Késhet a kínai oltóanyag

2021. március 3., 11:20

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter szerint nagy a valószínűsége, hogy nem szállítják le időben Ukrajnának a kínai Sinovac Life Sciences cég koronavírus elleni vakcináját – jelentette a zn.ua.

A miniszter az Ukrajina 24 televízió műsorában elmondta, a szerződés feltételei szerint a szállítást március 6-ig kellene elkezdeni, de több mint valószínű, hogy nem kerül rá sor időben.

„A szerződés alapján az első 700 ezer adag vakcina szállítását a regisztrálását követő 30 naptári napban várjuk. A vakcinát február 6-án regisztrálták Kínában, vagyis március 6-ig le kell szállítaniuk Ukrajnába” – közölte Sztepanov.

„Megbízást adtam, hogy tisztázzák a helyzetet a partnerrel, de valami azt súgja nekem, hogy nem kizárt a határidő módosítása.

Sztepanov azt sem zárta ki, hogy késések lesznek a Pfizer és az AstraZeneca oltóanyagok szállításával is, amelyeket Ukrajnának a COVAX nemzetközi segélyprogram keretében kellene megkapnia.

„Figyeljék meg, mi történik Európában: ugyanaz az AstraZeneca módosítja a határidőt, a Pfizer módosítja a határidőt” – jelezte az egészségügyi miniszter.

(zn.ua/Kárpátalja)