Kárpátaljai magyar fiatalok, avagy megmaradásunk zálogai

Boldogulás szülőföldön (18. rész)

E heti beszélgetőpartnereink egyike Végső Eszter, aki a hangja alapján sokak számára ismert, másik interjúalanyunk pedig a néptánc és hagyományőrzés iránt elkötelezett Kovács István. Őket kérdeztük mindennapjaikról, boldogulásukról, a szakmájuk iránti szeretetükről, álmaik, céljaik megvalósításáról, néha feladásáról.

– Meséljetek magatokról!

– Végső Eszter vagyok, 22 éves. Mezőkaszonyban születtem, de már néhány éve Beregszászban élek. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében (ma Szakgimnázium) szereztem diplomát szociálpedagógia szakon, viszont más területen helyezkedtem el: 2,5 éve a Pulzus Rádióban dolgozom mint magyar hírszerkesztő.

– Nevem Kovács István, 30 éves vagyok. Nagyborzsován születtem, ide jártam iskolába, majd a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskolában folytattam tanulmányaimat. Ez idő alatt ismerkedtem meg a néptánccal az Atasz tánccsoportnak köszönhetően, s úgy döntöttem, felvételizek az Ungvári Közművelődési Szakiskola néptánc szakára, ahol négy év után sikeresen diplomáztam. 2011-ben kezdtem el munkámat a Mezővári Kultúrház vezetőjeként, később a Borzsovai Kultúrház vezetője lettem. Megismerkedtem a feleségemmel, összeházasodtunk, és két évre Németországba költöztünk, de a honvágy és a családalapítás érzése nagyobb volt, emiatt hazatértünk. A Mezővári Művészeti Iskolában tanítottunk, miközben én mesterfokú diplomát szereztem a kijevi Európai Egyetem néptánc szakán, és megszületett kisfiunk, Bence. Jelenleg négy faluban – Mezőváriban, Nagyborzsován, Haláboron és Badalóban – tanítok néptáncot.

– Mi volt a legfőbb ok – felsorolhattok többet is –, hogy itthon, Kárpátalján maradtatok, itt helyezkedtetek el?

Eszter: Tanulmányaimat hamar befejeztem, és dolgozni kezdtem, engem a munkahely és a család tart itthon. Sok mindent megtapasztaltam már Kárpátalján – jót és rosszat egyaránt –, azonban a külföldre költözés és az ott boldogulás soha nem szerepelt a terveim között.

Ha egy fiatal megtalálja szülőföldjén a „helyét a világban” – legyen az tanulmány, munkahely, családalapítás –, akkor bármilyen nehéz is, nem hagyja azt el.

István: Elsősorban a honvágy és a család, a barátok hiánya hozott haza. Másodszor pedig a szakmám szeretete, a táncoktatás utáni vágy. A szülőföld mindig is szülőföld marad, s fontosnak tartom kultúránk ápolását, a tudásunk átadását a jövő nemzedéknek és hagyományaink megőrzését.

– Milyen volt a kezdet kezdete?

Eszter: Nem szeretnék közhelyes lenni, de minden kezdet nehéz. Saját példámból kiindulva: miután érettségit szereztem a Mezőkaszonyi Középiskolában, a Rákóczi-főiskola magyar nyelv és irodalom szakára szerettem volna jelentkezni, de az ehhez szükséges ZNO-t nem sikerült teljesítenem, így kerültem a Felsőfokú Szakképzési Intézetbe. Ekkor még folytatni terveztem a tanulmányaimat az első diploma megszerzése után, de az élet más utat szánt nekem – a rádió csapatához kerültem. A tanulmányaim befejezéséről szóló döntésem – ha akkor nem is tűnt könnyűnek – visszatekintve nagyon jónak bizonyult. Nem állítom, hogy ez lenne az egyetlen „recept” az itthon maradáshoz, vagy hogy ez követendő példa, de nekem bejött.

István: Nehéz. Nulláról elkezdeni valamit mindig nehéz, de nem lehetetlen, főleg, ha a fiatalok is lelkesek, és szeretettel járnak a foglalkozásokra. Ezért rövid időn belül már eredményesek tudtunk lenni.

– Milyenek az eddigi tapasztalatok? Mik jellemzik leginkább a munkáitokat?

Eszter: Megtanultam csapatban dolgozni, együtt gondolkodni másokkal és alkalmazkodni a váratlan helyzetekhez, értékelni a saját munkám gyümölcsét és azt, hogy a hírközléssel miként tudom a legjobban szolgálni, informálni a kárpátaljai magyarságot. A munkám során fontos a naprakészség, a kommunikáció, a rugalmasság, a precizitás, valamint a pontosság.

István: A jók közé tartozik a gyerekek lelkesedése és öröme, amikor megmutathatják a tehetségüket. A rossz tapasztalatok közé sorolnám a nehéz körülményeket, a fellépőruhák, cipők, kellékek stb. hiányát, de hála Istennek – megfelelő támogatók segítségével – próbáljuk ezeket a nehézségeket kiküszöbölni, úgyhogy lassan ez is átmegy a pozitív tapasztalatok közé. Kemény munka, türelem és fegyelem – e három dolog nélkül nem lehet eredményes a munka, főleg ilyen nehéz időkben.

– Hogyan lehetne itthon tartani a fiatalokat? Milyen új ötletekre lenne szükség?

Eszter: Tapasztalataim szerint innovatív munkahelyekkel és stabil fizetésekkel lehetne maradásra bírni a fiatalokat. A mai világ rendkívül anyagias, sokan főként emiatt döntenek a külföldi munkavállalás mellett. Ha mindezt – de legalább egy hasonló színvonalat – egy jó, barátságos munkakörnyezetben itthon is megkapnák, akkor sokkal kevesebb fiatal fejében fordulna meg az elköltözés gondolata.

István: Először is magasabb munkabérekkel, mert sajnos, a fiatalság a jobb élet reményében megy külföldre. Ha lenne lehetősége mindenkinek a szakmájában elhelyezkedni, ha megfelelőek lennének a munkakörülmények, ha értékelnék a tehetséges embereket, biztos, hogy több fiatal választaná az itthont a külföld helyett. A biztonságérzet is hiányzik: nálunk napról napra bizonytalanabb a helyzet, sosem tudni, mit hoz a holnap, nem lehet tervezni.

– Hogyan lehet Kárpátalján sikeres egy fiatal? Mit gondoltok erről?

Eszter: Ha tudja, mit akar, és tesz is azért. Fontos, hogy célokat tűzzenek ki maguk elé, de az lehetőleg ne azonnal egy külföldi munkahely legyen, távol az otthontól. A lehetőségek a szülőföldünkön is – még ha korlátozott számban is – adottak a fiatalok számára. Ha nem ragadják meg azokat, mindig bennük lesz egy „mi lett volna, ha?…” érzés.

István: Szorgalommal és tudás gyarapításával, mert amit megtanultunk, azt senki nem veheti el tőlünk! És persze kemény munkával. Ne adjuk fel az első nehézségnél, ami az utunkba kerül, hanem haladjunk tovább, míg el nem érjük a kitűzött célunkat. Sokszor ütközünk mi is nehézségekbe, de ha elég kitartóak vagyunk, nincs olyan, amit ne lehetne megoldani.

– Hogyan látjátok: milyen változások kellenének az országban, hogy hatékonyabbá, inspirálóbbá váljon Kárpátalja, annak munkaerőpiaca a fiatalok számára?

Eszter: Ez több összetevőből áll. A fejlettebb országok gazdaságát kellene példaként venni. Ami ott jól működik, azt átvenni, használni és megtartani. A külföldről érkező tőke, nagyvállalatok és gyárak számára kellene vonzóbbá tenni Ukrajnát. Kárpátalja földrajzi fekvése a tekintetben szerencsés, hogy határos az Európai Unióval.

István: Elsősorban nagyon sok fejlesztésre lenne még szükség, munkahelyek teremtésére kellene összpontosítani és arra, hogy normális bérezést kapjanak az emberek, ugyanis a legnagyobb probléma az alacsony munkabér, a fiatalok emiatt hagyják el Kárpátalját. Arra kellene törekedni, hogy itthon, Kárpátalján is jó körülmények álljanak rendelkezésre, értékeljék a szakmai tudást, és támogassák a tehetséges embereket.

– Hogyan élitek meg kárpátaljai magyar fiatalként az itthoni mindennapokat akár a munkátokban, akár a munkátokon kívüli életetekben? Hogy néz ki egy napotok vagy hetetek?

Eszter: Senki nem állítja, hogy Kárpátalján egyszerű az élet, és nem kellene harcolni a megélhetésért, de hiszem, hogy a nap mint nap hozott apró áldozatok megtermik a munkánk gyümölcsét. A komfortzónámból való kilépés gyakori meghatározója a mindennapjaimnak, ezt a mai napig tudatosan gyakorlom.

Mindennap korán kelek, amit már olyannyira megszoktam, hogy a szabadnapokon sem tudok sokáig pihenni, de én ezt pozitívumként fogom fel. A rádióban hétfőn, kedden és szerdán dolgozom, de ez nem jelenti azt, hogy a hét második fele csak a pihenésről szólna. Kikapcsolódásként főzni, illetve sminkelni szoktam. Egy-egy nehéz, esetleg stresszes nap után ezek a tevékenységek mindig ellazítanak.

István: A hetem gyorsan elrepül: hétfőn Mezőváriban és Badalóban tanítok, kedden Nagyborzsován, szerdán az otthoni teendőimet végzem, illetve a szabadidőm a feleségemmel és kisfiammal töltöm. Szeretünk a szabadban lenni, ha van rá módunk, szívesen sétálunk a Vérke-parton. Csütörtökön ismét a szülőfalumban tanítok. Pénteken és szombaton Mezőváriban és Haláboron foglalkozom a gyerekekkel. Vasárnap a családommal és a barátokkal vagyok. Ha jut egy kis idő rá, próbálom képezni magam, hogy minél jobban át tudjam adni a tudást a gyerekeknek.

– Mit ajánlanátok más fiataloknak? Hogyan boldoguljanak itthon, milyen megoldásokat keressenek, mit tegyenek és mit ne?

Eszter: Hallgassanak a megérzéseikre, és ne szalasszák el az itthoni lehetőségeket! Csak azt tudom hangsúlyozni, hogy érettségi, esetleg diplomaszerzés után ne a külföldi munka legyen az első számú céljuk. Vallom, hogy mindenkinek megvan a helye a világban, a kárpátaljai fiatalok törekedjenek arra, hogy itthon találják ezt meg. Nekem sikerült!

István: Fejlesszék magukat, és igyekezzenek minél több eredményt elérni, valamint sikeresnek lenni. Ne adják fel az álmaikat még ha néha nehéznek is tűnik. Mindent lehet, csak akarni kell! Ha szívből csinál valamit az ember, annak eredménye van. Próbálják megtalálni a lehetőségeket, és az adott körülményekhez képest kihozni a legjobbat. Annak idején mi is a nulláról kezdtük: mára rengeteg ruhát, cipőt nyertünk pályázatokon keresztül. Így lehetőségük van a gyerekeknek fellépni új magyar népi ruhákban.

– Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?

Eszter: Mindenképp itthon, Kárpátalján tervezem a jövőmet. Ezen belül a rádiózás világában szeretnék maradni, az idő előrehaladtával egyre többet szeretnék tanulni a szakmámról. Rövid távú céljaim között az ukrán nyelv szélesebb körű elsajátítása a célom, mert ez az élet minden területén a hasznomra válna.

István: Szeretném ugyanígy folytatni a munkámat, átadni a tánc szeretetét a gyerekeknek, és ápolni a kultúránkat. Jó lenne, ha még több népviseletünk lenne, amivel színesebbé tehetnénk fellépéseinket. Örülnék, ha a jövőben egyre több fellépésünk lenne, ahol bemutathatnánk az eddig tanultakat. Sajnos, a járványhelyzet miatt idén nem sok fellépésünk volt, igyekeztünk szabadtéri táncházakat tartani, és ott megmutatni tudásunkat. Remélem, a jövőben ez változik, és minél több helyen felléphetünk. Ez a gyerekeket is még jobban motiválná.

Dankai Péter