VI. Internetes Versmondó Verseny a KVIT szervezésében

2021. február 20., 19:22 , 1046. szám

A Kovács Vilmos Irodalmi Társaság (KVIT) hatodik alkalommal rendezte meg a már hagyományos Internetes Versmondó Versenyét. Idén a karanténszabályok miatt a szervezők nem tudtak minden versenyzővel személyesen találkozni, így az eredményhirdetés is online formában valósult meg február 18-án, amit a KVIT közösségi oldalán kísérhettek figyelemmel az érdeklődők.

A díjátadót a szervezők szűk körben, a karantén-előírások betartásával rendezték meg, mellyel a Magyar Írószövetség felhívására az online térben a magyar széppróza napi rendezvényekhez csatlakoztak.

A versenyre kárpátaljai iskolás és felsőoktatási intézményekben tanulók jelentkezhettek kárpátaljai magyar költők szabadon választott verseinek előadásával. Az idei alkalommal 34 versenyző összesen 11 szerző művét adta elő, és osztotta meg erről készült videóját. A beküldött pályázatok közül a tehetséges versmondókat három kategóriában díjazták.

A 9–11. osztályos kategóriában harmadik helyezést ért el Poncz Zsuzsanna, aki Poncz Máté Otthon c. versével készült, a második helyezést Sárközi Nikoletta kapta, aki Balla D. Károly Tövisek közt c. versét adta elő, az első helyezést pedig Marcsák Gergely Karácsonyi vásár c. versével Szeles Nóra vihette haza.

Középkategóriában harmadik helyezett lett Varga Noémi Weinrauch Katalin Itthon a hegyek c. versével, a második helyet Popovics Mirella szerezte, aki Sütő Kálmán Otthon c. versével pályázott, és végül, de nem utolsósorban az első helyezett Heé Georgina lett, aki Füzesi Magda Ima mindenkor c. versét szavalta el.

Szintén középkategóriában kiemelkedő előadása által különdíjban részesült Derceni Enikő Amira, aki Füzesi Magda Akác c. versét adta elő.

„A legfiatalabbak kategóriájában a legnehezebb az első három helyezett kiválasztása, hiszen annyira meg tudják hatni az emberi lelket” – emelte ki Shrek Tímea, a KVIT alapító tagja.

A legkisebbek között harmadik helyezést ért el Tóth Barbara, aki Szalai Borbála Csacsicsalád csemetéje c. versével kápráztatta el a zsűrit, második lett Fazekas Petra Osvát Erzsébet Hóvirágos zöld szoknyában c. versével. A legfiatalabbak között az első helyet Szalai Borbála Nyúl Tamás, az óvodás c. versének előadásával Lőrinc Szabolcs Milán szerezte meg.

Ugyanebben, a legfiatalabbak kategóriájában különdíjban részesült Iváncsik Bálint Attila, aki Weinrauch Katalin Télgyerek c. versét adta elő.

A KVIT támogatóinak, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek és a Bercsényi Miklós Alapítványnak köszönhetően a versenyen 1–3. helyezést elérők értékes ajándékokat és emléklapot vehettek át, s ugyanígy minden résztvevő emléklapot és ajándékot vehet át a Beregszászi Járási Központi Könyvtárban személyesen munkanapokon.

Marcsák Gergely, a KVIT alelnöke a díjátadót követően elmondta: „A Kovács Vilmos Irodalmi Társaságnak feltett szándéka és írásba foglalt célja, hogy az irodalmat népszerűsítse. Úgy gondoljuk, hogy sokat ostorozott anyanyelvünknek ez az egyik védőbástyája – az irodalom és maga a vers –, ezért rendezvényeinkkel és programjainkkal közelebb szeretnénk hozni a fiatalokhoz az irodalmat.”

A rendezvény a Magyar Írószövetség Arany János Alapítványa és a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság közös szervezésében valósult meg.

K. K.