A karácsonyvárás időszaka
Adventus Domini, vagyis az Úr eljövetele
Az adventet, a karácsonyvárás időszakát éljük, melyhez természetesen hozzátartozik a karácsonyi előkészületek fizikai része: az ajándékvásárlás, a karácsonyfa beszerzése, majd az ünnepi ételek, sütemények elkészítése. Ám mindennél fontosabb a karácsonyi előkészületek lelki oldala: a belső elcsendesedés, a Jézusra várás, lelkünk felkészítése arra, hogy miként Krisztus azon a bizonyos, két évezreddel ezelőtti betlehemi estén vagy éjszakán belépett a fizikai világba, éppúgy lépjen be mindnyájunk életébe is.
Az advent szó az eljövetel jelentésű latin adventus kifejezésből ered, az adventi időszakot pedig az Úr eljövetele jelentésű latin adventus Domini kifejezés után nevezték el, hiszen az Úr Jézus Krisztus karácsonykor jött le a mennyből és született meg csecsemőként, emberi testet öltve magára, s lelki értelemben véve ezekben a hetekben közeledik hozzánk, hogy belépjen a szívünkbe. Az advent december 25-ig, karácsony első napjáig tart, s mivel az egyházi naptárban a hét a vasárnappal kezdődik, a római katolikus egyházban és a protestáns egyházakban ez egy olyan négyhetes időszak, mely négy vasárnapból, valamint a köztük lévő hétköznapokból áll, s a karácsonyt megelőző negyedik vasárnappal veszi kezdetét; a görögkatolikusoknál viszont hathetes időszak, mely a december 25-ét megelőző hatodik vasárnappal kezdődik. Advent első vasárnapja viszont nemcsak az advent, hanem a keresztény egyházi év, illetve a karácsonyi ünnepkör kezdete is, mely ünnepkör a katolicizmusban vízkeresztig, január 6-ig tart.
Az advent eredete a IV. századba nyúlik vissza. A gallikán liturgiában a vízkereszti felnőttkeresztelésre felkészítő háromhetes időszakot nevezték adventnek, amikor a keresztelés még vízkereszt napjához kötődött.
Majd miután az V. században a karácsony fontosabb ünneppé vált, mint a vízkereszt, az advent a karácsony elé került, és hathetesre nyúlt, a 468-tól 483-ig a keresztény egyház élén álló Szimpliciusz pápa uralkodása idején pedig négyhetesre rövidült. Az advent egészen a XX. század derekáig böjti időszaknak számított, ezért nevezték egyes vidékeken kisböjtnek, megkülönböztetve a húsvét előtti nagyböjttől, de ilyenkor is tiltva voltak a zenés, táncos mulatságok, az esküvők, és böjtös ételeket ettek. Az ortodox kereszténységben még ma is negyvennapos szigorú böjt előzi meg a karácsonyt, megjegyzendő viszont, hogy újabban az ortodoxok is adventnek kezdik nevezni az ünnepet megelőző időszakot.
Az adventhez immár szorosan hozzákapcsolódik a kör alakú adventi koszorú is, bár viszonylag fiatal szokás. Johann Hinrich Wichern német evangélikus lelkész az általa alapított hamburgi Rauhen Haus gyermekotthonban először 1838 adventjén gyújtott meg minden egyes nap egy új gyertyát, jelezve a karácsony közeledtét, a következő évben pedig egy két méter átmérőjű, örökzöld faágakkal díszített fakerékre helyezte a gyertyákat, melyeken – mivel 1839-ben az advent huszonnégy napig tartott – húsz piros gyertya jelképezte az advent hétköznapjait, négy fehér gyertya pedig a vasárnapokat. (Más forrás szerint a fehér gyertyák szimbolizálták a hétköznapokat, míg a pirosak a vasárnapokat és a szombatokat.) Később aztán – miközben az adventi koszorú a reformátusok, illetve a katolikusok körében is elterjedt – négyre csökkent az örökzöldekből, általában fenyőágakból készült koszorún elhelyezett gyertyák száma, melyek az advent négy vasárnapját jelölik, s minden egyes vasárnap egy újabb gyertyát gyújtanak meg. A keresztény szimbolikában az adventi koszorú formája Isten örökkévaló szeretetét, az örökzöld ágak a reményt és az életet, az egymást követően meggyújtott gyertyák pedig a Jézus közeledtével mind jobban szerteáradó lelki fényt jelképezik. A négy gyertyának is megvan a maga szimbolikus értelme: az első a hitet, a második a reményt, a harmadik az örömöt, míg a negyedik a szeretetet jelképezi. A római katolikus hagyományban személyekre vagy közösségekre is utalhatnak a gyertyák. Az első Ádámra és Évára, akiknek Isten először ígérte meg a megváltást (ez a hit gyertyája). A második a zsidó népre, akiknek Isten megígérte, hogy közülük születik meg a Megváltó (ez a remény gyertyája). A harmadik Szűz Máriára, aki megszülte Jézust (ez az öröm gyertyája). A negyedik pedig Keresztelő Jánosra, aki hirdette Krisztus eljövetelét, és egyengette az útját az emberi szívek felé (ez a szeretet gyertyája). A protestánsoknál a gyertyák általában pirosak, a római katolikusoknál – az advent liturgikus színével megegyezve – lilák, egyikük viszont rózsaszín, melyet advent harmadik vasárnapján, az öröm vasárnapján gyújtanak meg. Egyes koszorúkon azonban megjelenhet egy ötödik, fehér gyertya is, az ún. Krisztus-gyertya, melyet karácsony előestéjén gyújtanak meg. Ám éppígy elterjedtek – felekezettől függetlenül – a fehér gyertyás koszorúk is. A XX. században pedig már görögkatolikus, illetve ortodox családoknál is megjelentek az adventi koszorúk, ám mivel náluk a karácsonyi várakozás időszaka hat hétig tart, ezért a koszorúikon hat gyertya található.
Ugyancsak újabb keletű a múlt század elején Németországban megjelent szokás az adventi naptár használata. Ennek eredeti célja az volt, hogy a gyerekeket és a felnőtteket elvezesse a karácsonyhoz. Huszonnégy ablakocskája mögött egy-egy, a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó írott üzenet rejlett, egy-egy darab csokoládéval vagy cukorkával. Újabban azonban a vallási tartalom egyre jobban elhalványul, mindinkább csak decemberi naptárrá válik, csokoládét vagy marcipánt rejtve a spaletták mögött…
Mi viszont ne hagyjuk, hogy a karácsonyvárás időszaka csak a külsőségekben nyilvánuljon meg, hanem az adventi időszak maradjon lelki elmélyülést is hozó Krisztus-várási időszak.
Lajos Mihály