A Minajjal hangolt az Interre a Sahtar

Labdarúgás

2020. december 9., 08:25 , 1036. szám

Az ukrán élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban a hét végén az első kör utolsó előtti, 12. fordulóját rendezték meg. Az újonc Minaj FC a Sahtar Donyeck vendége volt a fővárosban.

Az Internazionale elleni sorsdöntő Bajnokok Ligája-találkozóra készülő donyecki alakulat sikeres főpróbát tartott Vaszil Kobin csapata ellen, hiszen Dopilka öngóljával, Fernando Pedro, illetve Solomon találataival már fél óra elteltével eldöntötte a 3 pont sorsát. A folytatásban ugyan Anatolij Nurijev még az első játékrészben szépíteni tudott, de a 49. percben Matvijenko ismét három gólosra növelte az előnyt. Nem sokkal később Nurijev ismét csökkenthette volna csapata hátrányát, de amolyan panenkás büntetőből csak a felső lécet találta el. A 72. percben Lopirenok még egy öngóllal segítette a Sahtar fölényes győzelmét, beállítván ezzel az 5-1-es végeredményt.

A Sahtar mellett a másik BL-csapat, a Ferencváros ellen hangolódó Dinamo Kijev is főpróbát tartott, és ugyancsak sikerrel vette az akadályt. A listavezető kijeviek Harmas és Cihankov góljaival már két góllal is vezettek Mariupolban, a legvégén Topalov kozmetikázott az eredményen. Mindenesetre, Mircea Lucescu csapata az élről, tele önbizalommal várhatja a Fradi elleni, lapzártánk után, kedden sorra kerülő Bajnokok Ligája-találkozót, amelyen már egy döntetlen is elegendő a számára az Európa-ligában való folytatást jelentő csoportbeli 3. helyhez.

Eredmények: Sahtar Donyeck–Minaj FC 5-1, FK Mariupol–Dinamo Kijev 1-2, FK Lviv–Inhulec Petrovo 1-1 (ez volt az Inhulecnek immáron a 8. döntetlenje!), Olimpik Donyeck–Ruh Lviv 3-1, Gyeszna Csernyihiv–Vorszkla Poltava 1-0, Zorja Luhanszk–Dnyipro 3-1, Kolosz Kovalivka–FK Olekszandrija 1-1.

A bajnokságban a Dinamo 29 ponttal vezet a 26 pontos Sahtar előtt. A 9 pontjával a veszélyes zónának számító, de még bennmaradást érő 11. helyen álló Minajnak 9 pontja van, és a hét végén sorra kerülő 13. fordulóban a Vorszkla Poltava ellen zárják idei szereplésüket.

(tamási)