel a református templom mielőbbi átfedésének munkálatait segítik majd. 

VE