„Nem hal meg az, ki milliókra költi dús élte kincsét…”
Emlékkiállítás a Nagyszőlősi Révész Imre Galériában
A Fekete-hegy alatti várostól Budapestig, Bécsig, Párizsig ívelt festőművészi, grafikusi, tanári pályája s életútja, majd idős korában visszatért a volt ugocsai megyeközpontba, porhüvelye pedig Nagyszőlős temetőjében lelt örök nyugalomra. Ő volt Révész Imre (eredeti nevén Csebray Imre), aki előtt tisztelegve a Nagyszőlősi Révész Imre Galéria emlékkiállítást szervezett a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságához (RIT) tartozó festők, szobrászok alkotásaiból, melynek megnyitására február 2-án került sor.
A megnyitóünnepségen elsőként Tóth Márta galériatulajdonos köszöntötte a megjelenteket, majd felidézte, hogy bár Révész Imre Sátoraljaújhelyen látta meg a napvilágot, ám már kisgyermekként Nagyszőlősre került. Grafikusi és festői tehetségére hamar felfigyeltek, a Bécsi Képzőművészeti Akadémián is pallérozták képességeit, Párizsban pedig Munkácsy Mihály foglalkozott a szárnyait bontogató fiatal művésszel. 1889-ben Katonaszökevény (Menekülők) c. festményével megnyerte a párizsi kiállítás ezüstérmét. Az immár elismert művész Kecskeméten festőiskolát alapított. Élete végén azonban visszatért Nagyszőlősre. Itt is hunyt el 86 éves korában. 1990-ben pedig a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Társasága felvette Révész Imre nevét.
Szilágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzul kifejtette, hogy Révész Imre a kárpátaljai festészet emblematikus személyisége, egyúttal az egyetemes magyar képzőművészet nagy alakja. Elismerését fejezte ki Tóth Mártának, aki galériájával a régió kultúrájának a fejlődésén munkálkodik, lehetőséget biztosítva a magyar és nem magyar képzőművészeknek arra, hogy kiállíthassák itt alkotásaikat. A felszólaló kitért rá, hogy a különböző nemzetek művészete jelenik meg az itt bemutatásra kerülő műveken, melyek történelmet mesélnek, az itt élő emberek életét mesélik el. A diplomata a továbbiakban méltatta a Révész Imre-társaság itt kiállító tagjait, s kiemelte a festményeikből, szobraikból sugárzó művészi szépséget. Végezetül pedig gratulált nekik, és arra biztatta őket, hogy minél szélesebb körben tegyék ismertté Révész Imre nevét.
Marinics István nagyszőlősi festőművész ezt követően bővebben szólt a hajdani képzőművészről, aki 1859-ben látta meg a napvilágot egy sátoraljaújhelyi evangélikus tanító családjában, ám miután szülei elváltak, s édesanyját postamesternek nevezték ki Nagyszőlősre, vele együtt a Tisza menti városba került. Itt kezdte meg, majd a Debreceni Gimnáziumban fejezte be iskolai tanulmányait. 1873-tól 1875-ig a Bécsi Művészeti Akadémián, 1878–1879-ben a Budapesti Képzőművészeti Főiskolán, ezt követően pedig három évig ismét Bécsben tökéletesítette festészeti, grafikusi tudását. 1880-ban került sor első kiállítására Budapesten, ahol Csárdai jelenet című festményével megnyerte Munkácsy Mihály hatezer frankos ösztöndíját, míg magát a műalkotást Erzsébet királyné vásárolta meg. Az ösztöndíjnak köszönhetően Párizsba utazott, ahol három évig a festőóriás mellett tanult és dolgozott. 1883-ban változtattatta vezetéknevét Csebrayról Révészre, amit – mint Marinics István megjegyezte – valószínűleg azért kérvényezett, mert Munkácsy Mihály ösztöndíjának a megnyerését s első nagy művészi sikerét élete vízválasztójának érezhette, s ahogy a révész átkel a folyón, úgy kelt át élete egy új szakaszába. 1884-ben megnősült, a házasságából született két lányának egyike azonban tragikusan korán vízbe fúlt, s ezt a tragédiát sohasem heverte ki.
Ami a festészetét illeti, a felszólaló kifejtette, miszerint első művészi korszakában született festményei és grafikái két téma – Petőfi Sándor alakja, illetve az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc eseményei – köré építkeztek, és sok szép sikert aratott műveivel. Az 1903. esztendő aztán újabb mérföldkővé vált az életében, amikor a Budapesti Képzőművészeti Főiskola tanári állást ajánlott fel neki, melyet 1904-ben el is fogadott, s tizenhat évig oktatta a fiatalabb művészgenerációk tagjait. Miért vállalta el az állást? – tette fel Marinics Sándor a költői kérdést, majd rávilágított, hogy a művészek új nemzedékeinek a felnevelését választotta céljául, ám így már kevesebb ideje maradt az alkotásra, kevesebb festmény, grafika került ki a keze alól, mint korábban, 1904 után napvilágot látott művei pedig a népélet bemutatásának a témája köré csoportosulnak. 1918-ban a Nagybányai Festőtelepen is alkotott, 1920-ban pedig megalapította és 1932-ig vezette a Kecskeméti Művésztelepet. A harmincas években azonban látása megromlott, 1939-ben visszaköltözött Nagyszőlősre, s itt is hunyt el 1945-ben. Műveit biztos vonalvezetés, nagy rajztudás jellemzi. Alkotásai megtalálhatók a Nemzeti Galériában, a Petőfi Irodalmi Múzeumban, az Ermitázsban, más múzeumokban, illetve magángyűjtőknél.
Az előadás után Kulin Ágnes képzőművész a RIT képviseletében üdvözölte a megjelenteket. Kifejtette, miszerint Révész Imre volt az atyja a kárpátaljai festőiskolának, a RIT pedig azt a célt tűzte maga elé, hogy közösséget építsen, és érdekvédelmi szervezetként működjön. S most, a XXI. században is az elmagányosodás, az elembertelenedés ellenében szolgálja a közösségépítést. Tagjai közt vannak festőművészek, szobrászok, iparművészek, akik különböző stílusokban alkotnak, de a különbözőségben is egységet képeznek.
Az ünnepélyes megnyitó után a megjelentek megtekinthették Révész Imre Jó öreg tanár c. művét, a RIT elhunyt egykori tagjainak – Benkő György és Kolozsváry László – alkotásait, illetve ma is alkotó képviselőinek – id. és ifj. Hidi Endre, Dikun György, Gogola Zoltán, Kopriva Attila, Szocska László, Klisza János, Villasek Tibor, Erfán Ferenc, Habda László, Hrabár Natália, Kalitics Erika, Kulin Ágnes, Réti János, Soltész István és Tóth Róbert – műveit. Köztük impresszionista, realista, szimbolista, illetve absztrakt stílusú műalkotásokat.
Révész Imréről pedig elmondhatjuk, amit Arany János írt Széchenyi István emlékezete c. költeményében: „Nem hal meg az, ki milliókra költi dús élte kincsét…” A nagy művész ma is itt él műveiben közöttünk, s ott él szellemi örököseinek az alkotásaiban.
Lajos Mihály
